Sziasztok!

Nem is sejtettem volna, hogy ilyen hamar olyan olvasmányélményben lesz részem, amiért érdemes billentyűzetet ragadni és hosszabban elemezni. Nos, a mai viszont ilyen lesz! Egy olyan kötetről fogok mesélni, amely azonnal feltornázta magát a kedvenceim polcra!

A könyv, pedig nem más, mint Pap Éva: Mielőtt lemegy a nap c regénye. 

Ezt a regényt majdhogynem együltő helyemben elolvastam. Egyik este elkezdtem, a feléig tényleg megállás nélkül faltam a lapokat, majd pedig az esti rutin és alvás után, reggel felkelve a reggeli után folytattam és be is fejeztem. Annyira nem volt semmi hangulatom megszakítani ezt a csodás történetet jegyzeteléssel - amúgy mindig az olvasás közben szoktam meg-megállni , elővenni a telefonomat, megnyitni a jegyzetemet és írni néhány gondolatot- , hogy jobb híján a nálam levő könyvjelzőre és mellettem levő zsebkendőre írosgattam... 

Nem vicc, mutatom :

Nekem pedig a mostani feladatom nem kevesebb,mint, hogy mindezt értelmezzem, kibogarásszam és egy értelmes bejegyzéssé - majd később poszttá is korrigáljam . Remélem, jól sikerül !

A történet Szabadkáról indul, majd Jesenicében folytatódik , de még több város is feltűnik, említésre és főleg bemutatásra kerül.  De erről majd később! 

Főszereplőnk Mijo , aki , mint már idősödő nagyapa kezdi el mesélni a történetet. Az ő életének fejezetit. Olyan ez, mint amikor a nagyszülők mesélni kezdenek fiatalságukról, a tipikus 'az én időmben így volt ' , amikor én fiatal voltam kezdetű , joggal szeretett - vagy épp unás untalan ismételt emlékezetes monológok.

Jó szó ez a monológ, mert a fejezetek közti idősíkokbeli változások miatt, sokszor éreztem azt, mintha tényleg ott ülnék Mijóval és Őt hallgatnám. 

Jó volt úgy olvasni, hogy férfi szemszögű. Ritka az ilyen könyv, legalábbis hozzám ritkábban jutnak el ezek a kötetek. Az meg még ritkább az olvasmányaimban , hogy női író mer férfi szemszögből írni. (Nem mondom, hogy nincs, de az eddigi évben elolvasott  hatvanhárom könyvemből négy ilyen volt - ezen kívül). 

De olyan jó is ez. Mert nagyon jól állt a regénynek, remekül át tudta adni az érzéseket. Bár ezt igazán nyílván csak akkor tudnám teljesen jó szívvel kijelenteni, ha egy fiú ismerősömnek is odaadtam volna olvasásra és véleményezésre, de minthogy ezt nem tettem meg , csak magamra hagyatkozom. Viszont biztosra veszem, hogy forgatták már ezen nem képviselői, úgyhogy erősítsenek meg!

Az írónővel folytatott rövid beszélgetésem alatt említette nekem, hogy nagyon kíváncsi a véleményemre, mert szerinte mélyen fog érinteni! Nos , kedves , Éva, nem tudom honnan ismert ki ilyen jól , de ez pontosan így történt. Megkönnyeztem Mijo pár jelenetét, ami nálam tényleg ritkaság számba megy. Kevés az a könyv, ami el tud érzékenyíteni, de ez azok közé tartozik. 

Összetört, emlékeztetett, fel is zaklatott, de valahol mégis megnyugtatott! Ennyire elgondolkodtató könyvem a témában régen volt. Nehéz erről a könyvről bármit is mesélni spoiler nélkül. De talán még a főbb témákat elbírja a papír: regény, romantikus, történelmi romantikus, halál, életértelmezés, útkeresés, feldolgozás, visszaemlékezés. 

Én ezekkel illetném. 

Mijo-t fiatalon, egyetemi tanulmányai alatt, szenvedélyes szerelem kötötte az ifjú Meda-hoz; aki az Adria mellől származott. Kapcsolatuk sok mindent vészelt ád, véget nem érő vággyal volt fűszerezve. Egy valamit nem bírt el csupán, a katonai szolgálatot. Kettejük története ekkor kétfelé vált, s úgy búcsúztak el: 

ha a sors úgy határoz, hogy újra találkozniuk KELL, akkor fognak. 

Akkor úgy gondolták, hogy számukra ennyi volt megírva, önszántukból pedig semmi nem marad már a kettejük által írt élet lapján. 

Azt, hogy az írónő -alias a sors- hogy gondolta, ahhoz mindenképp el kell olvasni a regényt!

Ám nem engedjük el ilyen könnyen őket, a háttérből kapunk információkat alakulásokról . Főleg Mijoéról, aki a szolgálat után, Jesenicéből visszatérve, új életet kezd, röviddel ezután megnősül és gyerekei lesznek. 

Vajon meddig maradhat egy titok leplezve és alakulhat-e jól egy emberi sors, akit rendesen megdolgoztatott az élet? Meddig lehet bírni a folyamatos válaszút elé állításokat? 

Mijo hosszú élete során sok mindent tanult. A legváratlanabb pillanatban pedig egy régi levél által olyan döbbenetes titokra derül fény, ami talán újból előhúzhat  - mára lezártnak tekintett emlékeket és kapcsolatokat. 

Alakíthatja-e a múlt a jelent? Van-e befolyása és joga ehhez? 

S mi van, ha lelked legnehezebb poggyászai rossz kezekbe kerülnek? Néha nehéz szembenézni a saját életünkkel! 

Csodálatosan megírt regény , amely egyben egy őszinte és kendőzetlen vallomás is. Érzékeny és érzékenyít. Különösen tetszett, ahogyan formálódtak a karakterek, nemcsak a főszereplő, de annak barátai. Szerettem benne az Istenkeresés , a gondviselés témakörét. Nem egy kifejezetten vallásos nézeteket valló regény (sőt!), de korhű és előrevetíti a mai emberben felmerülő kérdéseket is. Tetszett az egyszerűsége, az, hogy nem voltak túldíszített , köntörfalazott és elhúzott események, hanem minden pont olyan volt, amilyennek lennie kell. 

Jobban szerettem , mint az írónő előző regényét, pedig az is nagyon tetszett : arról ide kattintva olvashatsz ajánlót!

Még a végén tényleg azt kell mondanom, hogy a történelmi romantikusok a kedvenceim lesznek. Egy biztos, még többször is olvasni fogom ezt a regényt, és Neked is csak ezt tudom mondani, de siess! Olvasd, mielőtt lemegy a nap!

(Ui: De szeretnék egyszer én is piros gyöngysoros nő lenni...! 💚😇)

Nagyon várom Pap Éva következő regényét!

" Az ember gyakran homályosan látja magát a tükörben."

"Határozott férfinak akartam tűnni, miközben féltem, mint egy gyerek, hogy nem áll szóba velem."

"kezdtem kapiskálni, lehet valami abban, hogy a tenger mindenre gyógyír – legalábbis számára"

"Ebben csak reménykedni tudtam, mert olyan volt ez a magával ragadó nő nekem, mint a vaj a kenyéren. A vaj, ami kihozza annak az ízét."

"Megbeszéltük, hogy külön tanulunk, de utána sétákra indultunk. Mint amikor turista vagy egy városban, és utoljára még egyszer mindent látni akarsz."

"Pedig én úgy gondolom, a lélek, legyen az férfi vagy női, egyforma természetű, és egyformán érzékeny a világ rezdüléseire."

"Újra látni valakit húsz év után, az ritkán adatik meg az életben. Olyasvalakit, akire nem is számítunk, az egészen különös érzés. Olyankor egyetlen pillanatra lelassul és megáll az idő, összesűrűsödik az ember vére, és megáll az ereiben a keringés, mielőtt aztán újra elindulna, hogy visszatérjen az életbe."

"Hmm. Az ilyen nagy szerelmek nem múlnak el nyomtalanul – mondta tűnődve."

"Hosszú életem során megtanultam, mindennek oka van."

"Az őszi levelek vastag paplanként terítik majd be a talajt, aztán komposztálódnak, és földdé válnak. A természet mindent elrendez."

Örülök és köszönöm, hogy itt voltál!