dontforgettosmileandread

Kedves Olvasó: üdvözöllek a személyes blogomon. Az oldalon többségében könyvajánlókat, értékeléseket és olvasmányösszegzőket találsz, továbbá bejegyzéseket életmód, egyetem, blogger és utazás témákban. Remélem tetszeni fognak tartalmaim, melyekhez Instagramon (@ktssyedina) további képek társulnak.♥ Jó olvasgatást és böngészést kívánok! Edina

 
Sziasztok!

Nem szeretnék hosszas felvezetővel indítani, hiszen Budai Lotti Tök-életlen életek sorozatáért való rajongásomat, mi sem fejezhetné ki jobban, mintsem , hogy mindegyik részről volt hosszas ajánló itt, a blogon. S ahol tudom, mindig megemlítem, mint nagy kedvencemet. Elérkeztünk a sorozat befejező részéhez is, nemrég megjelent az Amit magammal viszek. Én most fejeztem be, természetesen imádtam. Sőt, azt kell mondjam, gyönyörű ívet írt le a sorozat, minden egyes résszel felülírta a korábbiakat. Azt hiszem, ez lett a kedvencem! Több szempontból is. De erről később, most jöjjön a fülszöveg. 

" Nem ​kell magadtól elvenned ahhoz, hogy adni tudj

Laura a poggyászai mélyére ásott, és készen áll arra, hogy eldobja azokat, ahogyan arra is, hogy új életet kezdjen valakivel… Vagy mégsem? Mert egy dolog a csomagok alján démonokra bukkanni, és egészen más megszelídíteni őket, főleg, ha a régi beidegződéseink és a sérüléstől való félelmeink egyszerre lépnek működésbe…

Ez történik Laurával is, de a válságos pillanatban segítségére siet egy különleges ember, Berci atya, aki évek óta foglalkozik problémás fiatalokkal, akiket rendszeresen magával visz Srí Lankára önkénteskedni. Laura is a csapattal tart, hogy velük együtt jöjjön rá, hogyan gyógyíthatja meg saját belső gyermekét. Emellett más új élmények és leckék is várnak rá ebben az egyszerre békés és színes országban, ahol egy elefánt ormányának érintésétől többet lehet tanulni, mint a világ összes bölcsétől.

Budai Lotti Tök-életlen életek-sorozatának befejező részében Laura az útja végére ér egy csodálatos helyen, ahol az ellentétek békésen megférnek egymás mellett, és ami ideális arra, hogy az ember megtalálja önmagát, és valaki másnak is helyet csináljon az életében. Persze kérdés, hogy kinek… Bencének? Lórántnak? Vagy valaki egészen másnak? "

Ha még nem olvastátok volna a sorozat eddigi részeiről szóló ajánlóimat, linkelem. 
Ahol kezdődött a rajongásom : 
1.rész : Akik poggyász nélkül utaznak 
Ahol folytatódott: 
2.rész: Ahová a holdam is velem jön
Tök-életlen életek sorozat


És azt hiszem, ez az , ahol kicsit ki is csúcsosodott. Hiszen ez is egy olyan kötet, aminek olvasására jobb időpontot el sem tudtam volna képzelni. Ez volt az a sorozat, melynél először éreztem azt kortárs regény iránt, hogy teljesen beránt és magával visz. Olyan hangnemet üt meg, amivel nagyon könnyen szól a mai fiatalokhoz és fiatal felnőttekhez, felnőttekhez egyaránt. Nagyon ritka az ilyen. Ez volt az a sorozat, ami úgy tárt elénk emberi sorsokat, azok alakulásait, hogy nem volt tolakodó, sőt, kivételes humorral volt átszőve. 
Ami kimondott olyan igazságokat , papírra vetette a "nem akarok beleszólni " féle világot . Görbe tükröt tartott elénk. Túl azon, hogy szórakoztat, gondolkodásra hív, a mai , 21.századi világunkat tökéletes pontossággal adja elénk, a végén pedig mindannyian elmélázhatunk picit a létezés, cél értelmén. Mert világos, hogy pontosan ez az a világ, amelyben élünk. De vajon ez e az, melyben élni is akarunk? ! 
Ha jól emlékszem, hasonló kép volt az első rész ajánlójánál is;
 írjunk le egy keretet



Hogyan találja meg önmagát főszereplőnk , Laura, aki a franciaországi ( a második rész ott játszódott) útja után most hazatérve úgy látszik ismét összezuhanni készül. Viselkedése kiszámíthatatlanná vált, túlérzékeny és egy hajszál választja el a pánikrohamtól és a paranoiától. Mi változott? Félhet e egy ember a félelemtől? Laura a bőröndjei mélyére ásott, éppen elengedné , amikor a régi megrögzött félelmei ( melyek korábbi traumáiból maradtak meg vele ) újra becsúszik az életébe. 

Megállítható e a szakadék felé tartó zuhanás ? Ki tarthat nekünk ejtőernyőt? 
Mi van a lelkünk poggyászának legmélyebb fiókjában? 

Nagyon nehéz megfogalmazni egy harmadik részről szóló ajánlót. Ezért is rendhagyó egy picit ez az ajánló ...
Alapból egy olyan könyvről is nehéz írni, ami ilyen mélyen belemászik az önismeret témakörébe. Mert minden, amit én kiolvastam belőle ( direkt ezt a szót használva az elolvasva helyett) az nem feltétlen az, amit te is elvinnél magaddal belőle. 

Mert ez az a könyv, ami " vigasztalja a sokat látott, összetört/ragasztott lelkeket " . Szándékosan használva most újra azt az egy mondatot, amit úgy érzem nagyon jól sikerült megfogalmaznom, ma sem mondanám másképpen. 

(S ez az a mondat, ami a második rész borítóján is szerepel. Az én ajánlásom... Wow! Ez a mai napig hatalmas megtiszteltetés nekem. Az, hogy egy ilyen könyv hátoldalán viríthat, teljes libabőr... Köszönöm!) 

Lényeg a lényeg, teljességgel oda meg vissza vagyok a történetért. Megpróbáltam összeszedni, melyek azok az útravalók, Amit magammal viszek a sorozatból: 
- Bizony mindannyian tök-életlen életet élünk, mert nem létezik tökéletes.
- Nem fogadhatjuk el a saját fájdalmunkat arra hivatkozva , hogy másnak biztos rosszabb.
- Minden érzés jogos, ne érezd rosszul magad azért, ahogyan érzed magad.
- Meg kell bocsátanod magadnak a saját rossz döntéseidet is. 
- Tündérmesék nem léteznek.
- Favoritus - esélyes a győzelemre. Te is válhatsz azzá, aki lenni akarsz!
- " Az élet utazás, az emberek pedig útitársak. "
- Hogy milyen érzés az, amikor elkezdesz leereszteni . Hogyan kerekedj ezen úrrá . 
- Ne hagyd, hogy a társadalom rád kényszerítsen valami olyat, ami "elvárás" lenne. Ne azért dönts úgy, mert "hiszen ez a szokás".
- Próbálj meg minden kell helyett , akaromot megélni. Kényszerűségek helyett legyen már tök normális a szabad választás.
- Az igaz szeretet egy állapot.
- Legyen kapcsolatod a saját érzéseiddel.
- Minden ismétli önmagát addig, amíg dolgod van vele. Újra és újra visszatér, mindaddig, mígnem megtanulod az általa szánt leckét.  
- A nyílt kommunikáció fontos. 
- Ha valaha is azt érezted, meg kell tenned, tedd meg! Hallgass a belső hangra.






Berci atya szavai most is itt hangoznak a fejemben. 
" -Mind ugyanarra a hegyre igyekszünk, csak az utunk más. Igaz ugyan, hogy az én utam a katolikus egyházon át vezet, de ez nem jelenti azt, hogy kifogásolnom kellene, ha valaki más utat keres. A lényeg a keresés.
Csípem a pasast- mondta Bence " ... , s mondtam én is. Nagyon szerettem az összes megszólalását. Elképesztően jó ötlet volt belevinni ezt a szálat a problémás fiatalokkal, valamint a nyitott és hihetetlenül tiszta lelkű Berci atyával együtt. 


Lotti utazásairól készített dokumentációit az összes social felületén nyomon követem, egyszerűen imádom. Mindezek pedig írásos formában megjelennek a könyveiben is, ezúttal Srí Lankáról. Imádtam, azonnal indulnék, hogy felfedezzem magamnak ezt az ékszerdobozt.  " De, ahogy említettem, ami még inkább lenyűgözi az ide érkezőt, az a természet. Nem is a szépsége, hanem a… kicsattanó ereje! " Ez egy rendkívül csodálatos hely. Amelyhez az írónőnek köszönhetően mostmár csodálatos élmények is fűznek.


Hihetetlen hosszú utat jártunk be a főszereplővel Laurával , Indián és Franciaországon át Sri Lankáig, majd vissza. 
A három rész közül garantáltan ez lett a kedvencem. Minden eddiginél maibb és valósághűbb. Közvetlen és valódi! A stílus maga az ember, s Lotti könyveinek stílusa elengedhetetlen a mai világban. Könnyed, de mégis elgondolkodtató. Rendkívül egyedi. Irigylem azért, hogy a jobbnál jobb gondolatait ilyen minőségben sikerül papírra vetnie és minden könyvével egyre magasabbra teszi a lécet. Minden elismerésem! 

Olyan élethelyzetekről olvashatunk, amelyekkel tudunk azonosulni, ahonnan mi is keressük a kiutat. 



Legyen ez a könyv a poggyászod a következő utazáson, amit önmagadhoz teszel. ✈

Most rajtunk a sor! Mindezeket nemcsak elolvasod, ezeket a gondolatokat egy életen át magaddal viszed!

Hihetetlenül fog hiányozni ez a sorozat, de az első adandó alkalommal tudom, hogy újra fogom olvasni és minden alkalommal mást viszek majd el belőle! 

Bárcsak úgy kezdhetném újra ezt a sorozatot, mintha először olvasnám! Mégegyszer… 

Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5*** - méltó befejezés

Karakterek: 5/5 - egy kicsit mindenki élethez hűen problémás

Borító: 5/5** -  ismét nagyon találó és kivételesen gyönyörű grafika. Őszintén gratulálok a készítőknek. 

Cím: 5/ 5**

Stílus: 5/5****

Szórakoztatás: 5/5***

Vége: 5/5*

Kiadás: 2022 , Álomgyár kiadó 

Oldalszám: 413

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               

" -Mert ezt sulykolták beléd, ahogy mindenkibe… -Figyelj! – húzódtam hozzá közelebb. – Előfordult, hogy anno gyerekkorodban azt mondták neked, hogy ne panaszkodj, ha iskolába kell menned vagy meg kell enned a főzeléket, mert a világon hány millió gyerek nem járhat iskolába és éhezik nap mint nap?
– Igen – bólintott Enikő könnyes, de egyben kíváncsi tekintettel, hogy ugyan mit akarok ebből kihozni.
– Na, látod! Valahol itt kezdődik. Hogy arra hivatkozva tagadjuk meg a saját fájdalmunkat, hogy másnak biztos rosszabb. Pedig, ha belegondolsz, ez a káröröm egy fajtája. – A kárörömé?
– Igen. Amikor arra akarunk rávenni embereket, hogy attól érezzék jobban magukat, hogy másnak rosszabb, akkor igazából kárörömre biztatjuk őket. " 

" Ami a fontos, hogy ne érezd rosszul magad azért, ahogyan érzed magad."

" Nincsennek tündérmesék, kedves lányok és asszonyok, akikhez egyszer valamiféle véletlen folytán eljutnak majd a szavaim. Ami van, az olyan embereknek a találkozása, akik úgy nagyjából kompatibilisek egymással. "

" -Miért Favoritus? – kérdezte Lóránt, míg kiszálltunk az autóból a fehérre meszelt kőkerítés és a tekervényes, fekete kovácsoltvaskapu előtt.
– Latinul azt jelenti, hogy aki esélyes a győzelemre – darálta Kisbence, miközben ő is kikászálódott a kocsiból. – Azt jelképezi, hogy itt mind esélyesek vagyunk azzá válni, akivé akarunk. "

Forrás: Álomgyár kiadó Facebook oldala



" – A gyerekeknek mindig jót tesz, ha kiszakadnak abból a környezetből, ahol a problémáik keletkeztek. Az önkéntes munka pedig, amit itt végeznek, segít nekik perspektívát váltani. Arról nem is beszélve, hogy a nyugalom és az a fajta testvériesség, ami ilyenkor itt uralkodik, segít nekik megnyitni a szívüket felénk, szakemberek felé, de egymás felé is. Azaz őszintébbek lesznek önmagukkal is. És hiába vagy te felnőtt, Laura, szerintem most neked is erre lenne szükséged. Hisz végső soron mi mind sérült gyerekek vagyunk, még akkor is, ha időközben felnőttünk.
„Mi, végső soron, mind sérült gyerekek vagyunk…" Az atyának ez a mondata még sokáig visszhangzott a fejemben. Annyira meggyőző volt, amit mondott, hogy nem is tudtam hirtelen, mit válaszoljak. "

" – De ha be van kapcsolva a mobilja, akkor nem tudja a rendőrség… nem is tudom…, beháromszögelni, vagy valami…?
– Laura, az élet nem egy CSI-sorozat epizódja. "

" És hogy el vagyok veszve, merthogy nincs lakásom, autóm és fix állásom? Mintha attól függene, hogy ki mennyire érett vagy önazonos, hogy – Lóci hasonlatával élve – hány „dobozt" birtokol. Van-e saját nagy doboza, amiből reggelente elmehet egy kisebb dobozban ülve egy még nagyobb dobozba, hogy onnan esténként újra hazatérjen a saját dobozába, és hogy ha nagyon elunják a dolgot, akkor dobozokba rakják a ruháikat, és a kisdobozzal meglépnek egy Balaton- vagy tengerparti dobozba, hogy hazatérve kezdjék elölről az egészet.
Röhej! Mármint nem az, ha valaki így él, hanem az, ha valaki szerint ez önmagában érték. "

" Amíg emberek vagyunk, lesznek vágyaink, ami rendben is van. Mert a tök alapvető szükségletek is vágyak." 

" Hiszen gondoljunk bele, egy nap hányszor fordul meg a fejünkben, hogy valamit meg kell csinálnunk. Le kell vinnem a kutyát sétálni. Meg kell írnom ezt a jelentést a főnökömnek. El kell vinnem a gyereket edzésre… Pedig mennyivel jobban hangzik, hogy le akarom vinni a kutyát sétálni, mert örömet akarok neki szerezni. El akarom vinni a gyereket edzésre, mert neki fontos a sport, és én támogatni akarom benne. Meg akarom írni ezt a jelentést, mert azt akarom, hogy a főnök elégedett legyen a munkámmal, mert ez számomra biztonságérzetet ad. Akár a legtriviálisabb dolgokkal is működhet: ki akarom takarítani a lakást, mert tiszta környezetben jobban tudok koncentrálni. És Berci atyának ez a módszere igazából nem szól másról, mint a saját életünk feletti irányításról. A kényszerűségek helyetti szabad választásról. " 





" Az igazi szeretet egy állapot. Amikor egynek érzed magad a másikkal, úgy érzed, hogy a másik a részed, és fordítva. Te az övé. Félre ne értsd, nem valamiféle egészségtelen szimbiózisra vagy felolvadásra gondolok, hanem arra, amikor az egyik nem tud ártani a másiknak, mert az olyan, mintha magának ártana, magának okozna fájdalmat, és fordítva. Amikor a másiknak okoz örömet, azzal magának is örömet okoz. Ha a másikkal jó történik, az olyan, mintha vele történne jó. Ha a másikkal rossz történik, az neki ugyanolyan rosszul esik, és ezért megpróbál segíteni a másikon. De nem azért, mert ezért cserébe elvár valamit… De ettől a legtöbb pár még nagyon messze van. "

" -Ez éppen az a szeretet, amiről beszéltél. Ha az emberek úgy tekintenének a természetre, az élőre és az élettelenre, mintha azok a részeik lennének, senki nem pusztítaná vagy szennyezné őket többet. "

" -Én csak egy srác vagyok, aki sok minden megélt, és ha kérdeznek, hát megosztom a saját tapasztalataimat, vagy elmondom, én miről mit gondolok.
– Szerintem ennél többet nem is várnak egy tanítótól.
– Csakhogy az ember könnyen okos a saját múltjával kapcsolatban. A jelenem ennél sokkal zavarosabb. És azt hiszem, már egy ideje én sem találom, hogy merre van előre. "


" Jó dolog, ha valaki képes arra, hogy a saját erejéből másoknak adjon. És igaza van. A legtöbb ember ezen a földön hazugságban él. Az igazsághoz pedig a hazugságokon át vezet az út. A békéhez a békétlenségen. A fényhez a sötétségen. És amíg az emberiség nem ér el egy bizonyos tudatszintet, ez a többség számára így is marad. "

" A megértés maga a szeretet. "



A könyvet keresd az Álomgyár kiadó kínálatában! 

Hálásan köszönöm, hogy itt voltatok ma velem és együtt fejezhettük be Budai Lotti történetét. Nagyon várom már az év végét, amikoris Lotti új könyvvel érkezik, mely a borító és a fülszöveg alapján megint valami olyan lesz, amit az ember nem felejt el ! 


Nagyon szépen köszönöm az Álomgyár kiadónak innen is a kötetet. 


Ne feledjétek a mottót, nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre

Előző bejegyzésem: Félévzárás könyves fronton - booktag
Előző könyvajánlóm: Pap Éva : Megbocsátás

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Ajánlom figyelmedbe a nyári közös olvasós kihívást, amelyhez nyereményjáték is társul : részletek itt. 


Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Olvassatok sokat, további nagyon szép nyarat kívánok!
Én pedig hamarosan jövök,



A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
Copyrigth,© Kutasi Edina 2017-2022



















Share
Tweet
Pin
Share
No comments
 

Hogyan szakad meg két szív, mely valaha egy volt ? Összeforrhat -e újra ? Mennyit bír el egy házasság?

Avagy újabb csodálatos olvasmány ajánlójával érkeztem hozzátok, kedves olvasók!

Sziasztok!

Talán ilyen friss élménnyel még nem jelentkeztem itt. A könyvet, melyről ma mesélni szeretnék , alig egy pár órája fejeztem be (amikoris ezeket a sorokat írom). Mindössze annyi történt, hogy aludtam egyet rá. 
Hogy hogyan éreztem magam rögtön az elolvasása után? 
Hát így : 
’22. 07. 07.
0:16
Vége?! Most akkor vége van?
S nézd , tényleg elfogytak a lapok…!
✨️
Jó pár perce ülök már itt a regény felett. Gondolkodom. Emésztem az olvasottakat.
Lehet ezt egyáltalán egy ötös skálán értékelni?? Nem hiszem! Mondjuk úgy ez akkor egy tízes. Vagy még több.
Hűha!
Hamarosan jövök egy ajánlóval, addig ezt itt hagyom , mintegy emlékeztetőül , hogy az elolvasása után szó szerint nem tudtam megszólalni… Elképesztő ez az írásmód! A történetre ez nem jó szó, mert az nagyon is valódi!
S az említett ajánló most kerül megírásra. 
Könyv tehát mégegyszer: Pap Éva : Megbocsátás 

A könyv, amely teljesen biztosan beírta magát 2022 legjobb könyvei közé. Az írónő, Pap Éva regényei nem ismeretlenek számomra , minden eddig megjelent könyvét olvastam és nagyon szerettem. Ezúton is szeretném Évának megköszönni, hogy elküldte nekem ezt a regényét is, hálás vagyok, hogy olvashattam! Ha még nem olvastad az ezt megelőző regényeit, itt hagyom azok ajánlóinak linkjét: 
És újra felkel a nap , 
Mielőtt lemegy a nap 


S most, kedves olvasó készülj, mert nagy utazásra indulunk! Egyenes Újvidéket vesszük célul, de az a mesteri a regényben, hogy nem muszáj pontos úticélt kineveznünk, mert a Megbocsátás bárhol játszódhatna. Akár nálad is! 

Fülszöveg következik: 
Megbocsátás 
„Nem ​az a kérdés, tudok-e, hanem hogy akarok-e, és kinek…”
Mekkora terhet bír el egy házasság?
Lizi és Tomo közös élete hosszú évek egzisztenciális megpróbáltatása után egyenesbe kerül. Végre élvezhetik az életet. Ám egy átlagos délelőttön Lizi férje bejelenti, hogy az életükből néhány hónapja eltűnt közös barátjuk, Klaudia születendő gyermekének lehet, hogy ő az apja – bár nem Tomo az egyetlen apajelölt.
Újvidék nyüzsgő városában Lizi eltökélten küzdeni kezd a házasságáért. Úgy érzi, a másik nő a gyereket eszközként használja arra, hogy elvegye tőle a férjét. Ám ahhoz, hogy eldöntse, merre lépjen tovább, minden részletet tudni akar. A mélybe zuhan, ahonnan nehéz felemelkedni, főleg úgy, hogy családjának tagjai, érthetetlen okból, a másik nő mellé állnak.
Egy nap végül arra ébred, elveszítette korábbi önmagát. Pokoljárását a múlt is kísérti. Rájön, hogy legfőbb ellenségei nem is az őt körülvevő emberek, hanem a másik nő a puszta létezésével.
Négy év küzdelem után még mindig nem biztos abban, hogy végre maga mögött tudja-e hagyni a múltat. És hogy éli meg mindezt a férfi, akit – meglehet – manipuláltak? Elég erős-e a házasság, hogy a megpróbáltatásokat kibírja? Mi lesz a megszületett gyerek sorsa? Vajon tényleg Tomo a gyerek apja? Nem az a kérdés, meg tud-e bocsátani, hanem hogy akar-e és kinek.
Pap Éva új regénye a nő és a férfi szemszögéből mutat be egy valós eseményeken alapuló drámát. Olyan drámát, amely velünk is megtörténhet. Vagy már meg is történt.



Pap Éva könyvei folyamatosan rávesznek valamilyen új olvasási szokásra , vagy épp visszatalálok általuk a régiekhez. 
Miért? 
Az első regényét utazás közben olvastam, noha köztudott, hogy nehezen tudok autóban vagy bármilyen mozgó járművön olvasni. Azt mégsem tudtam kihagyni. A másodiknál, megszakítva a hagyományt, miszerint mindig olvasás közben jegyzetelek a telefonomba. Annál csupán egy zsebkendőre írosgattam. S ennél? Ennél az bizony kevés lett volna. Garantáltan mondhatom, hogy az írónő az eddigi legerősebb regényét vetette papírra. Így hát én is papírt ragadtam. De nem akármilyet, a régi blogos füzetemet vettem elő és írtam bele az olvasás közbeni gondolataimat. ( Régen ugyanis, még mikor jobb állapotban voltak a kezem szalagos összeköttetései, mindent kézzel írtam.. Ma már ez lehetetlen küldetés lenne. ) Ám ennél a könyvnél ezt is bevállaltam! 



Legeslegelsőként a nyelvezete hódított meg! Amikor kinyitottam egy benzinkúton voltam és azonnal éreztem , megszűnt minden zaj körülöttem. Ahogyan ez a könyv megszólít, azt érzed. Olyan, mint a legbelsőbb hang, amit csak a zsigereidben érzel , amiről csak Te tudod, hozzád szól. Amit képtelen vagy szavakba önteni. Hozzád szól és mesélni kezd! 

Először Lizi mondja el, mi történt azon az átlagosan induló reggelen. Szerettem azt a húsbatépő őszinteségét. 

A második rész Tomóé. Pap Éva férfiszemszögei verhetetlenek. Fogalmam sincs , hogy csinálja, azt hiszem ezt hívják veleszületett tehetségnek. Döbbenet a párhuzam, biztosan az sem véletlen, hogy Tomo beszél másodjára. Ő az , akinek történetét összehasonlítjuk a már megismerttel. Párhuzamot vonunk . S jéé, mennyire másképp látják.. Elképesztő!
Minden papírra van vetve. Hogyan jön rá a férfi, hogy egy " gyökértelen kapcsolatért " kezdi feláldozni házasságát. Kell ez neki? Késő volt az ébredés, és az addigiakért is túl nagy árat fizetett.
" Azon is elgondolkodtam, hogy amin én mentem keresztül, azt vajon olyan egyszerű-e letenni. Lehet, hogy az Isten megbocsát. De a feleségem, ha hazamennék és kitenném elé a csomagot, ő megbocsátana-e? És én magamnak?" 

Én vajnyi keveset tudok a házasságról, így nyilván nem tisztem erről ítélkezni.  Én a könyvet ajánlom . És a fő üzenetét közvetítem. Éppen ezért kortalan ez a könyv! Mindenkinek tanít valamit.

Mi jut eszedbe a könyv címéről? M e g b o c s á t á s. Úgy általánosságban. 

A megbocsátás egy út. Egy út a boldogság felé. Ha úgy tetszik szinonima. Amikor a lelked ezentúl nem a félelem és a bűntudat foglya. Békesség. A megbocsátás kulcs, mely megnyitja a jövő kapuját. Próbálkoztál már megbocsátani valakinek és rádöbbenni, hogy képtelen vagy rá? Mintha „lebénult” volna benned valami amiatt, amit akarattal vagy sem, de ellened tettek.... Hogyan sikerülhet? 
Minderre is választ kapsz a regényben. Ahogyan arra is, hogy a megbocsátás nemcsak egy szó. Hanem cselekedetek összessége , döntés kérdése. 
Elengedhetetlen a belső gyógyuláshoz. Akármilyen sebekkel küzdünk, az első lépésnek ennek kell lennie. Ha nem, úgy gúzsba kötve maradunk. Oda leszünk láncolva. A lánc pedig csak korlátok, határok között enged mozogni, majd újra visszaránt oda, ahonnan elkezdődött. Ezért kell feloldani. Ezt ki így, ki úgy teszi meg. De minden láncszemet egyesével, aprólékosan kell megsemmisíteni a megbocsátás erejével. 

A megbocsátás elhatározás kérdése is . Nem az alapozza meg ezt az elhatározást, amihez kedvet érzünk, hanem az, amiről tudjuk, hogy helyesen cselekszünk, ha megtesszük.
S akkor, szabad leszel! 






Amikor a felénél tartottam a kötetnek és szereplőváltás volt ( érdemes megjegyezni, hogy mindössze két fejezetből álló regény) , megálltam az olvasásban. Épp hazafelé tartottunk, Debrecen városának egy tipikus hétköznapi életképe suhant el mellettem. Az ablakon keresztül néztem, néztem a mellettünk levő autók utasait, az embereket a járdán sétálni. Ilyenkor jövünk rá, nem sokban különbözünk másoktól. Miután elolvasod ezt a könyvet, arra kezdesz rájönni, igazából bárki lehet Lizi és Tomo. S hány LiziésTomo pár megy az utcán. Ki - ki a maga problémáival... A saját poggyászaival a szívében lépked mosolyogva a téren, kifelé elfeledve lelke sebeit.

Abszolút flow élmény. Olyan, ami után most pár napig valami könnyedebb regényt választok, amin nem kell annyit gondolkodni. Mert fejben ,  én még Újvidéken vagyok. 
S a vége? 
Az az utolsó előtti oldalon, a 346. " Hát, oda megyek most... " kezdetű mondat... Ahogyan minden összeér, a kusza pályák egyenesbe jönnek, megérted. Teljes libabőr! 


Sokszor egy - egy dal, többet mond minden szónál. Imádtam, hogy a könyvben is több dal említve van. 

Nekem most egy nemrégiben nagyon felkapott szám jut az eszembe, Mostantól.. Ugye ismeritek? Rácz Gergő és Orsovai Reni közös száma. Egy pici részletet teszek most ide csak: 
"Odavan a csendélet, fáj, de ez nem lényeg
A levegő nehezebb szavaidnál
Sose lesz ugyanaz már " 

Mert néha csak olvasni kell, és úgy jönnek a szavak. S megint máskor minden szó nehéz. Amit én nem tudok kifejezni és szavakba önteni. 

Lizi divattervező ( egy színházban dolgozik jelmeztervezőként) , Tomo üzletember. Ahogyan Tomo megvallja nekünk:  " Én az üzlet világában, Lizi a művészetben, szóval mindketten felfogtuk, hogy mindenhol a kapcsolatokon múlik az előrelépés, és a másik, ami édessé teszi az életet : a siker, a boldogulás, hogy ne csak létezz, hanem élj is. Jól élj! Tudjuk, hogy ennek ára van. Mindennek ára van. Csak akkor még nem sejtettük, mi mennyit fizetünk majd ezért. " 

Jó szó ez a vallomás. Az egész könyv olyan volt, mint amikor felszakad az emberben valami, aztán csak mesél és mesél. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy nincsenek benne fejezetek. 2 rész, két ember vallomásával, akik ugyanazt a történetet mesélik el a maguk szemszögéből. 
És az olvasó, csak hallgatja. Emészti és továbbgondolja. 
Mégis érez valami megmagyarázhatatlan kapcsolatot közte és a történet között. Talán azért, mert Éva mesterien engedi be az olvasót a történeteibe. 

" Ízlik a kávé? … Ugye? Örülök! Ezért is szeretek ide járni… " 
"  Kicsit megint elkanyarodtam. Tudsz még követni?..."


Mindketten nagyon sokat szenvedtek azidő alatt. Felmerülhet a kérdés, miért döntött Lizi úgy, hogy megpróbálja megmenteni a kapcsolatukat.  A dolgok mélyére kezd ásni. Ez a döntés azonban nem egyszerű. Nem beszélve arról, hogy Tomo családja nem őt támogatja... Szétesni látszik a család, lesz e , aki összetartja? 
Nekik maguknak is meg kell járni a legnagyobb mélységeket, megtapasztalni azt, hogy majd együtt tudjanak újjáépülni. Van egy pont, ahol az olvasó elkezdi félteni Lizit, hogy mindez lassan felemészti. 
" Szerettem volna megérteni a miérteket, mert úgy működöm, hogy meg kell értenem az összefüggéseket, hogy világosan lássam és elfogadjam a tényeket. " 




" Az ok, amiért küzdeni akartam a házasságért és Tomóért, az volt, hogy bármennyire is fájt az árulása, tisztán éreztem, hogy még mindig szeretem. Hibázott, mégis úgy éreztem, nem tudnék nélküle élni, és ha ezt a hibát megbánja és többet nem követi el, akkor én is folytatnám vele. Azért, mert ami történt, legyen bármilyen súlyos is, nem az utolsó csepp volt egy majdnem teli pohárban. Hogy értsd, a házasságunk mindezek előtt nem egy romokban álló építmény volt. Ugyan megremegett, repedések keletkeztek a falán, de mi építettük, erős kötőanyagot használtunk, s úgy tűnt, menthető. És amit az ember hosszú évek alatt felépített, azt nem szívesen hagyja maga mögött. Mindent elkövet, hogy megmentse… " 

Mind a ketten azt választják, küzdeni és harcolni fognak házasságukért és szerelmükért. Hogy ez várhatóan milyen út lesz? " Egy hosszú és göröngyös úté. Nem tudom, hogy a múltat sirattam-e, vagy a jövőt, amitől féltem. Letaglózott az egész. " 

" Évekkel később állapítottam meg, hogy bennünket a nehézségek mindig csak összetartottak és megerősítettek. A további erős kötőanyag, amit korábban említettem, az ezeknek a pénztelenségeknek, kudarcoknak és az azokat követő talpra állásoknak a sikerélménye volt. Hogy azt is meg tudtuk csinálni. De mindig egy irányba húztunk.
Hiszem, hogy ez kulcskérdése egy jól működő házasságnak. " 

S mégegyszer címszavakban, mielőtt rátérnénk a kedvenc részeimre: 
Érzelmes, kifinomult, olykor húsbatépően igaz, kortalan (mester)mű! 

Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5***

Karakterek: 5/5 - ahogyan az életben is, mindenki hibázik, a kérdés az, hogyan reagál rá

Borító: 5/5** -  gyönyörű . Az írónő a Facebook oldalán meg is osztotta, hogyan talált rá : itt a poszthoz vezető link

Cím: 5/ 5**

Stílus: 5/5****

Szórakoztatás: 5/5

Vége: 5/5** - libabőr

Kiadás: 2022 , Álomgyár kiadó 

Oldalszám: 349 

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               

" De azokban az időkben egyébként is sokkal jobban meg kellett küzdenünk mindenért, és épp ezért jobban vigyáztunk egymásra. Nem úgy, mint ekkor, amikor minden olyan biztosnak tűnt. Sajnos, a veszélyt jelző vörös lámpa nem villant föl a szemem előtt… "

" – Te mit gondolsz? – faggattam. Ő nem gondolt semmit. Tudhattam volna, hiszen a környezetemben élő férfiak többsége soha nem gondolta túl a dolgokat. "

" Nem fordultam felé. Közben fészkelődhetett, mert megreccsent a parketta. A gyenge pontoknál a fa egy kicsit mindig tovább reped, mert szárad vagy mert feszültség keletkezik benne akárcsak bennünk,emberekben. Csak mi nem hasadunk szét olyan könnyen. " 

" Meghasonlottam. Egyszerre voltam a moziban a néző az első sorban, akit a hetedik percben egy tragikus pillanattal ránt magával a film, és az is, aki akkor kínosan felnevet. Mindez még felfoghatatlan és értelmezhetetlen volt számomra. " 

" Aztán leengedtem a kezem, de nem tudtam ránézni. A tévénk fekete képernyőjét bámultam, amelyből visszatükröződtek elmosódott kontúrjaink és a közénk telepedett sötét árnyak. „..” Az egész olyan szürreális és sokkoló volt. Lebénultam. "

" Ám a házasságunk egy nyíl egyenes vasúti sínen száguldott, csak a bódulattól nem éreztem, hogy az a sín kissé lejt. " 

" Rendet akartam mindenhol, de csak az edényeket, a széthagyott, gombócba gyűrt zoknikat, cipőket, levetett pizsamákat tudtam a helyükre rakni – a gondolataim és az érzéseim keszekuszák maradtak. "




" Mert ahogy múlik az idő, mi is változunk, csak az a kérdés, ugyanazok maradunk-e. Tudunk-e ugyanazok maradni egymás számára is? "

" És nem a házassági fogadalom kötött, a jóban-rosszban, holtodiglan-holtomiglan. Hanem ami mögöttünk volt, ami összetartott bennünket akkor is, amikor a leggyengébbek, legsérülékenyebbek voltunk. " 

" Rávilágítanak, hogy a nyomorunk elviselhetőbb, ha tudunk nevetni rajta. Lehet, nekem is azt kellett volna tennem később, a legsötétebb időszakokban… "

" Nehéz lehetett, mondod… Iszonyatosan. Es még mindig ott van a kofferomban, de tudod, már nem olyan súlyos, mint az elején. "

" De eljön majd annak is az ideje. Mindennek eljön a maga ideje. Te, olyan emberi játszmák ezek, amelyek sokkal bonyolultabbak annál, mint aminek kinéznek. "

" Semmi gond, mondtam, megszoktam, hogy vannak, akik kívülről jobban látják az életünket. " 

" Kell ez nekem? Vajon amit kapok, az jelent-e annyival többet, mint amit veszíthetek. " 

" Fiatalember… Tudod, hogy a félelmeinknek csak egy kis része teljesül be? … És ha igen, Isten gyakran azon az oldalon vág arcul, ahol nem számítasz rá… " 

" Fiatalember, nem tudom, észrevetted-e, hogy amikor minden jól megy az életben, és a belső napod melegít, akkor az emberek vágynak a társaságodra? Amikor sötét felhők lebegnek fölötted, és nem tudsz nekik adni a melegedből, azok maradnak veled, akik őszintén szeretnek. A többiek elfordulnak tőled, mert a puszta jelenléted is fárasztja és zavarja őket. "

" A bűntudat… – Amikor ezt mondta, úgy tett, mint aki elgondolkodik.
-…felemészt – fejeztem be. "

" A mosoly mosolyt hív elő a másik arcán. "



A regény számomra legkedvesebb mondatával búcsúzom! 

" A megbocsátás az nem egy kimondott szó. A cselekedet az, ami megmutatja, és ez egy hosszú és nehéz folyamat. " 




S végezetül, a könyvhöz készült képekről egy mondat: nagyon sokat gondolkodtam , mi lehetne hozzá illő, majd egyszercsak beugrott és ott volt előttem a kompozíciót! S csak remélni tudom, hogy méltó ehhez a páratlan olvasmányhoz. A kedvenc összeállításom Instagramon fog debütálni a fotósorozatból, amint ez megtörtént, ide is beillesztem...
A kép ♥️



Olvassátok, olvassatok ! 

Előző bejegyzésem: Félévzárás könyves fronton - booktag
Előző könyvajánlóm: Lontai Léna - Sebzett pillangó - könyvajánló

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Ajánlom figyelmedbe a nyári közös olvasós kihívást, amelyhez nyereményjáték is társul : részletek itt. 

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Köszönöm, hogy itt voltál! Hálás vagyok!  

Hamarosan jövök, 



A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
Copyrigth,© Kutasi Edina 2017-2022








Share
Tweet
Pin
Share
No comments
 Sziasztok!
Spoiler: vagy épp a legrosszabbjai


Több, mint száz km / órával hasít 2022 , avagy máris elérkeztünk egy újabb olvasmányösszegzőhöz. Áprilisban még viszonylag sok könyvvel, míg Május - Június kicsit kevesebbel telt. 
Azonban el sem tudom mondani mennyire örülök, hogy itt a nyár, számos tervem van. Mind bejegyzések és tartalmak, mind pedig olvasmányok terén. 
Ha nem olvastad az előző negyedéves ajánlót: itt megteheted.


Legelőször, szeretnék kitölteni egy félévzárós "booktag" - et, amit mindig tologattam magam előtt, így az évek során. Többször is kitöltöttem magamban, aztán a publikálása mindig elmaradt.  (Innen is köszönöm Csillának, hogy ki is hívott rá molyon, így mindenképp közzétettem, de kicsit kibővített formában!) NA DE MOST: Jöjjön!😍

(Ha valamelyik könyv bővebben érdekel, a címére kattintva azonnal elérhető a hozzá készített blogbejegyzés / ajánló poszt) Jó olvasást!

1.) Félévi statisztika (oldalszám / darabszám):
105 befejezett könyv - 31 258 oldal

Idén nincs könyvtorony formájú összegző, mint a korábbi években. Azért döntöttem emellett, mert az, hogy én most ilyen kiemelkedő számokat hozok sok- sok tényezőtől függ. Az olvasás számomra teljes kikapcsolódás, ahogyan azt már sokszor említettem. Sohasem a számok számítanak, hanem az, hogy mennyire jó könyvek kerültek már itt, az első félévben is a kezembe. Idén ez nagyon sokszorosan sikerült, máris számos kedvencet avattam! 

2.) Legnagyobb meglepetés: Major Gina A gyémántkalitka sorozat volt talán az, amelyiket még a postára is elcipeltem magammal , mert egyszerűen képtelenség volt letenni... Adél története máig a fejemben él és nagyon-nagyon várom a harmadik részt!! Óriási meglepetés volt, mennyire minőségi és kidolgozott minden téren! 

3.) Legjobb friss megjelenés: Mivel relatíve nagyon sok friss megjelenésű könyvet olvasok, így ez egy elég nehéz pont, de : legyen akkor a Stella Albright : Miután visszajöttél ( Búcsúszimfónia II ) . Illetve mindenképp ki szeretném emelni Ambrose Perry Minden testek sorsát, az a könyv eszméletlen!!!

4.) Legtöbbször olvasott műfaj: romantikus és krimi /thriller

5.) Leghosszabb és legrövidebb könyv, amit olvastál:
Leghosszabb: Outlander 2 - 990 oldal
Legrövidebb: Bob Gass: Te is meggyógyulhatsz! - kiadvány : 30 oldal

6.) Legszebb könyv:
Kinézet: Sarah Pears: A szanatórium
Tartalom: Henrietta Westman: A Vincenthez vezető út

7.) Kedvenc non-fiction: Suleika Jaouad : Két ​királyság határán és az előbb említett A Vincenthez vezető út 

8.) Kedvenc könyv a szórakoztató irodalomból: Ha már felültem én is a hype vonatra: Christina Lauren: The ​Unhoneymooners

9.) Legtöbbet olvasott kiadó: továbbra is az Álomgyár, KMK, Libri, Partvonal

10.) Kedvenc könyvcím: Richard Shepherd : Holtak vallatója 

Áprlisi olvasmányok



11.) Kedvenc könyves kihívás: ér, nem ér , de a saját nyári kihívásom! 7 hét 5 könyv , gyere olvass velünk nyáron

12.) Kedvenc idézet: " Ha van valami, amit soha életedben nem célszerű abbahagyni, akkor biztos vagyok benne, hogy az az olvasás. " - a legfrissebb . Könyv: Braskó Csaba: Múzsa

13.) Kedvenc könyv, amiből adaptáció is készült: szerintem ilyen nem volt... az olvasásaim közül pl a Ne mozdulj-ból készült adaptáció, de a könyv nem lett a kedvencem sajnos. ( A filmet nem láttam még. ) 

14.) Kedvenc fülszöveg: Lontai Léna : Sebzett pillangó : találó , ütős és nem kertelő!!

15.) Kedvenc magyar szerző: kezdődik a felsorolások hada :D Imádom a hazai kortárs szerzőket, továbbra is nagy kedvenceim: Leiner Laura, Papp Csilla, Pap Éva, Stella Albright, Sienna Cole, Kővágó Sára, Major Gina, Lontai Léna, Budai Lotti, Karády Anna, Hidasi Judit, Völgyi Anna, Szlavicsek Judit , Sólyom Anna, Braskó Csaba, Szabó Magda ... És akkor most reménykedem benne, hogy nem hagytam ki senkit sem... 

16.) Kedvenc külföldi szerző: Colleen Hoover. ( És Kerry Fisher is kezd kedvencemmé válni!)  .

17.) Legkedveltebb könyv:
Nem lesz meglepő, ha egyet lehet mondani: Stella Albright : Búcsúszimfónia duett

De ide muszáj többet is kiemelnem még:

Richard Stepherd dr : Holtak vallatója,
Stéphane Garnier: Hogyan éljünk úgy, mint a kis herceg

Major Gina : A gyémántkalitka sorozat
Gabriel García Márquez : Szerelem ​a kolera idején ( Pár hét múlva lesz róla ajánló a blogon..)
Völgyi Anna: Karamellás ​kétszersült 
Suleika Jaouad: Két ​királyság határán
Szlavicsek Judit: Hullámsír 
Nick Trenton: Ne ​agyald túl!
Kővágó Sára: Római ​ajánlat
Henrietta Westman: A ​Vincenthez vezető út
Sarah Pearse: A ​szanatórium
Sienna Cole: Az ​ígéret szép szó
Sólyom Anna : Macskabár
Ambrose Parry: Minden testek sorsa
Lontai Léna: Sebzett pillangó
Braskó Csaba: Múzsa

Ide most főképp olyan szerzőket és köteteket soroltam, amelyek újult erővel hatottak rám. Ezek mellett Agatha Christie és Colleen Hoover még mindig elvarázsolt. Na jó, meg Sienna Cole is, olyannyira, hogy az Igéret szép szó-t még egyszer megemlítem. 
Kedvencek kedvence - hisz annyi favorit könyvet avattam máris idén
Nehéz a választás...



18.) Legjobb folytatás, amit idén olvastam: 
Colleen Hoover : Maybe now

19.) Legnagyobb csalódás:
Egyértelműen Musso kötetei. Sajnálom is meg nem is, nekem nagyon nem jön be. 


19.) Friss megjelenés, amit nem olvastál még, de szeretnél : 
Pap Éva : Megbocsátás ( a következő blogbejegyzés erről a kötetről lesz, gőzerővel íródik!) 
Richard Osman: A férfi aki kétszer halt meg
Karády Anna: A füredi gyermek

20.) Kedvenc új szerzők : Major Gina, Stella Albright, Ambrose Parry , Sarah Pearse

Májusi kupac



21.) Egy könyv amin sírtál : Stella Albright: Búcsúszimfónia 1 - Miután elmentél

22.) Egy könyv, ami boldoggá tett : Walt Disney : Az Oroszlánkirály és Kővágó Sára: Római ajánlat. Előbbi a nosztalgia miatt, utóbbi a páratlan humora miatt.

23.) Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál : nem, nem láttam. De az Ahol a folyami rákok énekelnek adaptációját nagyon várom.

24.) Kedvenc bejegyzés / poszt amit idén csináltál : Stella Albright Búcsúszimfóniához készített kép, amihez segítségül hívtam a hegedűmet.  A kép itt megtekinthető
Illetve Suleika Jaouad: Két ​királyság határán , amihez apával elmentünk fotózni. Fotósorozat
Továbbá a kihíváshoz készített képem, aminél anyukám segédkezett! Én és a könyvek

25.) Kedvenc ajánló , amit a blogra írtál : Nem merem leírni mégegyszer, hogy Stella Albright Búcsúszimfónia. És mégis megtettem :D 
Na jó, mivel mind a 16-t ( ez lesz a 17.) szeretettel és hatalmas örömmel készítettem nincs egy kedvenc.

26.) Legszebb könyv amit idén vásároltál : túl sokat veszek borító alapján... De, aminél tényleg az fogott meg és még a fülszöveget sem olvastam el vásárlás előtt: Manuela Inusa: Teázó ​a boldogsághoz 

Kicsit előre tekintve: 

27.) Legjobban várt friss megjelenés az év második felére:
Budai Lotti : Tök-életlen sorozat harmadik része : Amit magammal viszek 
A könyv már nálam van, pár nap múlva kezdem! 

28.) Három könyv, amit biztosan elolvasol az év hátralévő részében:
Biztosra megyek: 
Pap Éva: Megbocsátás
Maksai Kinga: Most ​már biztosan hazaér 
Sue Monk Kidd: Vágyak ​könyve

29.) Új megjelenések, amiket nagyon vársz még idén:
Kerry Fisher: Amit ​az idő sem gyógyít be
Manuela Inusa: Álmok ​csokoládéboltja
Sarah Pearse: A ​pihenőhely

30.) Tervezett oldalszám/darabszám az év végéig:
Nincs ilyen. Bőven túlszárnyaltam magamhoz tett olvasási elvárásaimat így is...
Júniusi pakk




Ha van kedvetek, töltsétek ki! 

Most pedig jöjjenek az egymondatos , hőn szeretett ajánlóim! 



















Frissítés! A Fátylam kicsit oldalra billent helyes egymondatos ajánlója így hangzik: "Kegyetlenül őszinte családregény, képes arra, hogy a történet közben egyszerre elérzékenyítsen & megmosolyogtasson." Elnézést kérek a hibáért.

✨️ Jó hír! A Fátyol kiadó webshopjában a ' ktssyedina ' kuponkóddal kedvezménnyel tudjátok megrendelni a kiadó összes könyvét. A kód érvényes egyaránt papír- és e-könyvekre is! ✨️
https://www.fatyol.hu/shop/
⤴️







Előző bejegyzésem: Lontai Léna - Sebzett pillangó - könyvajánló

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Ajánlom figyelmedbe a nyári közös olvasós kihívást, amelyhez nyereményjáték is társul : részletek itt. 

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Köszönöm, hogy itt voltál! Hálás vagyok!  

Hamarosan jövök, 





A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
Copyrigth,© Kutasi Edina 2017-2022





Share
Tweet
Pin
Share
No comments
Newer Posts
Older Posts

Magamról

Saját fotó
dontforgettosmileandread
Teljes profil megtekintése
Edina vagyok, könyvmoly és orvostanhallgató egyetemista. Hiszem, hogy a könyvek és az olvasás sosem megy ki a divatból. Minden könyvből magaddal viszel valamit, minden könyvvel te is több leszel! Az oldalaim az alkotásaimmal vannak tele, szívügyem és legkedvesebb misszióm, hogy a könyvek iránti szeretetből át tudjak adni az olvasóknak. A mai világban nagy szükség van a könyvek varázsára, ezért írok én. Ha olvasnivalót keresel, tudok egy jó könyvet ! Igyekszem az Instagram oldalamat kiegészítve és attól picit el is rugaszkodva személyesebb hangvételben mesélni a könyvélményeimről, no meg arról, ami épp foglalkoztat. Hogy milyen rendszereséggel várhatóak posztok? :
"Vannak folyamatok, amelyeket nem lehet gépesíteni, mert szeretettel kell hozzájuk kezdeni, példának okáért ilyen az írás is. (Isabel Allende) "

Örülök, hogy itt vagy! Köszönöm!

Ahol még megtalálsz

  • Instagram
  • Moly
  • Facebook

Kategóriák

könyvmoly (112) könyvajánló (62) kedvenckönyveim (52) lélektani regények (44) utazzkönyvekkel (42) életstílus (27) regény (26) romantikus (23) blogger (21) thriller - krimi (19) BuJo (14) olvasmányösszegző (11) Karácsony (10) motiváció (9) nyár (8) social media (7) Colleen Hoover (6) Álomgyárkiadó (6) egyetemista (5) iskola (5) 21.századkiadó (4) KővágóSára (4) Libertine (4) orvosi vonatkozású (4) Diana Hunt (3) FarkasAnett (3) Lontai Léna (3) klasszikusok (3) memoár (3) szórakoztató irodalom (3) utazás (3) Agatha Christie (2) Librikiadó (2) SiennaCole (2) szépirodalom (2) Elin Warner (1) Newline-kiadó (1) Sarah Pearse (1) tél (1) évzáró (1)

Látogatók

Legutóbbi bejegyzések

Visszatekintés- blogarchívum

  • ►  2025 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
  • ►  2024 (28)
    • ►  december (3)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2023 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  június (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (5)
    • ►  március (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ▼  2022 (25)
    • ►  november (2)
    • ►  október (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ▼  július (3)
      • Budai Lotti - Amit magammal viszek ( Tök - életlen...
      • Pap Éva - Megbocsátás
      • Félévzárás - könyves fronton
    • ►  június (5)
    • ►  május (4)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (10)
    • ►  november (1)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  május (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
  • ►  2020 (11)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (18)
    • ►  november (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (4)
    • ►  május (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (42)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (6)
    • ►  június (4)
    • ►  május (4)
    • ►  április (3)
    • ►  március (4)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (31)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (4)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (4)

Ezt a könyvet olvasom jelenleg:

Created with by ThemeXpose