Sziasztok!

Mintha csak tegnap lett volna, hogy a jubiláló  könyves bejegyzést írtam, a tizediket. És immár ma itt vagyok a huszadik írott ajánlómmal is. Ennél jobb könyvvel pedig nem is jöhettem volna, egy ilyen szép kerek számnál.

Mit hiányolok a nyárból? Azt, hogy egy nap alatt, megszakítás nélkül lehessen elolvasni akár egy teljes trilógiát is. Igen, ennyibe telt elolvasni Colleen Hoover egy újabb regényét. OMG! (😉) ez a nő! Hihetetlen, ahogy az érzelmekkel bánik. Minden könyve más és mégis annyira csodás. Annyira szerettem ezt is. Ja, hogy még nem is említettem, melyiket? A Szívcsapás sorozatról van szó. Annyira tragikus amit felölel, mint téma. Elfogadás, beletörődés és továbblépés. Ezeket tanuljuk meg általa.

Főszereplőnk Layken, akinek születésekor nem tudtak megegyezni a szülei a nevén, így összemixelték a változatokat. Ez mennyire menő már? Aztán jött a csapás, 17 évesen elvesztette az édesapját. Az anyja végül úgy döntött fél évvel a borzasztó események után, hogy elköltöznek Texasból Michigan-be. Új hely, új iskola, új barátok. Azonban van itt egy új szomszéd is, Will, aki iránt megmagyarázhatatlan vonzalmat kezd el érezni Layken. Apja váratlan halála után a lány lesz édesanyja és öccse, Ken legfőbb támasza. És ebbe nem fér bele egy új kapcsolat. Vagy mégis? Kifelé erősnek mutatkozik, de valójában teljesen reményvesztett. Ekkor lép be az életébe ez a fiatalember, aki mindent megváltoztat.

Az ország másik végébe költöző lány megismerkedik az új fiúval, aki 21 éves, jóképű és nem mellesleg imádja a költészetet. A fiatalok egy pár nap alatt egymásra találnak, feléled a remény. A baj ezután következik. Megdöbbentő felfedezést tesznek már az első csodálatos randevú után. Will egyedül neveli kisöccsét, Cauldert, szüleik szörnyű autóbalesete óta. Önfeláldozás, a fiú a teljes életét a kisfiú jövőjének biztosítására szenteli. Munkája azonban a lány és közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmas lesz. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erő között.

Sírj és nevess. Ezzel jellemzi a kiadó. Pontosan ez is határozza meg. Annyira szép , egyre csak ezt tudom mondani. Mindent elvesztettek a szereplők, de egymást megnyerték. Ne félj elmondani, amit el akarsz. Kevés az a szó, ami jellemzi a regényt.

Végérvényesen és visszavonhatatlanul CoHo lett a kedvenc külföldi szerzőm. Minden könyve elragadtat, felébreszt benned valamit.
Mindegyikben van valami különleges. Ebben a slam költészet volt, valamint azok a csodálatos versek, melyek el voltak rejtve a könyvekben. Egy kicsit Vallomás feeling fogott meg. (Ajánló itt.)


Egy jó könyv után mindig produktívabb vagyok. Ajánlót hamar megírom, de a gondolatok mindig jönnek, így a blogos füzetemnek nálam kell lenni.

A rubin pöttyös könyvek végén mindig áll egy kérdés. Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog. Én is csak ezt tudom nektek tanácsolni.

Elnézést, ha kicsit kusza lett ez az ajánló, de ez tényleg egy olyan sorozat, amit el kell olvasni ahhoz, hogy megértsd.


Kifújja az orrát és kivesz még egy zsebkendőt. 
– Mit hogy csinálok? – kérdezem. 
– Hogy bírod megállni, hogy ne szeress belé? 
Újra folyni kezdenek a könnyeim. Nekem is kell még egy zsepi. 
– Nem bírom megállni. Egyáltalán nem bírom megállni."
De mindig zárva tartanám, 
hogy ha beakarsz kukucskálni rajta, semmi mást ne láss, 
mint a tükörképedet. 
Láthatnád, hogy a lelkem 
téged tükröz vissza.."
Bólint. Megpuszilom a homlokát. 
– Te vagy az. Mindig te leszel az."