dontforgettosmileandread

Kedves Olvasó: üdvözöllek a személyes blogomon. Az oldalon többségében könyvajánlókat, értékeléseket és olvasmányösszegzőket találsz, továbbá bejegyzéseket életmód, egyetem, blogger és utazás témákban. Remélem tetszeni fognak tartalmaim, melyekhez Instagramon (@ktssyedina) további képek társulnak.♥ Jó olvasgatást és böngészést kívánok! Edina

Sziasztok!

Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread  blogon! 



Minél jobb egy könyv, annál nehezebben jönnek az ajánló szavak. Kezdem talán a legelején...

Úgy emlékszem arra a szép tavaszi napra, mintha tegnap lett volna, pedig már - majdnem napra pontosan - két év is eltelt azóta (létezik?) , amikoris Kővágó Sárival először találkoztam és megkaptam tőle első regényét, a Római ajánlatot. (Itt ajánlom.) Rövid találkozás volt, de már akkor éreztem Sári pozitív kisugárzását és kedves jelenlétét. Azóta többször is volt szerencsém találkozni és beszélgetni Vele egy kávé mellett, vagy épp könyvbemutatón, nagyon hálás vagyok azért, hogy ismerhetem! 

Hihetetlenül vonzott valami, már az első regényében, így nem csoda, hogy még aznap el is kezdtem olvasni. A Római ajánlat hatalmasat robbant az olvasói életemben , igazi élmény volt a legjavából. Kiváló a stílusa, kívül-belül egyaránt pazar. Csodálatos és lélekemelő. Bármikor jó szívvel és őszintén ajánlom.

Ahogyan az írónő második könyvét is, a Kétségeket! Ez a regény az egyik olyan előolvasási élményem volt, amit nem bírtam letenni. Noha -előolvasás lévén- pdf-ben (akkor még laptopon) olvastam, majdnem egy ültő helyemben ledaráltam, s nehezen jutottam szóhoz. De aztán valamelyest sikerült- ide kattints az ajánlóért . A könyv éjszakába nyúlóan odaszegezett a laptop elé. Hihetetlen varázsa van. Talán az a legnagyobb ereje, hogy bárkiről szólhat. Rólad is, rólam is. Olyan dolgokról mesél, olyan stílusban, ami nem összehasonlítható eddigi olvasmányaimmal. Tele van érzelemmel, mélységgel. Lehengerlő, tökéletesen mai. A regény olyan miliőt teremt, ahová jól esik elvonulni. Olykor a torkomban dobogott a szívem az olvasása közben. 

S aztán jött a Hegek!  Ez a regény épp olyan különleges, mint amilyen Te magad is vagy, aki olvasod ! Női energiák, tűréshatár, erősségek – gyengeségek.
Megvolt benne a kellő romantika, de emellett libabőrösen izgalmas is volt, páratlan. Mindemellett akciódús és lélegzetelállító, filmszerűen pörögtek az események. Érdekfeszítő, vérpezsdítő és sötét, vele eltűnhetsz a világ elől. Te rátaláltál már arra, aki kihúz a sötétségből és segít feloldani minden kétségedet? Ezer meg egy titok húzódik ebben a hihetetlen és intenzív regényben.
Kiszámíthatatlan, megdöbbentő és lehengerlő.
A mondanivalóját pedig még hosszú ideig magaddal viszed és elraktározod. „ A hegei nem elrontják. Azok teszik tökéletessé.” Bővebben a kötetről itt.


A Római ajánlat is csodás történet volt, egy női lélek utazásáról, majd a Kétségekben leomlott minden fal és egy lehengerlően tanulságos kötetet vehettünk a kezünkbe. A Hegek megtanította, hogy a változás mindenkiben ott van!

Már Sári első könyvének elolvasása után tudtam, hogy ő egy olyan írónő, aki sok meglepetést tartogat számunkra. 

Most pedig, végre  már elő is rendelhető a negyedik regénye : az Én még soha... Aminek apropójából íródik ez a bejegyzés. Ugyanis abban az óriási megtiszteltésben volt részem ismét ( s ezt hihetetlenül köszönöm innen is), hogy előolvashattam a nyár regényét! 

Fülszöveg következik: 



ÉN MÉG SOHA NEM SZERETTEM BELE AZ ELLENSÉGEMBE…

Olive Wilson és Blake Maxwell gyerekkoruk óta esküdt ellenségek. Egy könnyelmű ígéret miatt mégis Franciaországban találják magukat a Maxwell család nyaralásán, ahol egy teljes hetet kell kibírniuk összezárva. Arra azonban egyikük sem számít, hogy egy hirtelen jött fogadás mindent felbolygat.

Legfőbb vágyuk legyőzni a másikat, így egyre hajmeresztőbb kihívások elé állítják egymást. A kiszámíthatatlan játékban körről körre feszegetik a határaikat, miközben észrevétlenül egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Ahogy a sérelmek, titkok és az elfojtott vágyak felszínre törnek, mindketten ráébrednek, talán mégsem utálat, amit valójában éreznek…

Két esküdt ellenség.
Egy fogadás.
És egy mindent felforgató játék.

Kővágó Sára legújabb regénye egy ellenállhatatlanul humoros, fordulatos és szenvedélyes történet az önfeláldozásról, a szorongásról és az egymásra találásról.


Sári újra egy nyárias hangvételű regénnyel varázsolja el olvasóit. Csoda könyv, ismét. Az írőnőben nem csalódtam, kedvenc lett azonnal.
Egy könyv, amely megmutatja, létezhet megbocsátás és második esély.

Amikor egy rég széthullott család egyesítésre készül, vajon van - e pozitív végkimenetel, mielőtt katasztrófába torkollna? 
A három testvér Emily, Blake és Bradford szigorú neveltetésben részesültek Admirális apjuk és mindent irányítani akaró anyjuk szárnyai alatt. "Ahhoz képest, hogy apám a katona, anyám is kiválóan osztogatja az utasításokat." 
Az ikertestvérpár Blake és Bradford, illetve Olive gyermekkorban elválaszthatatlan barátok voltak, együtt nőttek fel. Évek múltán azonban ketté szakadtak, s ahogyan egy hármas barátságban általában lenni szokott, valaki egyedül marad. Olive Kanadába költözik, akit hamarosan Bradford is követett. Az ikerpár ezután több mérföldnyire eltávolodva él egymástól, Blake egyedül maradva igyekszik eleget tenni szigorú szülei minden elvárásának. Mindeközben mogorva és elérhetetlen magatartásával zárja el szívét egy újabb csalódástól. 

Lehet e nagy találkozás?

Bradford saját titka miatti félelem és támogatás miatt mindenképpen szeretné, ha Olive is részt venne ezen a  családi héten. A lánynak viszont abszolút nem tetszik a felállás sem az, hogy az óramű pontossággal működő életében valami olyannak kell történnie, amit nem tud előre kiszámítani. " Eljátszani a legjobb barátom pasijának a barátnőjét?"
" A gondolat, hogy helytelenül cselekszem, hamisan, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogy azoknak történniük kéne … egyszerűen elvesztem tőle a fejem."

Olive szerint, aki épp csak elkezdte orvosi egyetem utáni rezidens képzését, ez nem jó ötlet, hiszen bár a család már-már tagként tekint rá, nem akar egy újabb konfliktust Blake-kel, akivel elég csúnya volt a legutóbbi találkozás. 
Ellenségek. 

Hosszas kérlelés és unszolás után, végül mindannyian megérkeznek a családi összejövetelre. A hangulat rideg és távolságtartó, már-már megrendezett. De mi lenne akkor, ha az unalmas és előre elrendelt mondatok helyett a valós érzéseiket beszélnék meg? Ha egymással kendőzetlenül és őszintén tudnának beszélgetni. Egyesülhet újra a Maxwell család?
Gondolnád, hogy egy karótnyelt család fogja szolgálni az egyik legszórakoztatóbb jeleneteket?Annyira tetszett , ahogyan kommunikálnak a kötetben!
 
Kép forrása: Kővágó Sára szerzői oldala



S akkor megtörténik. Egy fogadás, amelyre, ha igent mond, nincs kiszállás. Emlékszel, anno? Az iskolában. A játék. Én még soha… 
Vékony az a bizonyos határ szeretet és utálat között. Finom, vékony jégen táncoló! Lehet, hogy minden körülöttük csak színjáték, de a szikra tagadhatatlanul valódi.
Olive bizonytalan, hisz ki választaná önként azt a hajszát, amit a legnagyobb ellenségével kell megvívnia? A feszültséget vágni lehet. Dönteni kell. S akkor előáll a feltételek egy részével. A lány önfeláldozó és belemegy kettejük harcába. De Blake-kel ki nem állhatják egymást. Mi lesz , ha elszabadulnak az indulatok? Vagy … a rég elfojtott érzelmek?!

Álarcok hullanak le, régi konfliktusok kerülnek napvilágra, egy titok sem marad leplezetlenül. Kaland, izgalom, szenvedély. Ezernyi érzelem kavarog benne, s az, amit mindannyian keresünk: a boldogság titka. Tökéletesen tökéletlenül. 
Szembeszálni évek óta magukkal hurcolt  poggyászaikkal, miután oly sokáig figyelmen kívül hagyták őket nehéz, de felszabadító.
Itt az ideje, hogy szembenézzenek egymással, nyíltan vállalni, ki kicsoda a maga valójában. 
Az elfojtott érzések támadásra készek, a kémia minden eleme forr,  a szerelem itt mindenkié. Amikor a legtávolabb menekül, akkor közelebb van, mint gondolnád.
 

Egyetlen főszereplő sem marad ki a kiváló jellemfejlődésből, ,mégis mindeközben Olive megy keresztül a legnagyobb előrelépéseken. Szinte kivirágzik! Megtanul újra … élni. Merni belevágni az ismeretlenbe, merni újat cselekedni, meri leküzdeni … szorongását. 
"Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki képes leküzdeni a félelmét. " 
Ez a könyv tele volt érzelemmel és gyógyulással. Egyen-egyenként is imádtam a főszereplők útjaik, de együtt csillogtak igazán a legfényesebben. 

Olive személyiségét az orvos(tanhallgató)i közös pont miatt is kiemelten figyeltem. Azt hiszem nem kell sokat magyaráznom (bár néha úgy érzem mégis), milyen egy ilyen egyetemen tanulni, bekerülni ebbe a közegbe. A mentális egészség talán sosem volt olyan fontos, mint ma, mégis hajlamosak vagyunk túlhajszolni magunkat és a végeláthatatlan tétellisták között élni. Panaszkodás? Nem. Sokkal inkább, tény. Kiemelten fontosnak tartom , hogy beszéljünk a diákok lelki egészségéről. Még a legpörgőbb agynak is szüksége van pihenésre. A kikapcsolódás nem luxus, hanem létszükséglet. Máskülönben nagyon hamar találhatjuk magunkat felcserélt szerepben: orvosból beteg székében. 
Így tehát nagyon fontos, nagyra értékelendő, ahogyan a mentális egészség helyet kap ebben a regényben. 
Könnyed, mint a nyári szél, miközben mély és komoly témákkal foglalkozik, olyan regény, ahol a figyelemfelkeltés és a szórakoztatás megfér egymás mellett.

Tökéletes mintája, példája annak, hogy sokszor egy tragédia, betegség, nem feltétlen szervi eredetű. Nem mindig a rendszerben ( testben) kell keresni a hibát. Sokszor egy sokkal nehezebben definiálható részünk, a lélek a felelős a meghibásodásért. S ki képes az összetört szív gyógyítására?

Kép forrása: Kővágó Sára szerzői oldala



Az Én még soha... aranyos és vígkedélyű, a szívem hevesen dobogott, miközben olvastam. Nem egy megszokott romantikus komédia, de műfajában is kiemelkedő! 
Kéz a kézben jár az érzelem a mélységgel. Ha készek segíteni egymásnak, önmaguk legjobb verziói lehetnek. 
Ez a könyv szenvedély.
Ez a könyv dráma.
Ez a könyv tiszta érzelem.
Ez a könyv, ami kétségek között tart.

Ez szívmelengető volt, színtiszta öröm, élettel teli, olyan valóságos, mely összefonódik a jeleneddel. Szórakoztató romkom, ott, ahol sok akadállyal kell szembenézni a szereplőknek. Nem csak nevetés és mosoly volt, hanem kis dráma, egy kis szívszorító monológ és vallomások sora, de összességében mégis édes, mulattató, egyszerűen imádtam!

Minden olyan olvasónak üzenem, aki szereti a romkom műfaját (de megkockáztatom, annak is ezt a történetet ajánlanám, aki tartózkodik tőle) válassza ezt!! 

Az élet túl rövid ahhoz, hogy kihagyjunk egy ilyen zseniális könyvet! 

Ez a könyv felülmúlja minden képzeleted, elragadó és kellően vérpezsdítő! Ébredjen fel mindenki a téli álmából vele.Úgy foglalja el helyét a könyves szívem szegletében, a kedvencek kedvence között, ahogy más romantikus könyvek nem. Szó szerint olyan letehetetlen és addiktív. Gyengéd, barátságos, szívmelengető és tele van érzéki feszültséggel.
 
Vitatják, hogy mi, olvasók találunk meg egy könyvet – vagy inkább azok találnak ránk – a megfelelő időben. Hagyják, hogy a bennük írott szavak lemoshatatlan tintával kerüljenek be életünk lapjaiba. Hagynak hatni, hiszen a jó munkához idő kell. Megnyugtatnak, elmondanak mindent, amit abban a pillanatban hallanunk kell. S mindeközben kellően jól is szórakozunk. 
Ahogyan egyre többet olvasok a műfajban, egyre inkább válogatós lettem a romantikusok terén. Ellenben ez a kötet minden képzeletemet felülmúlta, örülök, hogy ezt mondhatom.

Üdítő volt látni, hogy hirdeti, nem kell megváltoznia senkinek (legyen az külső vagy belső tulajdonság), ahhoz, hogy valaki kedvelje. Mindenki méltó a szeretetre úgy, ahogy van.
Kuncogtam, sóhajtottam, hangosan nevettem, de még könnyeket is ejtettem. Ez a könyv egyszerre ébresztette fel bennem az érzelmek széles tárházát. 
Sári olyan könyveket ír, amelyek igazán megmosolyogtatnak és jól esnek a léleknek. Kedvesek és bizakodóak, lelkesítenek,  jól érzed magad közben. Csodálatos és hihetetlen. Példa nélkülien adja át ugyanazt az érzést, mintha egy friss és kortárs romantikus film átiratát olvasnád. 

Szívmelengető, szórakoztató romantika, tavaszi napsütés a télből felolvadó megújulást kereső szíveknek.
Ne hagyd ki az év egyik legjobb romantikus történetét! 



Együtt akarsz úszni vele az érzelmek tengerén minduntalan, végig. Míg világ a világ! Gyémántként ragyogó könyv volt, mély mondanivalóval és ismét egy nem mindennapi koncepcióval. Az idei évem újra gyarapodott egy meghatározó könyvvel, melyet hosszú időre a szívembe zártam.
Vígjátékszerű elemekkel, nagyon szerettem, peregtek a lapok. Sokat lehet rajta nevetni , de kellően komoly is. 

Irigylem azt, aki első élményként fogja olvasni, de egy jó párszor még biztosan én is előveszem.
A mai fiatalok és a jövő nemzedékei olyan szerencsések, hogy a regényeivel nőhetnek fel. Inspiráció, erő, motivációlöket. Egy igazi kedves, szerető ölelés. 

Végig azon gondolkodtam, hogyan lehet ennyire valósághű, filmszerű és páratlan élményt alkotni minden alkalommal. 
Megtanít, hogy képesek vagyunk a legjobb önmagunkat kihozni ! Soha ne add fel! Kész segíteni, hogy önmagad legjobb verziója légy! 
Távoli tájakra kalauzol, mégis, mintha önmagunk körül keringenénk. Olyan erő lakozik az írásaiban, amivel emberek ezreit tudja olvasásra csábítani. Megérint, megért és elfogad. Eggyé válsz a lapokkal, velük együtt lélegzel. 

Bárcsak úgy kezdhetném újra, mintha először olvasnám! Mégegyszer..

Gyönyörű ívű regény, rendkívül jól  felépített. Humoros, lendületes, tele élettel!
Tökéletes tájleírásoknak köszönhetően nem kívülállónak, sokkal inkább szereplőnek érzed magad.  Rendesen berántott és még mindig visz magával, egyszerűen nem ereszt.

Ilyen egy jó romkom, aminek elolvasása után egy picit boldogabb lesz a világ. Ennek a könyvnek lelke volt és mi most nagyon egy hullámhosszon rezonáltunk. Olvasni kell és élvezni ahogy sodor magával.

Volt annyira felkavaró, léleksimogató és kedves, hogy méltán beszéljünk róla.
Szükséged lesz rá! Édes, mint a porcukor, megspékelve a kis koktélcseresznyével a tetején. Vicces, lezser és lágy szívű. 

Rengeteg mosoly, könnyek és nevetés, feltáruló titkok, erős egyéniségű szereplők – sugárzó tavaszi-nyári olvasmány!




Köszönöm a magam és minden könyvmolytársam nevében, hogy ilyen kortárs szerzőink vannak, azt, hogy Így Írtok nekünk! 

Megtisztelő volt előolvasni, hálásan köszönöm! 
Ilyen könyvélményt kívánok mindenkinek!♥

Ha moly.hu olvasók vagytok, csatlakozzatok az ott indított kihívásomhoz, hogy olvasmányélményeitek mellett egy plecsnivel is gazdagodjatok. Olvassunk közösen!

Megjelenésének várható időpontja: 2024. június 13.
Előrendelési link (a teljesség igénye nélkül):
Libri
Líra
Newline

Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5*

Karakterek: 5/5*

Borító: 5/5***

Cím: 5/ 5**

Stílus: 5/5****

Szórakoztatás: 5/5*****

Vége: 5/5**

Kiadás: 2024. , Newline kiadó

Oldalszám: 400

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               

" Mindenkinek, aki mosoly mögé rejtőzve, csendes, de kíméletlen harcot vív a szorongással,
mégis nap mint nap képes leküzdeni azt.
Nyerni fogtok!" 

" Az emberek azt gondolják, hogy az ikrek képtelenek egymás nélkül élni, és mégis, az enyémnek sikerül. "

" Egyszerű fekete ruhát visel és halvány sminket, mégis csinosabb, mint azok a lányok, akik órákig készülődnek a bulik előtt.

Kép forrása: Kővágó Sára szerzői oldala

" – Tudja, hárman együtt nőttünk fel. Nem, ez így nem teljesen pontos. Inkább úgy mondanám,
hogy ugyanabba a bentlakásos iskolába jártunk."

" Nem kell titkolnia a személyisége egyetlen apró részletét sem. Szabadon lehet színész és szabadon lehet szerelmes. " 

" Képes leszek rá? Készen állok az ismeretlenre? Az újdonságokra? Arra, hogy olyan dolgokat tegyek, olyan ételeket kóstoljak, olyan helyzetekbe keveredjek, amikbe korábban még sohasem? Tényleg kényszeres vagyok? Mindig is aggódós voltam, de az egyetem utolsó éveiben, még én is éreztem, hogy egyre elviselhetetlenebbé válik az állandó stresszelésem.
Vajon ez lenne a szorongás? Meg akarok szabadulni tőle. Meg kell szabadulnom… Így hát
megfogadtam magamban, bármilyen kihívás elé kerülök a nyaralás alatt, megpróbálom azonnal
orvosolni. " 

" – Áh, ugyan – röhög fel Brad. – Olyan laza vagy, mint egy betonfal. " 

" – Nem volt más választása – simítja meg a szabad kezem Emily, de elrántom.
– Baromság – vágom rá. – Mindig van választási lehetőségünk..." 


" Ha igent mondasz, nincs kiszállás." 

" Emlékszel még az iskolai játékra? Én még soha... " 

" Szinte sistereg a belőlünk áradó feszültség, ahogy találkozik félúton. "

" Tudom, hogy mélyen belül, nagyon megviselte a gyerekkora csak emögé a megsérthetetlen, mindig vidám álarc mögé bújik." 



" A boldogság egy átmeneti érzés. Nem lehetsz állandóan boldog. Történnek apróbb vagy akár egész nagy események, amik ideig óráig boldoggá tesznek. A köztük eltelt időben pedig megpróbálsz életben maradni. Létezel, haladsz tovább és túlélsz. Ilyen egyszerű." 


" Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki képes leküzdeni a félelmét. " 




Kővágó Sára regényeinek ajánlója végezetül mégegyszer : 
Római ajánlat
Kétségek
Hegek



Jó olvasást!

♥

Ne feledjétek a mottót , nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre

Előző bejegyzésem : Első-negyedéves-olvasmányösszegzőm-2024

Előző könyvajánlóm: Farkas-Anett-33-as-sorozat

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
    Instagram: ktssyedina
    Facebook : ktssyedina
    Moly.hu : dontforgettosmileandread
    Pinterest : ktssyedina 
    Threads : ktssyedina 


Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!


A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
2017-2024
Copyrigth,© Kutasi Edina
Share
Tweet
Pin
Share
No comments
 Sziasztok!



Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread  blogon ! 

Jó szokásomhoz hűen, idén is elhozom Nektek az év eddigi olvasmányait, egymondatos összegzőit, illetve a bejegyzés végén műfajonként is összegzem az elmúlt három hónap számomra legjobb olvasmányait. 
Nagy sikernek örvend ez a bejegyzéssorozat, én pedig nagyon szeretem elkészíteni, egyben látni, visszatekinteni a negyedéves könyvélményeimre. 

Ezidáig ugyanis 2024-ben 46 könyvet olvastam el, ami soknak tűnhet, de, attól függ, hogy nézzük. Mutatom mindjárt az évet eddig számokban, de előtte pár szót erről. Sokszor kérdezik tőlem, hogy csinálom, hogyan van időm és mikor olvasok. Tényleg visszatérő és a leggyakoribb kérdések egyike. Hadd írjam le tehát mégegyszer: nincsen szupererőm, ellenben viszonylag gyorsan olvasok - ezt valószínűleg az évek és a rutin számlájára lehet írni - , illetve mindig van nálam könyv. Tényleg! Mindig. Elmarad egy óra? Várni kell a villamosra, esetleg pont kapok levegőt és ülőhelyet a villamoson? Olvasok. Engem ez kapcsol ki és ez tölt fel, a lételemem az olvasás. Én így létezem jól.
(Bár legtöbbször egyébként a nap végén, este jut időm - minimum fél óra- az olvasásra.)

Miért ? 

Én szeretném hinni azt, hogy a könyvek és az olvasás sosem megy ki a divatból. Olvasás szenvedély. S egyre többen tapasztalják meg miért is jó olvasni. Olvasok azért, hogy kiszakadjak a valóságból és új történeteket ismerhessek meg. 
Olvasok azért, mert aki olvas, az ezer életét él meg. Kikapcsol és javítja a hangulatot. Élményt ad, tanít és példát mutat. Kiváltképp fejleszti a szókincset. A könyveken keresztül számos helyre eljuthatsz, új vagy akár túlontúl is ismerős élethelyzeteket követhetsz végig. Barátokra lelsz, velük együtt izgulhatsz, hogyan folytatódik a sorsuk. Együtt fejlődhetsz egy karakterrel.
Az az erő, élmény, amelyet egy könyv elolvasása adhat, nem összehasonlítható semmilyen más hobbival! Egy-egy jó könyv utáni gondolatok rendkívüli beszédtémák lehetnek barátok között, számtalan nagyon jó, építő beszélgetéseket tapasztaltunk már, melyeket valamilyen olvasmányélmény indított el.
Minden könyvből magaddal viszel egy valamit, minden könyvvel te is több leszel!
Szeretem, hogy az íróknak a kezükben van mindaz, leírják azokat az élettapasztalatokat, megfogalmaznak olyan leírhatatlan gondolatokat, melyeket mi csak érzünk, de kimondani nehezen tudunk.
Egy könyv sokszor rólunk is szól, van egy pont, ahol kapcsolódni tudunk az adott olvasmányhoz és azt hiszem, ennél nagyobb élmény kevés van..
Mára már az, hogy nincs időm olvasni nem létezhet indokként, példának okáért itt vagyok tehát én is...

Ezeken felül, este elalvás előtt egy , vagy másfél órával az esetek 90%-ban nem pörgetek social medát, nem nézek internetet, hanem ilyenkor csak én és a könyvem vagyunk. Ekkor pedig remekül lehet haladni az adott könyvvel és nem is megterhelő. Sőt! Bizonyítottan segít az alvásra hangolódni, lenyugtatja, pihenteti az elmét. 
Persze, nagyon fontos azt hangsúlyozni, hogy nekem sincs mindig kedvem olvasni, mondjuk egy fárasztó 8-6-ig nap után, általában - a jobbik esetben - már csak megnézek egy filmet, a rosszabbikban pedig a következő napra készülök. 

De azt hiszem, az eltelt évek alatt remekül megtaláltam az egyensúlyt az olvasás és minden egyéb más között. Az olvasás a napjaim szerves részét, de maximum 1-2%-át teszi ki az időmnek. Mindenesetre a jó időbeosztás a kulcsa mindennek. 
Nem győzöm ismételni: az, amit az Instán / Médiában látunk, egy szűrt tartalom. :-) 

Nálam az elsődleges prioritási szempont a tanulmányaim, az, hogy orvostanhallgató vagyok, ami önmagában is kitesz egy teljes embert és néha még annál is többet kíván.
Viszont úgy gondolom mindenkinek kell valamilyen hobbi, ami kikapcsolja, főként egy olyan egyetemen, amilyenre én is járok. Kell egy mankó, egy feltöltő tevékenység, olyan , ami a lelkedet építi. Nyilván ezt nem csak én mondom, rengeteg hangsúly van manapság a testi és mentális egészség megőrzésén és ez nagyon fontos. Valamint elengedhetetlen. Én tudatosan szánok időt az olvasásra, mindig van nálam könyv, bárhová megyek. Igyekszem tartani azt, hogy legalább napi fél órám legyen az aktuális könyvemre. Akkor jó olvasós napom van. 

Na de , a felvezető után rövid leszek, hónapokban bontva láthatjátok először az #egymondatbankönyvekről rovatom összegzőit, mely idén márciusban lett három éves és hihetetlenül szeretem készíteni és a visszajelzéseitek alapján Ti is szeretitek olvasni. 

Ez az a saját kreálmányú ajánlóm, amiben minden hónap végén az összes olvasmányomat összegyűjtve jellemzem őket csupán egyetlen mondattal! Ezek után pedig a kötetek címeit fogjátok találni, melyekre rákattintva már olvasható is lesz az adott könyvről szóló ajánlóm, amennyiben már közzétettem. (A bejegyzést folyamatosan frissítem majd, így a március második felének olvasmányaihoz tartozó ajánlók - remélhetőleg az ezt a bejegyzést kicsit később olvasók számára, vagy visszatérő olvasóknak - már szintén elérhetőek lesznek.)

JANUÁR :

1. Kenan Crnkic: Vigyázz, hogy melyik farkast eteted

2. Agatha Christie : A barna ruhás férfi

3. Debbie Macomber : A karácsony ígérete

4. Charles Dickens : Dickens minden napra



5. Donna VanLiere : Karácsonyi remény

6. Karen Swan : Karácsonyi képeslapok (Blogbejegyzés! :-) 

7. Christy Wilson Beam: Mennyei csodák 

8. Jim Cymbala: Friss hit


9. Agatha Christie: Grand Tour



FEBRUÁR :


10. Roxie Nafousi : Manifesztáció ​– Merülj mélyebbre

11. Sienna Cole : Reményszimfónia 

12. Holly Matthews : Boldog ​leszek, és kész!

13. Olasz Tímea : Istennel ​a szürke hétköznapokban




14. Javier Zamora : Solito

15. Karen White : Régiségbolt ​a Royal Streeten

16. R. F. Kuang : Sárga 

17. Agatha Christie : Chimneys ​titka 



18. Lia Louis : Nyolc ​boldog óra

19. Hidasi Judit : 99 ​gondolat a szerelemről

20. Ady Endre : Élő ​Ady

21. Colleen Hoover : It ​Ends with Us – Velünk véget ér (Blogbejegyzés)


22. Colleen Hoover  : It ​Starts With Us – Velünk kezdődik (Blogbejegyzés) 

23. Colleen Hoover : Layla

24. N. Fülöp Beáta : Találkozunk ​Isztambulban!

25. Hadházi Anita : Könnyűszív (Blogbejegyzés !) 



26. Büksi Zsuzsanna : Csodakert

27. Farkas Anett: Lázadó angyalok (Blogbejegyzés!) 




MÁRCIUS :



28. Farkas Anett: A 33-as beteg (Blogbejegyzés!)

29. Farkas Anett: A 33-as ügy (Blogbejegyzés!)

30. Farkas Anett : A 33-as áldozat (Blogbejegyzés!)

31. Diana Hunt : Prédák háza (Blogbejegyzés!)





32. Marie Aubert: Ha ​történne valami 

33. Lynn Painter : Újra ​meg újra

34. Lucy Clarke : A ​túra 

35. Sarah Turner: Stepping ​Up – Beth felnő (Blogbejegyzés!)


36. Beatriz Williams · Lauren Willig · Karen White :  Az ​elveszett newporti nyarak

37. Kasivai Hiszasi: A ​Kamogava Kifőzde

38. Pamela Binnings Ewen:  Émilienne

39. Agatha Christie: Az ​Ackroyd-gyilkosság



40. Sólyom Anna: A ​test bölcsessége 

41. Cornelie C. G.: Érzelmi ​vírusveszély

42. Holly Jackson: Jó ​kislányok első gyilkossága

43. Colleen Hoover: All ​Your Perfects – Minden tökéletesed




44. Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt ​az emlékeid elhalványulnak

45. Colleen Hoover:  Finding ​Perfect – Megvan a tökéletes

46. Heidi Swain: A ​könyvrajongók búvóhelye


Most pedig jöjjenek a kedvencek, műfajokba sorolva: 








Végezetül mégegyszer szeretném hozzátenni, hogy nekem is vannak olyan napjaim, amikor nincs energiám már vagy egyszerűen nem tudok többet olvasni mondjuk 5-10 oldalnál. De! Ez teljesen természetes. Az olvasás öröm , kikapcsolódás és feltöltődés. Így is kell hozzáállni! Nem kényszer, nem a számok számítanak. A minőségi olvasmány a lényeg. Remélem sok ilyet tudtok általam is megismerni!

Én ugyanis szorgosan töltöm meg tartalommal az oldalaimat, így alakult számok tekintetben 2024. első negyedéve: 








Mindez, ahogyan az egész közösségi jelenlétem is, hobbi és nem is lesz ennél több. Én nem azért olvasok, hogy könyvajánlókkal töltsem meg az oldalaimat. Igen, az is a hobbim és ha úgy tetszik az évek során szerelemprojektté nőtte ki magát az olvasásnépszerűsítés, és ezzel együtt az oldalaim is. Mindennek rengeteg pozitív visszacsatolása van, ami mérhetetlen hálával tölt el. Mégis, elsődleges szempont az én és a könyvek kapcsolata, ami mostmár mondhatom, hogy évtizedek óta elkísér. 

Nagyon köszönöm mégegyszer, hogy olvastok és életben tartjátok ezt a blogot! 

Tavalyi olvasmányösszegzőim: 
2023/1 : első negyedév
2023/2 : félévzárás
2023/3 : összegző

+1 grátisz!
Legjobb idei olvasmányok - szigorúan csak 3, azaz havi nagy-nagy kedvencek: 
(Mindig olyan nehéz kiválasztani csak egyet, hiszen annyi a kiváló olvasmányom, kedvencem. Jó könyvmoly módjára nehezen tudom limitálni. De fejlődöm, idén is készítem a kis book-bracket-t / ~ könyves láncomat / . Na de, ennyi baj legyen. ;) ! 



Jó olvasást!

♥

Ne feledjétek a mottót , nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre

Előző bejegyzésem és könyvajánlóm: Farkas-Anett-A-33-as-sorozat könyvajánló

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
    Instagram: ktssyedina
    Facebook : ktssyedina
    Moly.hu : dontforgettosmileandread
    Pinterest : ktssyedina 
    Threads : ktssyedina 


Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!


A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
2017-2024
Copyrigth,© Kutasi Edina
Share
Tweet
Pin
Share
No comments
Sziasztok!



Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread  blogon ! 

Egy jó krimi mindig jöhet! Ugye?  A tavaszi borzongás legjobb választásával érkeztem ma, egy frenetikus sorozat ajánlóját hozva. Farkas Anett mára már a hazai krimi paletta megkerülhetetlen alakjává vált, minden elismerése teljes joggal kijár neki. Már (számomra) első regényeinek [ Kettős-játszma & Lázadó-angyalok könyvajánló ] olvasása közben is tudtam, valami ritka különleges erő lakozik benne, amivel írja a regényeit, olyan átéléssel, részletességgel és kutatómunkával, mely után nem csoda, hogy a filmes világ is felfigyelt rá. Mindehhez innen is szeretnék neki őszinte szívvel és hatalmas elismeréssel gratulálni! Mondanom sem kell, alig várom, hogy a 33-as megjelenjen a filmvásznon is. 

Mindehhez viszont, előbb jó könyvmoly módjára illik tartani a sorrendet, előbb a könyv, utána a film. Bízom benne, hogy már olvastátok a regényt és egy kellemes felelevenítés lesz ez a poszt, ugyanakkor remélem, hogy egy kellő motivációs löket is azok számára, akik még ezután fogják megismerni a 33-as ügy részleteit. 

Sorozatot ajánlani nehéz, mondom mindig, hiszen egybefüggő részek miatt nehéz spoilermentesen írni. Krimi - thrillert ajánlani pedig méginkább nagy feladat , de bízom benne, hogy a saját élményem átadása sikerülni fog. 

Sötét és baljós felhők gyülekeznek a magyar tenger felett. Másabb volt ez a sorozat, mint az általam Anettől elsőként olvasott Ádám és Lili részek. Ellenben mindkettőt szerettem, másért. Míg előbbi , amit egy előző , fentebb belinkelt blogbejegyzésben ajánlottam, sokkal jobban megtornáztatta és edzette a lelkemet, megviselt; addig a 33-as sorozat egy vérbeli krimi - thriller volt, egyszerűen imádtam és ittam minden szavát. Egymás után olvastam, csak úgy pörögtek a lapok. 




A sorozat három részből áll, s bár szerény véleményem szerint akár önálló kötetként is megállnák a helyüket, mégis azt tanácsolnám, a legteljesebb élményért sorba olvassátok őket. Bár az adott részek után úgyis önmaga kiállt majd folytatásért. Az egyes kötetek fülszövege után jönnek a személyes gondolataim. 
Jó szórakozást, kellemes borzongást kívánok előre is!




"Rettenetes sorozatgyilkosság sokkolja a Balaton fővárosát. Egy szörnyeteg nőket rabol el és aláz meg.
Pintér Dávid sztárnyomozó és alkalmi társa, Fehér Vivien próbálnak válaszokat találni, és kibogozni azt a csomót, ami egyre nagyobbra duzzad az áldozatok számának gyarapodásával.
Úgy tűnik, a rejtély megoldásához Vivien múltján keresztül vezet az út.
De mi köze mindehhez a zalaegerszegi pszichiátria szomorú sorsú betegének, Rebekának? Vajon az őt kezelő pszichiáternek sikerül áttörést elérnie?
Ki ismerheti a teljes igazságot?
Egy rendőrnő
Egy apa
Egy pszichiáter
Öt barátnő a múltból
A 33-as beteg" 


A magyar tengernél játszódó regényt rekordidő alatt olvastam el. A pszicho-thriller helyszíne a Balaton fővárosa, Keszthely. Keszthelyről szerintem mindannyiunknak lehetnek szép és gyönyörű emlékei, ám garantálom, hogy ezúttal egy picit ördögi kacajjal átitatott, reszketős, félelemmel és izgalommal telt olvasmányélménnyel spékelhetjük meg mindezt. 

" Felejteni szeretett volna, de a sors nem hagyta."

Nyomozóink egy sorozatgyilkos nyomába erednek, a Zalaegerszegi megyei kapitánysággal együttműködve próbálják felgöngyölíteni az összefüggésre utaló eseteket. 
A főnyomozó Pintér Dávid mindig is a győztes csapatban játszott. Karakán egyénisége, önmagával túlontúl is rendben levő, kicsit irányításmániás ember, akire ráférne már, hogy valaki a sarokba állítsa. 

Az őrs segítséget kér egy másik nyomozótól, aki személyesen is ismeri az áldozatokat, így talán használhat, ha ott van. Fehér Vivien személyében egy rendkívül klassz karaktert ismerhetünk meg, higgadtságával, rátermettségével szépen lassan kivívja magának Dávid nyomozó elismerését is. Bár kettejük kapcsolati dinamikája érdekes indul és alakul, de mindenképp figyelemreméltó, hogyan hatnak egymásra, a két sztárrendőri attitűd találkozása okoz jó pár megmosolyogtató jelenetet. 

Mindemellett tényleg irigylésre méltóan nyomoznak, ketten együtt verhetetlen páros. 
" Elképzelhetőnek tartotta, hogy sokkal mélyebbre kell ásniuk ahhoz, hogy válaszokat találjanak a levegőben lógó temérdek kérdésre."  

A gonosz viszont erős, megfontolt és nagyon óvatos. Az igyekezet itt kevés, ugyanis meg kell előzniük őt. Jó döntéseket kell hozniuk, észrevenni az apró részleteket, az oda nem illő komponenseket, hol húzódik a határ az igazság és a megtévesztés között. 

A szálak egy pszichiátrián kezelendő beteghez, Rebekához, a 33-as beteghez is elvezetnek. A nő elméjében sok olyan dolog van, aminek nincs köze a valósághoz, de a nyomozóknak muszáj beszélniük vele. Csakhogy a nő nem egyszerű eset, mentális betegsége és pszichés zavarai miatt, alig van tiszta pillanata. 




A gyilkos agyafúrt, és minden jel arra mutat, hogy ez egy személyes ügy. Ebben az alvilágban gyakran történnek megmagyarázhatatlan dolgok. Az idő pedig szorít, egyre fogy és sietniük kell. De kapkodniuk sem szabad, mert nem kerülheti el semmi, ismétlen semmi sem a figyelmüket. Van valami az áldozatok között, ami összeköti őket. De az, hogy a múltban ismerték egymást, feljogosítja őket arra, hogy azt higgyék a közelmúltban is volt közös ügyük? 
Hideg borzongás. Az idő ellenük dolgozik. Azok a tények(?), amelyek kiderülnek csak további kérdéseket szülnek, pedig még sok az eddigiek közül is megválaszolatlan. 

Addig pedig senki nem nyugszik, amíg fel nem tárják az összes titkot, s nem jutnak annak a rejtélynek a mélyére, amely fogva tartja várost.

A történetvezetés kivételes, a cselekmény maximálisan leköti az olvasó figyelmét, a karakterek dinamikáját felvéve a tempó gyors és szívdobogtató, a vége pedig azonnali folytatásért kiállt. Nehéz elengedni ezt a könyvet. 

Akciódús, szórakoztató, ami egyszerre agyalásra késztet és pihenteti az elmét.
Érzelmes, élvezetes, körmönfont, elgondolkodtató, műfajában kiemelkedő olvasmány volt. Megéltem ennek a könyvnek minden pillanatát, minden szívdobogtató percét. Nagyon ajánlom! 

Beleférkőzött az agyamba, és a kisváros lakosságával együtt izgultam, féltem és igyekeztem elővigyázatos lenni. 
A mi olvasói fejünkben is pörögnek a lehetséges kimenetelek. Szerintem először, mióta krimit olvasok, jó volt a tippem a végkimenetelre.Ez persze semmit nem von le a könyv értékéből, nagyon – nagyon izgalmas volt, tetszett! Mi sem bizonyítja jobban, hogy egy nap alatt elolvastam.
Jöhet a sorozat következő része.




" Mit tennél, ha a gyermekedet valaki elvinné?
Dávid és Vivien ezúttal egy emberrablóval találják szembe magukat. Eredménytelenül keresik a nyomokat, de az elkövető mindig két lépéssel előttük halad.
Aztán egy különös idegen toppan be a nyomozónő életébe.
Egy naplót nyújt át neki, ami 1971-ig repíti vissza az időben. Dávid és Vivien egy kislányt ismerhetnek meg, akinek keserű élete elevenedik meg a lapokon.
Egy gyermeké, akinek köze lehet a mostani ügyükhöz.
De vajon a nyomozópáros hihet a naplónak, Pavlovics Linett fájdalmas vallomásának?
Az újságíró
A polgármester
A vértestvérek
A bántalmazott gyermek
Az akta, amit már mindenki elfeledett:
A 33-as ügy " 
 

Wow!
Minden résszel egyre magasabb a léc, de mindig megugorja azt. Elrepít egy teljesen más világba. 

Ebben a részben gyermekeket rabolnak el szüleik mellől. Hiszen a gyermekeket sajnos a legkönnyebb megvezetni. Naivságukat kihasználva meséket hitetnek el velük. Azt, amit hallani akarnak, hisz egy szeretetben felnőtt szívet sok mindennel lehet etetni. Túlcsordul a szív, torokszorító érzés ezeket a részeket olvasni. 

Koncentrálniuk kell, nem hibázhatnak, mert az emberi életekbe kerülhet. Itt pedig gyermekekről van szó, így különösen kiélezett a helyzet. Ez a tény súlyosbítja a helyzetet, óriási nyomás nehezedik a nyomozók vállára. 
Bosszú? Lidérces álom? Kísérteties érzés közeleg, már megint rossz úton haladnak.
Hamis mosolyok, veszély, kiszolgáltatottság, és kőgazdag családok. 
"Makulátlan otthon, egy tökéletes családnak. De vajon a Fekete család tökéletes?" 

Mindeközben újra fel kell nyitni egy látszólag lezárt aktát, a 33-as ügyet. 

Szépen lassan a háttérszál is halad előre, Dávid és Vivien saját ügyük szálait is bogozzák a munka mellett. 

Lassan építette feszültségét, kihegyezve a hangsúlyt a szereplők viselkedésére és személyiségükre. Sűrű volt és bizonytalan. 
Szerettem a sokféle érdekes és figyelemfelkeltő karaktert. A könyv végéig sötétben tapogatózunk, és fogalmunk sincs az elkövető kilétéről, s legfőképp a miértekről.

Bár rendkívül nehéz a három könyv közül kedvencet avatni, de mégis azt mondanám, hogy az abszolút 5** csillagos olvasmány számomra a 33-as ügy volt. Mindegyiket szerettem, mindegyiket másért, de ennél végképp kedvencet avattam. 

A fejezetek olvasásakor nagyon kell koncentrálni, mert minden apró részlet jó támpontot adhat a rejtvény megfejtéséhez. Megdöbbentő, amikor szembesülünk a fordulatos véggel és a karakterek közötti kapcsolatokkal.  Az utolsó fejezetek nagyon izgalmasak voltak, a csavar pedig zseniális! 

A hazugságok, titkok, haragos eszmék és nagy leleplezések bombaként kezdenek lecsapni. S mire kialszanak a fények, némi sikoly, koromsötét után újabb gondok elé néznek.




Ez az a krimi, amire vártam! Olvastam a hónapban egész sok krimit, de ez azért vitte a prímet. 
Tökéletes pszichológiai krimi, aminek nem akartam véget vetni. Egyik rész után vettem kezembe rögvest a következőt. 
Ez egy igazi gyöngyszem, az egyik legőrültebb, legfrusztrálóbb, zsibbasztó, finoman felkavaró krimi, a javából ! Elfoglalta helyét a kedvenceim között.

Ez a rész kínálta az eddigi leggyorsabb és legizgalmasabb olvasmányélménybeli hullámvasút élményét attól a pillanattól kezdve, hogy kinyitottam. Még mindig összefüggéstelen és kusza, amikor beszélnem kell róla. De ugyanakkor mosolygok is. Szívből adom meg rá a maximális öt rejtélyesen ragyogó  csillagot! Mégis többet érdemelne. 


Jöjjön a befejezés!



" Amikor magadban sem bízhatsz, kire számíthatsz igazán?
1975. Eszter indulatos apjától rettegve tölti életét. Mikor világra hozza ikerlányait, azzal további balsorsát kísérti.
Senki sem hisz neki, amikor azt állítja, családjának egyik tagja őrült.
2002. Sorozatgyilkos szedi áldozatait a Balaton fővárosában, Keszthelyen. Az ügyet Vivien és új társa, Máté kapja.
Múlt és jelen baljós eseményei keverednek, a szálak végül egy írónőhöz vezetnek.
Elhisszük, hogy a népszerű író, Lengyel Aliz ismeri az igazságot. De vajon milyen igazságra gondol?
Ahhoz, hogy Vivien és Máté megoldják ezt a rejtélyes esetet, a nő múltjával kell szembenézniük, azzal, mi történt 1975 után.
Nyomozás közben Vivienék rájönnek, hogy itt mindenki titkol valamit. Mindenkinek van indítéka.
Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből… Van egy áldozat, akinek az élete rajtuk múlik…
A pedofil
Az ikerpár
A sorozatgyilkos
Az írónő
A rovarszárnyak
Vajon lehet boldog vég, ennyi átélt tragédia után? "

 
A 3. kötet méltó befejezése volt a sorozatnak. Szépen varrt el minden szálat, hozott be újakat és hagyott a reményteljes jövő ígéretében. 

A három részen fokozatosan érezhető a fejlődés, mind írói, mind karakteri szempontból. Bár meg kell hagyni, nüansznyi eltérések ezek, mégis kötetről kötetre szembetűnő az előrelépés. 

Ezúttal is egy rendkívül összetett és dermesztő drámai cselekmények közepére érkezünk. Rémálmaikat a zsigerinkben érezzük, lendületes vonalvezetését élvezettel olvassuk. Pszichológiai krimi, amely a thriller területeire is elkalandozik. 

Az új nyomozó kellően friss lendületet adott, vérpezsdítő és kellemes volt egy újabb szerethető karaktert megismerni. 


Nyugtalanító és felkavaró könyv sérült szereplőkkel, mentális betegségek kérdéskörével, valamint a családok, gyermekek valóságáról, amelyek távol állnak a megszokott  társadalmi normáktól. 

" Légzése felgyorsult, szíve vadul dübörgött a mellkasában. Felgyülemlett feszültséggel és energiával eltelve tört előre, mikor egy hangot hallott." ...

Ez az a fajta könyv volt, amit szeretek olvasni: gazdag, sokrétű, érzelmes, anélkül, hogy túlságosan is szentimentális lenne, hisz az már nem feltétlen érne fel a műfaji elvárásokhoz.
Szívszorító, sokkoló, hátborzongató, nyugtalanító és élményekkel teli.


Összességében ez a sorozat egyike azoknak a történeteknek, amelyek éveken át velünk maradnak, rájuk gondolva még mindig libabőrt okoznak, amikor eszünkbe jutnak a szereplők és a főbb események láncolata. Elállt a lélegzetem, szem pedig nem maradt szárazon! 


A történet ezúttal is sokáig velem marad majd, emlékezni fogok a borzongató, sötét, fordulatos, észbontó krimi élményére, amelyet Anett könyveitől kaptam. 

Amit ezúttal is hálásan köszönök , kedves Anett! Felejthetetlen pillanatokkal színesítetted könyveid által Március hónapomat. 



Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5

Karakterek: 5/5

Borító: 5/5***

Cím: 5/ 5*

Stílus: 5/5****

Szórakoztatás: 5/5

Vége: 5/5*

Kiadás: 2021, 2022, 2022

Oldalszám: 327 , 328 , 334

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               
I. 

" Felejteni szeretett volna, de a sors nem hagyta. "

" …engedd el, ami megtörtént, és amin úgy sem tudsz változtatni. "

" Olvasni szerettem. Mindenféle könyvet. Amikor olvastam, úgy éreztem, egy másik, jobb világba kerülök. "

" – Te vagy a rendőr Pestről?
– Eltaláltad. Te lennél Pintér Dávid?
– Így van. Én vagyok a baromarc. "

" Tiporsz vagy eltipornak. "

" Talán nem tud különbséget tenni képzelet és valóság között, előfordulhat, hogy nem tudja, hazudik-e vagy sem. "

" A préda egyedül lézengett a hatalmas épületben, és csak rá várt. Rá és a bosszújára. "

" Két lányod van. Az egyik eltévedt, de hazatalált. A másik elveszett, de hazahozom. "

" Ebben a hónapban már a második gyilkossághoz riasztották, pedig még csak június huszonötödikét írtak. "

" Vivien úgy érezte, mintha az élet egy gyors mozdulattal lerántaná a szívéről a sebtapaszt, amelyet ő oly gondosan ragasztott rá még évekkel ezelőtt. "

" Felszakadtak a lelki sebei, visszasüppedt a mocsárba, amelyből annyi éven át próbált szabadulni. "




II. 

" A fájdalom túlságosan eluralkodott a pitypangokkal tarkított füzet tulajdonosán. Bár az igazság felszínre fog bukni, segíteni már nem tudnak rajta. A keserűség rég megölte a lelkét. " 

" A keserűség rég megölte a lelkét. "

" Van az életben olyan pillanat, mikor nem várunk már semmit a világtól, mindössze a megbocsátást. Létezik az a bánat, amit nem lehet megsiratni, az a fajta, amit egy életen át titokban tartasz, őrzöd kilétét, hisz, ha elmondanád, senki sem értené meg. "

" Igaza van. Az álmokból felépített váratok összedől. "

" Mert a vérszerződés egy életre szól, nem igaz? "

III . 

" Számkivetettnek lenni a legrosszabb dolog a világon. "

" A lelki sebek sokkal bénítóbbak tudnak lenni, mint a testi sebek.  "

" (..) mindenkinek vannak hibái, függetlenül attól, hogy mennyire látszanak azok. "

" Esküszöm, egy kertész veszett el bennem, hogy ennyi gyökérrel kell együtt dolgoznom mostanában. "

" A szerelem és a gyűlölet szokták mondani, ugyanarról a tőről fakad. Fájdalom, szenvedély, a szorító érzés az ember mellkasában, a pillangók a gyomrában. Ezeket lehet érezni egyszerre, de külön-külön is felváltva. "





Jó olvasást!

♥

Ne feledjétek a mottót , nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre

Előző bejegyzésem és könyvajánlóm : Sarah-Turner-Beth-felnő-könyvajánló

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
    Instagram: ktssyedina
    Facebook : ktssyedina
    Moly.hu : dontforgettosmileandread
    Pinterest : ktssyedina 
    Threads : ktssyedina 


Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!



A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
2017-2024
Copyrigth,© Kutasi Edina

Share
Tweet
Pin
Share
No comments
Newer Posts
Older Posts

Magamról

Saját fotó
dontforgettosmileandread
Teljes profil megtekintése
Edina vagyok, könyvmoly és orvostanhallgató egyetemista. Hiszem, hogy a könyvek és az olvasás sosem megy ki a divatból. Minden könyvből magaddal viszel valamit, minden könyvvel te is több leszel! Az oldalaim az alkotásaimmal vannak tele, szívügyem és legkedvesebb misszióm, hogy a könyvek iránti szeretetből át tudjak adni az olvasóknak. A mai világban nagy szükség van a könyvek varázsára, ezért írok én. Ha olvasnivalót keresel, tudok egy jó könyvet ! Igyekszem az Instagram oldalamat kiegészítve és attól picit el is rugaszkodva személyesebb hangvételben mesélni a könyvélményeimről, no meg arról, ami épp foglalkoztat. Hogy milyen rendszereséggel várhatóak posztok? :
"Vannak folyamatok, amelyeket nem lehet gépesíteni, mert szeretettel kell hozzájuk kezdeni, példának okáért ilyen az írás is. (Isabel Allende) "

Örülök, hogy itt vagy! Köszönöm!

Ahol még megtalálsz

  • Instagram
  • Moly
  • Facebook

Kategóriák

könyvmoly (112) könyvajánló (62) kedvenckönyveim (51) lélektani regények (43) utazzkönyvekkel (42) életstílus (27) regény (26) romantikus (23) blogger (21) thriller - krimi (19) BuJo (14) olvasmányösszegző (11) Karácsony (10) motiváció (9) nyár (8) social media (7) Colleen Hoover (6) egyetemista (5) iskola (5) Álomgyárkiadó (5) 21.századkiadó (4) KővágóSára (4) Libertine (4) orvosi vonatkozású (4) Diana Hunt (3) FarkasAnett (3) Lontai Léna (3) klasszikusok (3) memoár (3) szórakoztató irodalom (3) utazás (3) Agatha Christie (2) Librikiadó (2) SiennaCole (2) szépirodalom (2) Elin Warner (1) Newline-kiadó (1) Sarah Pearse (1) tél (1) évzáró (1)

Látogatók

Legutóbbi bejegyzések

Visszatekintés- blogarchívum

  • ►  2025 (5)
    • ►  május (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
  • ▼  2024 (28)
    • ►  december (3)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (1)
    • ►  május (3)
    • ▼  április (3)
      • Kővágó Sára : Én még soha ... könyvajánló
      • Első negyedéves olvasmányösszegző - 2024
      • Farkas Anett : A 33-as sorozat ~ könyvajánló
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2023 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  június (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (5)
    • ►  március (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2022 (25)
    • ►  november (2)
    • ►  október (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (5)
    • ►  május (4)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (10)
    • ►  november (1)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  május (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
  • ►  2020 (11)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (18)
    • ►  november (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (4)
    • ►  május (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (42)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (6)
    • ►  június (4)
    • ►  május (4)
    • ►  április (3)
    • ►  március (4)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (31)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (4)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (4)

Ezt a könyvet olvasom jelenleg:

Created with by ThemeXpose