Sziasztok,

Ma egy nagyon különleges ajánlóval érkeztem hozzátok. Azért is kivételes ez a mai könyv, mert a kedvenc írómtól hoztam. Ma Colleen Hoover egyik írásáról hoztam elemzést. A könyv pedig nem más, mint a Velünk véget ér.

Annyit előzetesen elmondanék, hogy szavakba nem lehet önteni a rajongásomat az írónő könyvei iránt. A magyarul megjelent kötetek közül már mindet  olvastam, így mondhatom, van már tapasztalatom a stílusával. De minden történet után egyre inkább biztos vagyok benne, páratlan szerző.

Ez a könyv is tökéletes, sőt hibátlan, ami nagyon-nagyon ritka. Annyira mély témát feszeget, hogy szinte fáj olvasni. Sokszor le kell tenni egy kicsit és emészteni. Kemény történet, de az biztos, hogy sokáig velem marad az emléke.

Főszereplőnk Lily Blossom Bloom, akinek soha nem ment könnyen semmi, keményen megdolgozott azért, hogy olyan életet élhessen, amire vágyott. Elhagyta a szülővárosát, egyetemet végzett és Bostonba költözött, ahol megalapította a saját virágüzletét, amiről mindig is álmodott. Amikor rátalál a szerelem az idegsebészként dolgozó Ryle Kincaid személyében, minden fenekestül felfordul és szinte túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Lily azonban mégsem tud felhőtlenül boldog lenni, egyre többet gondol az első szerelmére, Atlas Corriganre, aki lelki társa és vedelmezője volt. Ahogyan próbálja hátrahagyni a múltját, váratlanul Atlas ismét feltűnik és összekuszálja az amúgy sem sima szálakat..

Ryle és Lily egymás tökéletes ellentétei. A kezdeti furcsa és EGYSZERINEK tűnő rendhagyó találkozásnál még abszolút nem gondolták, hogy lesz még közös jelene a sikert hajszoló fiúnak és gyászoló lánynak. 
Engedjétek meg, hogy elmeséljem az első benyomásom a karakterekről, de hangsúlyoznám, hogy ez később változott. Ryle magabiztos, makacs és kissé arrogáns jelleme elsőre visszataszító volt, de pár oldallal később már megmutatkozott a fiú érzékeny, okos mivolta is. Mint említettem, idegsebészként dolgozik és ott, a találkozásuknál elmesél egy történetet Lilynek, ami végképp a pozitív karakterek irányába biccenti a mérleget. Két fiatal fiú, sőt inkább gyerekek. Az egyiküknél elsül egy fegyver és a sebesült kisgyermek életét már nem lehet megmenteni. Mindenki a szülőket sajnálja, de Ryle rávilágít, mi játszódhat le abban a kisgyermekben, akinél a pisztoly volt... Elgondolkodtató.
Jelentős mozzanat ez, és nemcsak lélektani szempontból, de ezt hagyjuk meg az olvasóknak!

A könyvről kimerítően nehéz anélkül véleményt formálni, hogy túl sokat árulnánk el róla, mindezek ellenére én megpróbálkozom vele és ha Te most ezt olvasod, akkor az azt jelenti, hogy próbálkozásom sikerrel járt és közzétettem ezt az eléggé kuszának érzem írást.

Azonban talán annyit még elbír a papír, hogy a legérzékenyebb témát járja körbe, még pedig a nők elleni erőszak témakörét. CoHo mindig  hajlamos arra, hogy olyan témákat feszeget, amikről nem sokszor beszélnek, amit próbálnak elfelejteni, szőnyeg alá söpörni, ami a lehető legrosszabb módszer. Ő azonban a könyvei által kendőzetlenül próbál segíteni mindenkinek, hogy ne legyenek tabu témák.
Kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, mindent hátrahagyni, erőn felül vagy újra bízni. Nehéz és kemény könyv döntésekről, párhuzamba állítható sorsokról , de mindenhol más a végkifejlet.

A Velünk véget ér egy hatalmas érzelmi hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent, egyszer sírsz ,egyszer nevetsz. Ahogyan Lily, mi is hinni akarunk az őszintének tűnő szavakban. De mi már tudjuk, nem lesz egyszerű... Az őszinteség mögött mérhetetlen fájdalom lapul.

De nem szabad elmenni amellett sem, hogy végre nem tökéletesek a szereplők. Ez nem egy tündérmese jellegű történet, itt mindenkinek megvannak a hibái, gyengéi , mind sérültek picik, pont úgy, ahogyan amúgy mindenki a való életben is. Talán ebben rejlik a könyv csodája. A karakterek pazarul vannak megformálva, valós emberekből összegyúrt figurák.

Külön említést érdemelnek a naplóbejegyzések, amelyekből a múltat is megismerhetjük. Colleen az érzelmek királynője! Brutálisan nyersen, szinte odateszi eléd: tessék itt van, ez az élet, ilyen is van, te megbirkóznál vele?
Néhol dühös is leszel a karakterekre, csalódott, de végül büszkeséget érzel majd és megbékélsz a történettel.
A mondanivalóját pedig még hosszú ideig magaddal viszed és elraktározod.

Azt hiszem ezt az ajánlót én most lezárom, mert így is annyira magával ragadtak a gondolatok, hogy attól tartok értelmetlen lesz, amit írok...

Colleen Hoovert lehet szeretni, lehet nem szeretni. (Ahogyan egyébként igaz egy kicsit ez mindenkire.) Mindenesetre én emelem kalapomat előtte! Ő az, aki előhoz olyan témákat, amelyekről többet kellene beszélni, amelyek társadalmi és világszintű problémák. Mer róla írni, meri témáiul választani, mer beleállni. Igen, lehet, hogy nem mindig a legjobb módon, mert mindig lehetne jobb. De legalább megteszi és szerény véleményem szerint nem is akárhogyan. 

Hús-vér valóságról ír. Megírja a körítést , ami akár kedvesnek és romantikusnak is tűnhet, de nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy könnyed romantikus történet. Tele van fájdalommal. Olvasni megterhelő és roppant fájó annak is, aki nem érintett a témában. De mindannyian érzékeny lelkek vagyunk, mindannyiunkat megérint. Össze fog törni. Komoly témája ellenére könnyen olvasható, de sosem felejthető.

Fiatal felnőtteknek ajánlanám! 

Ennyit mondok:  ha készen álltok egy megterhelő, komoly, elgondolkodtató könyvre, kezdjetek bele!  Ha nem? Akkor is, mert az ő regényei garantáltan edzésbe hoznak a mélylélektan terén!


Frissítés , 2024. 02. 20. 

2019-es első olvasás után most újra elővettem ezt a könyvet, hogy felelevenítsem az amúgy felejthetetlen történetet. Azért, hogy újraéljem a történetet és közvetlenül utána folytathassam a második részével, ugyanis a Velünk véget érből azóta sorozat lett. Ezt az ajánlót visszaolvasva a véleményemmel maradéktalanul egyetértek továbbra is, ez változtatás nélkül marad. Csupán kiegészül, a második részről írt gondolatokkal. 

 A világhírű regény második része, a Velünk kezdődött. 

Erről olvashattok most pár értékelő mondatot: 

Őszinte leszek, mint mindig. Nekem ez a könyv nagyon tetszett, megmelengette a szívemet. Amikor olvastam (rendhagyó módon a köszönetnyilvánítással kezdtem , hiszen hihetetlen kíváncsi voltam, miért döntött az írónő a sorozat mellett), hogy olvasói kérésre, már-már petíció miatt írta meg kötetet megmosolyogtam, de volt bennem egy félsz. Hamar kiderült, hogy alaptalan. A történet pontosan ott vette fel a fonalat, ahol az előző véget ért ( a velünk véget ért - wow- :D , nagyon jó döntésnek bizonyult annak újraolvasása is. 

Mivel erősen spoileres lenne róla érdemben beszélni, tényleg csak pár további, leginkább érzés a kötettel kapcsolatban. A Velünk véget ér nekem elsőre is, de másodjára - mondhatnám érettebb fejjel - még erősebb, megrázóbb, megterhelőbb olvasat volt. Mindezt valahogy mégsem oldotta fel nekem az egyébként általam is helyesnek és szépnek megírt befejező fejezetek. Olvastam volna még, de mivel majdnem minden kiváló könyvvel így vagyok, ez annyira nem volt újdonságérzés.  

Mégis, talán épp ezért,  rendkívül megörültem, amikor láttam, hogy olvashatom tovább Lily történetét. Nagyon jó volt olvasni az életét, azt, hogy minden nehézség ellenére szépen egyengetik életét , sínre került az élete, egyedülálló & dolgozó anyaként próbál helytállni minden helyzetben, akadályban,  amit elé gördít az élet. S hát szépen lassan, csak megtalálja a szerelem is, az a szerelem, ami lehet, hogy soha el sem hagyta. 

Nekem ez egy gyönyörű és méltó folytatás / befejezés volt. Örültem, hogy tudtam velünk újra találkozni, olvasni róluk, tudni, hogy rendben vannak / lesznek. Nyugodt érzés fogott el az utolsó sorok után.  

Bár nem mondom, megint van egy olyan érzésem, olvastam volna még ... 

De ez így volt kerek! 

Alig várom a filmet is! 

Ma megnéztük a filmet a legjobb barátnőmmel. 

Nem akarom újrakezdeni ezt a beszámolót, amit szerettem volna, azt már az ajánlómban megtettem korábban, pár éve, amikor ezt megírtam. 

Mindketten olvastuk már korábban és Nektek is ezt javaslom, előbb a könyv, utána a film. 

A film, ami egyébként mindkettőnknek tetszett, már ha egy ilyen mély mondanivalóval rendelkező adaptációnál lehet ezt a szót használni. Megrázó volt, alig tudtunk megszólalni utána és szem sem maradt szárazon. Méltó a kötethez. Nem egy vasárnap estés romkom, ahogyan már a kötet sem volt az. Dráma. 

Ezt oldja helyenként a romantika, viszont ez inkább a második rész fő műfaja (amit a film már nem érint). 

Persze, voltak jelenetek, amelyek kimaradtak a filmből, akadt olyan, amit nagyon hiányoltam, volt, amit kevésbé, mozivászonhoz hűen felismertem olyan jeleneteket, amelyek máshogy lettek ábrázolva, de mint adaptáció, szerintem kifejezetten jól sikerült. Nehéz egy több, mint 400 oldalas regényt belesűríteni 130 percbe. Mégis azt gondolom, jól sikerült.

Ajánlom elolvasásra , megnézésre minden érző léleknek! Lássatok a virágok mögé ... ! 

Remélem , hogy a körülötte levő média hype ahhoz tesz hozzá, hogy eljusson azokhoz az emberekhez, nőkhöz, akikhez el kell és felismerésre kerüljön a fő üzenete! 

Lehet itt az ideje egy újabb CoHo történetnek... 

Azt pedig nem tudom nem megemlíteni, mennyire szépek ezek az új, élfestett kiadások. Naná, hogy egynek sem bírtam ellenállni... :D 

" Úgy érzem, mindenki megjátssza önmagát, közben pedig a lelkünk mélyén mind egyformán elcseszettek vagyunk. Csak egyesek ezt ügyesebben titkolják, mint mások."

" - Lily- szól nyomatékosan.- Rossz emberek nem léteznek. Mind csak emberek vagyunk, akik néha csinálunk rossz dolgokat."

" Amint az emlék hatni kezd rám, inkább félreteszem a szívet. Különös dolog a nosztalgia."

"- Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy nincsenek rossz emberek. Mindannyian egyszerűen emberek vagyunk, akik néha rossz dolgokat tesznek. Ez megmaradt bennem , mert annyira igaz. Mindenkiben van egy kevés jó is meg rossz is. Azt szeretném ,ha erre fűznénk fel az egészet. Ne penetráns cuki színekre fessük a falakat, hanem sötétlilára fekete mintával. És nemcsak a szokásos pasztell virágokat tesszük ki az unalmas kristályvázákba, amik az életre emlékeztetik az embereket, hanem meredekebbet húzunk. Merészet. Sötétebb virágokat rakunk ki, és bőrbe meg ezüstláncokba csomagoljuk őket. És kristályvázák helyett fekete ónixba meg nem is tudom.... szegecsekkel  kivert lila bársonyvázákba tesszük őket. Rengeteg dolgot kitalálhatunk még. - Megint felállok. - Minden sarkon találni virágboltokat olyan embereknek, akik szeretik a virágokat. De melyik szolgálja ki azoknak az igényeit, akik gyűlölik a virágokat?
Allysa a fejét csóválja.
- Egyik sem - suttogja.
- Pontosan. Egyik sem. "

" Amint a kezemben van a napló, kényelmesen elhelyezkedem. Az elkövetkezendő egy hétben, amíg nem dolgozhatok, úgysem lesz jobb dolgom.  Akár a múltammal is nyűglődhetek, ha már a nyűglődés az osztályrészem a jelenben. "

" A növények megjutalmazzák az embert, ha kellő mennyiségű szeretetet kapnak tőle."

" Nem minden hajléktalan azért lakik az utcán, mert ő maga akarja így. Azért nincs otthonuk, mert nem könnyű segítséghez jutni."

" De jobban fogom érezni magam. Ilyen az emberi természet. Be kell gyógyulni a régi sebeknek, hogy felkészülhessünk az újabb fejezetre.
Ennyi az egész."

" Mindenki követ el hibákat. Az ember jellemét nem a hibái határozzák meg, hanem az, hogy tanul - e ezekből a hibákból, vagy csak kifogásokat keres rájuk."

Velünk kezdődött idézetek:

Azt hiszem ez egy tökéletes zárszó.