dontforgettosmileandread

Kedves Olvasó: üdvözöllek a személyes blogomon. Az oldalon többségében könyvajánlókat, értékeléseket és olvasmányösszegzőket találsz, továbbá bejegyzéseket életmód, egyetem, blogger és utazás témákban. Remélem tetszeni fognak tartalmaim, melyekhez Instagramon (@ktssyedina) további képek társulnak.♥ Jó olvasgatást és böngészést kívánok! Edina

Sziasztok!

Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread  blogon!


 
Két évvel ezelőtt tavasszal rátaláltam Sarah Pearse A szanatórium című kötetére. Két okból is rendkívül kíváncsi voltam rá : először is azért, mert a kötet Reese Witherspoon könyvklubjában szerepelt, mint havi közös könyv (s előszeretettel választok onnan is olvasnivalót), másodszor pedig azért, mert relatíve alacsonyabb volt a moly statisztikája (azt hiszem akkor ~ 70%-on ált), pedig a 21.század kiadó keménytáblás thrillerjei mindig kiváló választások a műfaj kedvelőinek, vagy épp ízelítőként a témába belekóstolóknak. Előzetesen kikölcsönöztem, de annyira tetszett, hogy a felénél meg is vettem, mert tudtam, hogy ennek a regénynek a polcomon a helye. Innen indult a Sarah Pearse kötetei iránti el nem múló rajongásom. Rengeteget ajánlottam már korábban is, de a jó könyveket nem lehet elégszer kihangsúlyozni, úgyhogy most, hogy idén lezárult az Elin Warner sorozat, összegezzük ezeket a csodás történeteket. 

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a sorozatot csak a nyomozó személye köti össze, s bár mellékszálként, az ő élete alakulása is fontos szerepet kap, végső soron akár külön is olvasható. De a teljes - libabőrös - élményért ajánlom követni a sorrendet! 

Ajánlók következnek. 

A ​szanatórium (Elin Warner 1.)



Megszakítjuk adásunkat…Ez a könyv!!! Te jó ég!! Addiktív. Magához édesget a csodaszép borítóval, (képeslapra illő látvány), aztán bumm. Odavág, de rendesen. Ez üt! ✨️5/5☆✨️
Nem akarsz továbbállni.
Vagy már nem is tudsz?

A Le Sommet baljós épület, az erdőben bújik meg, vészesen meredek hegycsúcsok árnyékában, és régóta nyugtalanító szóbeszéd tárgya. Eredetileg szanatórium volt, aztán sokáig üresen állt, csak nemrég újították fel. Luxushotelt nyitottak benne, impozáns, eldugott pihenőhelyet a svájci Alpokban – márpedig ez az utolsó hely, ahová Elin Warner menni akar. Ugyan nyomozó, de jelenleg nem jár be dolgozni, úgyhogy hirtelenjében nincs jó kifogása, miért ne fogadná el a meghívást. Isaac, az öccse – akivel egyébként Elin egyáltalán nincs jóban –, itt fogja eljegyezni menyasszonyát, Laure-t.
Elin érkezésekor óriási vihar készül. Elin már eleve nyugtalan, úgy érzi, valami nincs rendben ezzel a szállodával. Másnap reggelre pedig Laure eltűnik – Elinnek az ösztöneire kell hagyatkoznia, hogy megtalálja öccse menyasszonyát. Minél több idő telik el Laure eltűnése óta, annál inkább bepánikol a vendégsereg. Elinen nagy a nyomás, hogy felmutasson valami eredményt – miközben senki sem sejti, hogy még egy nő eltűnt. Pedig ő lett volna az, aki figyelmeztethette volna a vendégeket, hogy mindenkinek veszélyben forog az élete.

Adele, a kisfiához siet, s egyszercsak minden elsötétül. Didereg. Órák teltek el? Vagy napok? Hol van ? Mi ez az íz? Vér.
Jeremiah karperecet talál a hóban, amihez testrész is tartozik. Az erdő mögött újabb maradványokra bukkannak.
S közben még egy nő eltűnik.

Hátborzongató volt és egyszerre briliáns.
Nem csak, hogy az első részt, a folytatást is rögvest megrendeltem. Elképesztő.
Nekem kedvenc polcos lett és ezek után az írót is jobban fogom figyelni.

Erős idegzetűeknek!

Hol a titok?
Ott, hogy minden egyszerre történik lassan, mégis rohan az idő. Az elbeszélés. Nem tudsz gyanakodni. Nem ismered, hisz te is épp úgy csöppensz ide, mint Elin.

„Ami itt történt, az logikátlan, irracionális és megmagyarázhatatlan. Elin jól tudja, hogy valami sötét helyről fakad, amely oly sötét, hogy az már szinte tapintható.”

Hogy jön ehhez az egészhez egy privát telefon, meg a makulátlannak tűnő önfeláldozó Lucas Caron, az ingatlanfejlesztő, aki felvirágoztatta a Zenitet.
Elinnek emlékeztetnie kell magát. Ez nem az ő ugye. Ám feléled benne a nyomozó ösztön, melyről úgy hitte, elveszett. De igyekezniük kell. A lavina közel, a rengeteg hó elmossa a bizonyítékokat.
Küzdelem.
Sötét múlt.
Ez többről szól.
„…. Nem érted? ez mind a mai napig jelen van. [Részlet] A mai napig megtörténik. – … – Ez a legkönnyebb, nem igaz? Elfordítani a fejedet, és fittyet hányni a következményekre. S ami még ennél is rosszabb, hogy cinkosok vagyunk. Nem csak a férfiak, a nők is. ”

„Végül megoldódott, ezen a helyen mindig megoldódnak a dolgok.”

Jajj Rick Castle és a többiek , mennyire imádnák ezt az ügyet. 
Talán épp ezért szerettem én is , s lett kedvencem. Olvassátok, szenzációs!


A ​pihenőhely (Elin Warner 2.)



A történelem ismétli önmagát?! Tudom, tudom: milyen volt A Szanatóriumhoz képest? Jobban tetszett! Ami nagy szó, tekintve, hogy én azt is nagyon szerettem! A két történetet egyébként csak Elin Warner nyomozónő köti össze. És most mesélek…

„ Wellness pihenőhely nyílt egy szigeten, nem messze Anglia partjaitól. Ez a szállás azzal kecsegtet, hogy az ember felfrissülhet, kipihenheti magát – de magának a szigetnek, amelyet a helybeliek Halálszikla néven ismernek, sötét a múltja. Sok évvel ezelőtt egy sorozatgyilkos garázdálkodott rajta, és az a szóbeszéd járja, hogy a sziget ma is elátkozott.
Elin Warner nyomozót akkor hívják a pihenőhelyre, amikor a jógapavilon alatti sziklán fiatal nő holttestére bukkannak. Első pillantásra úgy tűnik, tragikus baleset történt. De az áldozat nem a pihenőhelyen szállt meg – egyáltalán nem is kellett volna a szigeten tartózkodnia.
Másnap az egyik vendég búvárkodás közben a vízbe fullad. Elin ekkor már gyanakszik, hogy a halálesetek nem a véletlen művei. De miért vette célba valaki a pihenőhely vendégeit, és még ki lehet veszélyben? Elinnek meg kell találnia a gyilkost, nehogy a sziget történelme megismétlődjön. ”
–

Hana a testvéreivel,egyikük barátjával és unokahúgával érkezik a pihenőhelyre. Hana gyászolja nemrégiben elvesztett párját. A szőnyeg alá söpört családi- és testvérviszályt jönnek elsimítani a Pihenőhelyre, a LUMEN-be. Hagyd magad mögött a múltat. Ami volt, elmúlt. De mi van, ha mégsem? Elfedhető e az, amit láttatni akarnak? Hogyan képes egy sötét múltú hely békével szolgálni? Egyáltalán szolgálhat e vele? A feltörekvő érzések, mint a vulkán törnek fel mindenkiből. ♥‍

Átok.

Szavak visszhangoznak a fejedben: rohadt egy hely ez… A sziget azt üzeni minden betolakodónak: nem kelletek, én megvagyok nélkületek! Különös nyugalmat áraszt, mégis mindez baljós. Természetellenes. Ellenséges!
Majd jönnek a megmagyarázhatatlan események. Valaki követ. Ágropogás. Csitt-csatt. Majd csend.
Mi történik? Várunk..
De meddig fokozható ez?

Mi köze a mostani „baleseteknek” egy 2003-as brutális sorozatgyilkossághoz, aminek ez a helyszín adott otthont. Utánzó? Morbid humor? Elterelő hadművelet? Vagy volt kapcsolat az áldozatok között? De miért ennyi év után, hol az indíték? Túl sok a kérdés, kevés az idő…
S közben egyre nagyobb a p á n i k.
Elin nyomozó pedig jól tudja: "Megmagyarázatlan haláleseteknél arany szabály: mindenki bűnös, amíg be nem bizonyosodik az ártatlansága."

Lassabban folyó, majd tornadóként lecsapó történet. Egyszercsak sok(k) lesz!
Vigyázz! Mindig egy lépéssel előrébb járnak.
Bekebelez. Zűrzavaros, sötét. Igazi thriller!!
Hátborzongató és libabőrös. 

„Olyan ez a hely. Mint egy kukta, mielőtt felrobbanna.” 
Van, amikor a nyomozást teljesen új alapokra kell állítani. A nyomozónő karaktere egyébként rengeteget fejlődött az előző kötethez képest. Amikor nem úgy mennek a dolgok is helytáll, hihetetlen bátorságról tesz tanúbizonyságot. WOW!

Nagy a kísértés, a legjobb lenne elmenni, futni! Nem lehet már kapaszkodni a normalitásba, de az emberek bíznak benned! Gyerünk, Elin.

Nektek szívből ajánlom, olvassátok! S csak egyet tanácsolhatok ezen kívül: ne találgass! 
A végén úgyis meglepődsz és azt fogod gondolni: nem! Ő nem…


Vad ​vidék (Elin Warner 3.) 


Ez is parádés volt, az Elin Warner sorozat részről részre egyre jobb, ez lett a kedvenc részem, libabőrös élmény volt, letehetetlen krimi. 

Legutóbb félresikerült a közös utazásuk. Elin Warner nyomozó és testvére, Isaac most Portugália vidékére utazik, hogy kipihenje fáradalmait, s nem titkolt céljuk, hogy elinduljanak a testvéri köteléküket újra összekötő úton. Gyönyörű vidékre, egy nemzeti park területére érkeznek. Ám ez a vidék súlyos titkokat őriz. Kier Templer eltűnésének helye. Kier Isaac legjobb haverjának az ikertestvére. A férfi megígérte, hogy segít neki, hogy megtalálják a húgát. 

"Hatalmas, emberpróbáló vidék. A park minden lépéssel, minden kanyarral egyre többet tár fel: még több földet, még több fát, önmaguk visszhangjával pingpongozó hegyeket. "

Sűrű erdőkkel, folyókkal és vízesésekkel tarkított helyig követhető utoljára a brit művésznő, Kier Templeton útja, aki elhagyta szülővárosát, Portugáliába ment, majd nyomtalanul eltűnt. Mindez több, mint egy évvel ezelőtt történt. 

Hát ezért jöttek ide? Nem a békülés a fő cél? Elin nyomozó még itt sem mentesül a munka alól. De hát végtére is, szereti. 
Megkezdik hát a saját nyomozásukat és elkezdenek kutatni, információkat és bizonyítékokat keresve. 
Kier próbálta lehagyni a szörnyeteget. Menekült? Mi elől? Elszigeteltség, magány, amiért felkereste ezt a helyet, de csak annak illúzióját kapta. 

Mosoly. Lehervad. 
Zaj hallatszik odakintről. Pedig a fenyőfák ágait nem mozgatja a szél. 

Ellenséges közösség, rejtélyes térkép és titkos nyomozások. Ebben a parkban más szabályok és törvények uralkodnak és bármi megtörténhet.
A nemzeti park tökéletes helyszín egy thrillerhez, vad és megszelidíthetetlen, nagy szerepet játszott a történetben, de ehhez kellett egy olyan író, aki ezt így át is tudta adni, illetve megteremteni a hangulatot. Sarah minden apró részletet gondosan kidolgoz, egyenesen lenyűgöző, ahogy a környezetben is építkezik, a legapróbb részletekig benne vagy a kötetben. 

" Az emberek néha nehezen értik meg, hogy még ha közel állsz is hozzájuk, nem mondasz el nekik mindent. " 

" A mélypontokat, a csúcspontokat, a kettő közötti pontokat, amikor csak úgy tudsz a felszínen maradni, ha megállás nélkül mozogsz. "

Roppanó hangok: gallyak törnek, fojtott hangok hallatszanak. Mibe keveredtek már megint? Az emberek néha szándékosan vakok: csak azt látják meg, amit akarnak. 


Tele van feszültséggel, amelyet még a legélesebb kés sem tud áthatolni, elszigetelt környezet és családi/kapcsolati drámák, amelyek elgondolkodtatnak a benne zajló rejtett indítékokon. 

A könyv két idővonalra oszlik, melyekben különböző karakterekre összpontosítunk: a jelenben Elin nyomozó története; míg a múltban Kier helyzetét és szerepét ismerhetjük meg . 

Szokás szerint nagyon hátborzongató és hangulatos írás. Érzéki, mely sokkal inkább a miértekre fókuszál a hogyanok helyett. Számtalan lélektani aspektusa is van, az emberi kapcsolatokról rengeteget tudhatunk meg belőle. 

Fantasztikus thriller, tele intrikával és érzelmekkel! 

Kicsit szomorú vagyok most, hogy a sorozat véget ért, közben viszont elégedett is, ugyanis kiváló ívet írt le, minden egyes résszel felülmúlva önmagát. Remélem sokat ír még nekünk Sarah Pearse. 
Csodálatos, és dicséretre méltatandó, hogy az írónő három különálló kötetben meg tudta őrizni az izgalmakat és a fordulatokat, miközben hihetően egyre mélyebbre ás, valós problémákat felvonultatva, egy szálon tartva mindhárom könyvben. Zseniális!
Imádtam ezt az egész sorozatot, az összes kötetet! Ez volt a kiváló befejezése ennek a trilógiának, örülök és rendkívül köszönöm, hogy részt vehettem az utazáson! Alig várom, hogy lássam, merre vezet ezután a szerző!


Ne hagyd ki ezt a kalandot! Vedd fel a túrabakancsodat és csatlakozz Elinhez erre a(z utolsó) kalandra. 


Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5**

Karakterek: 5/5*

Borító: 5/5******

Cím: 5/ 5***

Stílus: 5/5***

Szórakoztatás: 5/5***

Vége: 5/5***

Kiadás: 2022, 2023, 2024. 21.század kiadó

Fordítók :  Borbély Judit Bernadett (1-2.) , Pék Zoltán (3.)

Oldalszám: 400 , 336 , 368


Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               

" Ki nem szokott eltűnődni: mi lett volna, ha más irányt vesz az életem? "

" Dönthetsz úgy, hogy bátor leszel, és nem hagyod rátelepedni az életedre a múltat. "

" Muszáj megtanulnod lazítani. Mindenkinek kell egy kis nyugi. "

" Arra jutott, hogy legjobb kivárni, míg a másik biztonságban érzi magát, és lankad az ébersége.
Az a legelőnyösebb momentum.
A boldogság és a félelem közé ékelődő futó pillanat. "

 " – Igen, de a hiba megelőzhető lett volna. Tudod, végig azon aggódtál, hogy gyáva vagy, mert nem tettél meg valamit, de néha épp ehhez kell a legnagyobb bátorság. A korlátaink felismeréséhez. "

" Az ember egyszer nyer , egyszer veszít. "

" Néha jobban tetszik az életnek az a szerkesztett verziója, amit kiposztolok. Az mentes a bonyodalmaktól meg az emberek közti furcsa dinamikától. "

" A mélypontokat, a csúcspontokat, a kettő közötti pontokat, amikor csak úgy tudsz a felszínen maradni, ha megállás nélkül mozogsz. "

" Azt hiszem, ezt a legnehezebb felfogni, elfogadni: hogy jól érezd magad egyedül is. " 

" Az emberekben valószínűleg sokkal több minden zajlik, mint gondolnánk. Jó, rossz, és minden, ami a kettő között van. "

" – Azt hiszem, hogy néha az ilyen vad vidék által inspirált művészek nemcsak a tájat látják, hanem saját magukat is tükröződni benne. – " 



Jó olvasást!

♥

Ne feledjétek a mottót , nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre

Előző bejegyzésem és egyben könyvajánlóm: Zakály-Viktória-Emlékeznem-kellett-volna

Az előző bejegyzésekből ajánlom:
Harmadik- negyedéves- olvasmányösszegző

Linn-Stromsborg-Soha-soha-soha könyvajánló

Farkas-Anett-Diótörő- könyvajánló

Colleen-Hoover-Minden-tökéletesed- könyvajánló

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
    Instagram: ktssyedina
    Facebook : ktssyedina
    Moly.hu : dontforgettosmileandread
    Pinterest : ktssyedina 
    Threads : ktssyedina 


Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!

A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
2017-2025
Copyrigth,© Kutasi Edina
Share
Tweet
Pin
Share
No comments
Sziasztok!

Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread  blogon! 



Egy nem mindennapi szerelem története, őszinte és finom írás, melyet az írónő megismételhetetlen stílusa emel lírai magasságokba.
Így jellemezném a mai blogbejegyzésnek apropót adó regényt. Zakály Viktória Emlékeznem kellett volna regénye az utóbbi időkben az egyik legnagyobb hatást gyakorolta rám. 
Elmesélem, tartsatok velem!


Őszintén, álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a regény ilyen hatással lesz rám, de megtörtént, augusztusi kiemelkedő olvasmányom lett. 

Blanka gyakornokként érkezik a festői szépségű spanyol szigetre, a Domado Costa luxusszállodába. Azt viszont ő sem gondolja, hogy néhány hónap múlva feleség lesz. A régmúlt eleganciát idéző hotelben rátalál a szerelem Nick személyében. 

6 évvel később: "Senki sem tervezi úgy, amikor megházasodik, hogy egyszer majd el fog válni." Blanka nem kapja meg az állást, amiben biztos volt, ellenben útravalót igen: " – Ha mindig csak eltemeti a múlt hibáit, a föld felszínére furakodó gyökereit, Miss Blanka, ahelyett, hogy kigyomlálná őket, akkor nem tűnnek el soha az életéből. Akár a gondjai. Annyit ér el vele, hogy buckák maradnak belőle, amelyekben egy idő után el fog esni." … " Maga menekül. Azt nem tudom mi elől, és csak remélem, hogy maga tudja. De abban biztos vagyok, hogy ezzel nem éri el, hogy megszabaduljon attól, ami elől fut. Ásson a mélyére a dolgoknak, és gyomlálja ki a múltjának azt a részét, amitől megválni akar, vagy hozza rendbe." 

Gyökeret kell eresztenie. De hogyan? Tovább kellene haladni ? De hova? 

Innen indul a történet, mely lenyűgözött. A két idősíkon való elbeszéléssel egyszerre ismerjük meg a jelent, múltat és elnyújtva a miérteket, ez pedig tökéletesen kivitelezett, folyamatosan olvasásra késztet. 
A világítótorony fényei ugyan kialudtak, de az olvasólámpám fényei sosem. 

Felfedezzük a sziget csodáit, nyugalmát, amely egészen a jelenig ámulatba ejt. Blankát kísérti a múlt, egy rejtélyes végrendeletnek köszönhetően újra azon a szigeten találja magát, ahol minden elkezdődött. "Mi  a fene történt ezen a szigeten?" Teszik fel a kérdést a szülei, de az olvasó is. 

Blanka karaktere remekül hozza a kissé elveszett, bizonytalan, tétova de nagyon érzékeny lelkületű nőt, aki a munkába menekülne, de legbelül keresi a nyugalmát. Illetve azt, aki valójában Ő. "Csak lépj időben." Egyszemélyes küldetés vagy csapatmunka?  A kicsit dilis családját nem lehetett nem szeretni, imádnivalóak voltak a beszólásaik, a különböző helyzetre történő reagálásuk mulattató. 

Rendkívül jól rávilágít, miért érdemes küzdeni, hogyan kell olyan célokat kitűzni, amit el is tudsz érni, a realitás talaján mozog, egészen kivételes világot teremtve. 


A könyv megmutatta a szeretetet, a szerelmet és a gyönyörű természetet, de az élet rideg valóságát egyaránt. "Bátornak kell lenni a házassághoz?" 

Mindeközben a tenger felől mindig jön a hűs, frissítő szellő, nekünk pedig elég a világítótorony pislákoló fényét követni. 

Őszinte örömmel és hálával olvastam ezeket a gyönyörű megfogalmazásokat, nagyon igényes, igéző regény. Annyira örülök, hogy ilyen könyveket ajánlhatok Nektek, ráadásul a magyar palettáról . Egészen biztos vagyok benne, hogy ez egy bestseller alkotás. Ragyogó, lélekből jövő alkotás. 

Ott a fény, benned is, bennem is! Sugározzunk, ahogy a mondás is tartja: mosolyogj a világra és a világ visszamosolyog rád! Megtanítja, hogyan hallgass a legbelsőbb hangodra és miként kövesd azt !A lelked rezgéseit. Magasztos, patetikus. 
Gyönyörű, érzelmes, intenzív és szép romantikus történet. 

Volt valami extrán különleges ebben a történetben. Nem tudtam miért de olyan érzésem volt, hogy tele van titkokkal és sokáig csak a felszínt kapargatjuk. Zakály Viki rendkívül különleges mesélő, amiről már akkor megbizonyosodtam, amikor sok évvel ezelőtt olvastam tőle regényeket, amiről a blogon is meséltem anno. ( itt )  Kitűnt, milyen egyedien teremt kapcsolatot az olvasóval, miközben legbelül érződik, hogy a szereplők belső világa még távol áll. Mégis a mai napig emlékszem, milyen lelkesedéssel olvastam. Ritka tehetség. Nyilván azóta eltelt jó pár év és nagyon sokat változott az írása. Az viszont, hogy őszinte, finom, lélektani írás, mely könnyedén meg is nevettet, megmaradt. 

A múlt sokféleképpen meghatározhat minket. Köthet, megbéníthat . Erőt adhat, erősíthet. 




A történet szereplői minden bizonnyal az író fantáziájában születtek meg. Ha hasonlóságot vélünk felfedezni, mi olvasók, gondoljunk arra, hogy sorsunk sokszor nagyon hasonlít, csak különbözőféleképpen…

A karakterek szimpatikusak, realisták, ahogy félelmeik és meglátásaik felszínre kerülnek, erejük, karakterük és céljuk egyaránt fejlődik. Kitartásra tanít, formál és szórakoztat. Adj helyet a szívedben ennek a könyvnek!

Az írás gördülékeny és könnyed, az eredmény mégis egy olyan történet, amely sok érzelmet tölt be. 
Boldog könnyeket és szomorú könnyeket is ejteni fogsz. Mosolyogni, nevetni, könnyezni, elgondolkodni, de ha hasonló az olvasatunk, akkor imádni fogod azt az utat, amelyen ez a könyv végigvitt. Két ember története, akik véletlenül (?) találkoznak, de örökre megváltoztatják egymás életét, megpecsételve ezzel sorsukat. 


Ahogyan monológról monológra adagolja nekünk az információmorzsákat , lenyűgöző. Folyamatos olvasásra késztet. Mindezt olyan stílusban, amire egyszerűen nem találok szavakat. 
Hatványozottan kérlek benneteket, olvassátok el a bejegyzés végén található idézeteket, igyekeztem olyanokat válogatni, amelyekből tökéletesen sugárzik az a művészi érzékiség, lírai megfogalmazás, amely az egész regényből visszaköszön. 


Adj magadnak minden nap 10 percet, amit csak önmagadra fordítasz, s adj egy kicsivel többet a könyveknek. 

Van az a könyvajánló, ami rendkívül hosszú, mert annyi mindent tudok mondani. Ez a regény is hihetetlenül sokat adott , tanított, kivételes elbeszélés volt veszteségekről, újrakezdésről, szerelemről, barátságról.
Mégsem tudok többet írni.
Ezt olvasni kell.
Ezt érezni kell.



Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5*

Karakterek: 5/5

Borító: 5/5****

Cím: 5/ 5*

Stílus: 5/5***

Szórakoztatás: 5/5

Vége: 5/5**

Kiadás: 2024, Dopamin könyvkiadó

Megrendelési link: Emlékeznem kellett volna

Oldalszám: 372

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               

" Néha jobb egyedül, mint a társas magányban. "

" – Senki sem szereti elveszíteni, amiről azt hitte, hogy az övé. "

" – De mindig tudnod kell, miért csinálod. Minden egyes reggel, amikor felkelsz, és minden egyes este, amikor lefekszel, pontosan tudnod kell: ki vagy te, mit csinálsz, és azzal mit akarsz elérni. Ki kell tűzni kis célokat és nagy célokat, és persze legalább ugyanennyire fontos, hogy ezzel egy időben határokat is szabj magadnak. Én például ragaszkodom hozzá, hogy karácsony és szilveszter között nem dolgozom, még a telefonomat is kikapcsolom. Úgyhogy szerencséd, hogy nem akkor hívtál – hajolt közelebb, és újra mosolyogtunk. "

" – Mondtam, hogy vihar lesz.
– Már nem félek.
– Valamitől mégiscsak félsz. Hiszen remegsz.
– Félek, hogy nem lesz időm és merszem dolgokhoz. "

"A legnehezebb dolog a világon, hogy valakit elfogadjunk a jó és a rossz tulajdonságaival együtt. Elfogadjuk, hogy képtelenek vagyunk őt megváltoztatni, de mégis bízni abban, hogy amikor őt választottuk, akkor jól döntöttünk, a szívünk helyesen választott. És bízni abban, hogy mindaz, amit elképzeltünk, amire vágytunk, nemcsak egy délibáb volt, hanem igazi valósággá változhat, olyanná, amilyen egy álom soha nem lenne képes."

" Egy hajót irányítani legalább két ember kell, az egyik kiengedi vagy felhúzza a vitorlákat, a másik kormányoz. Vannak, akik egy egész életet leélnek így, míg mások kis időközönként cserélgetik a szerepeiket. De ha egyezik mindkettejük fejében a célirány, és ugyanolyan lelkesedéssel vezetik a hajót, akkor jöhet bármilyen vihar vagy bármilyen lék, a hajó menni fog előre. Tájékozódási pontok nélkül azonban eltévedünk, csak megyünk körbe-körbe, és soha nem érünk oda, ahova indultunk.
Körbe – körbe és örökké. "




Jó olvasást!

♥

Ne feledjétek a mottót , nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre

Előző bejegyzésem : Harmadik- negyedéves- olvasmányösszegző

Előző könyvajánlóimból ajánlom:  
Linn-Stromsborg-Soha-soha-soha könyvajánló
Farkas-Anett-Diótörő- könyvajánló
Colleen-Hoover-Minden-tökéletesed- könyvajánló

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
    Instagram: ktssyedina
    Facebook : ktssyedina
    Moly.hu : dontforgettosmileandread
    Pinterest : ktssyedina 
    Threads : ktssyedina 


Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!

A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
2017-2024
Copyrigth,© Kutasi Edina
Share
Tweet
Pin
Share
No comments
Sziasztok!

Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread  blogon ! 



Elérkeztünk egy újabb negyedév végéhez. Az eddigi összegzőkhöz hasonlóan, most is az Egy mondatban könyvekről (#egymondatbankönyvekről)  rovatomat hívom segítségül az elmúlt három hónap visszatekintésére. Ez az a saját kreálmányú ajánlóm, amiben minden hónap végén az összes olvasmányomat összegyűjtve jellemzem őket csupán egyetlen mondattal! Ezek után pedig a kötetek címeit fogjátok találni, melyekre rákattintva már olvasható is lesz az adott könyvről szóló ajánlóm, amennyiben már közzétettem. 
(A bejegyzést folyamatosan frissítem.)

Azonban megszokhattátok már, hogy minden összegzőt valami személyesebb írással színesítek. Szeretném ezt a hagyományt követni, s noha az oldalam 9 éves "csak" decemberben lesz, előrevetítve megosztanék pár gondolatot, mondanivalót minderről. Ehhez segítségül Titeket, (blog)olvasókat hívtalak, kérdéseket kértem tőletek a bloggerkedéssel, olvasásnépszerűsítéssel és ámblokk az oldalammal kapcsolatban. Hálásan köszönök minden kérdést, a leggyakrabbakat válaszolom most itt meg (a többire üzenetben igyekeztem már választ adni). Jöjjenek is ezek. 

" Utasítottál már vissza recenzió - kérést, egyáltalán hogy működik ez? " 

Igen, többet is, mint gondolnátok. Őszintén, nem vagyok robot, így bármennyire is szeretném nem tudok minden könyvet és együttműködést elfogadni. Valahol meg kell húzni egy határt annak érdekében , hogy a hobbi az hobbi maradjon és továbbra is szívvel-lélekkel , örömmel olvassak (és írjak). 

Nem mondom, hogy nem vállalom néha túl magam, mert van, amikor igen, de dolgozom rajta , és azt kell mondanom, büszke vagyok magamra, hogy tudok nemet is mondani, igy maradok hiteles. Bízom benne, hogy az olvasók szemében is.

Arról, hogy ez nálam (!) hogyan működik, korábban egy bejegyzést szenteltem, ezt majdnem minden bejegyzés végén megtaláljátok, de ide is belinkelem.  Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

" Mindig ilyen sokat olvastál? " Mennyi időt hagysz 2 könyv között? Mennyi ideig 'gyászolod'
magadban az előző szereplőket?

Nagyon változó mindkettő, mégis valahogy egybe kapcsolnám. Évek óta rendszeresen olvasok, ami azt jelenti, hogy persze, nekem is voltak / vannak olyan időszakaim, amikor kevesebbet olvasok, volt (és lesz is olyan évem, pláne a következőkben), amikor kevesebb könyvet olvasok évente /havonta. Ez teljesen természetes, sosem szeretem erőltetni, de egy jó ideje már tényleg nincs olyan nap, amikor ne olvasnék akár pár oldalt is. Főleg esténként. 

A kérdés második fele: van, hogy a következő napon, vagy akár este (attól függ,mikor
fejeztem be); már új regénybe kezdek, de általában párhuzamosan olvasok, így mindig ott van a másik opció, általában teljesen más műfajban. Szeretek könnyedebb könyvek után valami komolyabb olvasnivalót választani és fordítva. Van, hogy nagyon nehezen engedek el egy könyvet, de az ajánló megírása (mintegy a kiváltott érzések kiírása) után már könnyebben kezdek új könyvbe és engedem el a befejezett könyvet.

" Melyik könyv a legmeghatározóbb a számodra? " 
Aki régebb óta követ, azok közül most tudom, hogy sokan mosolyognak! 
Ron Hall · Denver Moore · Lynn Vincent Ugyanúgy ​más, mint én

" Ide (szerkesztés: a social platformjaim és a blog) csak azok a könyvek kerülnek ki, amik tetszettek? Vagy "rossz" könyvet nem szoktál olvasni?"
 
Természetesen nekem is vannak olyan könyvek, amelyek kevésbé tetszenek, bár már ritkábban, de azért én is választok olykor mellé, van, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményt a regény, akárcsak minden olvasónál. Az egymondatos havi olvasmányösszegzőimbe minden könyvről írok egy mondatban, ez alól nem kivétel az sem, ha nem volt jó élmény a kötet. Viszont, bevallom, ha tényleg nagyon rossz volt egy kötet (számomra! és ezt fontos hangsúlyozni), nem mindig írok róla szívesen. Molyon rendszerint, de Instagramon és Facebookon én nem látom / nézem vissza szívesen. 

Ez változó egyébként, van, amiről megosztom az élményeimet, pláne, ha közepes vagy annál kicsit jobb volt. Ugyanakkor, bár mindig őszintén értékelek azt is figyelembe kell vennem, hogy az ajánlóimat sokan olvassák, elvenni pedig nem szeretném senkinek a kedvét egy kötettől. Próbálok objektíven értékelni, de igazából nem lehet, hisz sokat mondom, de nagyon igaz: ahány olvasó, annyi olvasat; én magam is szubjektíven értékelek. 

Így is elég sok ajánlóval lemaradásban vagyok, rengeteg van jelenleg megírva és publikálásra vár... 

" Hogyan tudod fennt tartani a lendületet könyv értékelés, olvasás során? "

Sokat segít, hogy csak olyan recenziós példányt fogadok el (nagyobbrészt), amit én is elolvasnék magamtól is, vagy érdekel az adott könyv. Így mindig van bennem egyfajta kíváncsiság az adott könyv iránt. Nyilván azért ilyenkor mindig előrébb kerülnek valamilyen szinten, s mivel limitált időm van, háttérbe kerülnek a vásárolt könyveim. Épp emiatt egyre inkább szűröm, hogy mit olvasok és mit fogadok el. 
Olvasásban nem szoktak fennakadásaim lenni, nehezen veszítem el a lendületemet, olyankor szoktam kicsit visszább venni, ha olyan könyveket olvasok, ami kevésbé tetszik. Ilyenkor mindig kedvenc íróktól olvasok, esetleg újraolvasok vagy olyan könyvet keresek, ami biztos siker. 

Értékeléseknél más a helyzet. Ha mindenképp írni szeretnék róla, akkor igyekszem mindig olvasás közben leírni pár kulcs-érzést, mondatokat, hogy ebből majd a végén egy teljes értékelés kerekedjen ki. Nem szokott belőle nehézségem lenni, érzésből, lélekből, leplezetlenül, őszintén írok.  

" Valamiért nem nagyon nyitok a magyar írók felé. Tudsz esetleg ajánlani? "

Igen! Rengeteg nagyon szuper magyar írónk van, szívügyem az ő népszerűsítésük is. İrtam egy magyar szerzők műfajok szerinti összegzőt (ebben minden könyvhöz egy kattintásra eléritek
az ajánlókat is), folyamatosan frissítem szintén , innen bátran ajánlok : magyar kortárs írók, akiktől érdemes olvasni .

Olvassatok magyar íróktól is, merjetek, mert érdemes.

" Az ajánlóid rengeteg embernek segítenek, de Neked mit ad ? "

De kedves visszajelzés ez, köszönöm újfent, annyira örülök, amikor ilyen üzeneteket olvasok Tőletek, hogy segítenek a posztjaim vagy épp inspirálnak az olvasásban !

Olvasmányok utáni élmények vezetésében, dokumentálásban mindenképp segít, de a legnagyobb élményekről vezetek olvasónaplót is kézzel. 

A fotózás és komponálás iránti szeretetem megélésének tökéletes. Illetve a kreativitásnak. 

A visszajelzésekből tudom, hogy van, akinek segítenek olvasnivalót választani az ajánlók , értékelések. Nagyon szeretek én is könyvekről olvasni, inspirálódni. Rengeteg új fantasztikus személyt, írót, kiadót, könyvet ismertem már meg a bookstán.
Kiváló hobbi, feltölt, kikapcsol. Ötvözi az írást és olvasást. Szeretem.

" Az olvasás,egyetem mellett jut időd másra is? Miket szeretsz csinálni?" 

Persze! Amit Ti a social media platformokon láttok az az életemnek csak egy kis szelete. ;)
Mindent a maga idejében. 

Nagyon szeretek természetben lenni, kirándulni, új helyeket felfedezni, családdal, barátaimmal lenni . Egy húzós időszak után csak úgy lenni, sorozatozni, közösen olvasni. Beülni a kedvenc kávézónkba, beszélgetni, vagy épp sétálni. 

" Mennyire méred a saját oldalad másokéhoz? " 

Azt az utat, amit én járok, nem járja senki és én sem járom másokét. Egyediek vagyunk, egyéni
stílussal, olvasattal, élettel, háttértörténettel stb. (Csak úgy, mint a magánéletben.) Nekem az olvasásnépszerűsítés van az egyetem mellett és nem fordítva. Naphosszat tudnám sorolni, de röviden: semennyire.
Mérni nem szoktam, de ajánlót olvasni, likeolni, menteni, olvasnivalót inspirálódni abszolút, ugyanúgy, mint minden könyvmoly. 

" Hogyan, mi alapján írsz ilyen jól megfogalmazott értékelőket, mi alapján ítéled meg a könyveket?" 

Én inkább azt szoktam mondani, hogy a saját, szubjektív véleményemet fogalmazom meg egy könyvről, nem kritikát írok, hiszen nem vagyok szakmabeli, csak olvasó vagyok, mint mindannyian.
Mindig úgy próbálom megírni az ajánlóimat, hogy az semmiképp se vegye el a kedvét más olvasónak. Azért, mert nekem nem tetszett, még másnak lehet fog. Akkor azt úgy kell megírni,hogy kihangsúlyozom, nekem mi miért nem jött be. Lehet más épp ilyen könyvet keres. 

Legfőképpen arról írok, hogyan hatott rám, milyen  érzéseket váltott ki, hogy éreztem magam olvasás
közben. Milyen a hangulata? Jó volt olvasni, olvastatja magát? Minimálisan írok a cselekményről, csak
amennyi feltétlenül szükséges, hogy felkeltse a figyelmet, mert erre ott van a fülszöveg. 
A blogbejegyzés más tészta, itt bővebben mesélek, karakterszámtől függetlenül, néha túl sokat is. 

Előolvasóként is ugyanilyen elvek szerint olvasok és írom meg az érzéseimet, benyomásaimat. 



A kérdések után pedig jöjjenek az egymondatosok és a könyvekhez tartozó ajánlók! Katt a könyv címére, amelyik érdekel és már ugrik is a kötet ajánlójához.

Július :




87. Annabel Monaghan: Nora kilép a forgatókönyvből 

88. Szlavicsek Judit : Halál Tihanyban (Blogbejegyzés a teljes Balatoni krimik sorozatról) 

89. B. K. Borison: In the Weeds – Behálózva 

90. Fábián Janka: Márciusi napló 



91. Jennifer Hillier: Apró kis titkaink 

92. Térey János: Árnyékunk útra vált 

93. Angie Cruz: Meg ne fulladj egy pohár vízben 

94. Agatha Christie: A Sittaford-rejtély



95. Papp Csilla: Lehetett volna mindenem (Blogbejegyzés)

96. Pap Éva: Mielőtt lemegy a nap (Blogbejegyzés)

97. Pap Éva: Miután újrakezdeném (Blogbejegyzés) 

98. Forró Bence: Variációk boldogtalanságra



99. Curtis Sittenfeld: Vicces-romantikus

100. László Noémi: Műrepülés

101. Csoma Zsuzsanna Éva: Végtelen

102. Kapinya Viktória: Panel Boogie (Blogbejegyzés)


103. Lontai Léna: Gyilkos nárcisz  (Blogbejegyzés)

104. Szabó Tamás: Liliom

105. Thomas Curran: A tökéletesség csapdája 

106. Abby Jimenez: Átkozottul szeretlek


Augusztus: 


107. Emily Henry: A könyvek szerelmesei

108. Sienna Cole: Elmejáték

109. Hugyec Anikó: Túl kevés idő 

110. Pál Babette: Szökés


111. Jud Meyrin: Gyilkosság a krimifesztiválon

112. Caroline O'Donoghue: A Rachel-eset

113. Anne Raven: Egy riport ára 

114. Agatha Christie: Ház a sziklán 


115. Lynn Painter: Szerelmi fogadás

116. Linn Strømsborg: Soha, soha, soha (Blogbejegyzés!)

117. Andrea Mara: Senki nem látott semmit

118. Mhairi McFarlane: Mad About You – Megőrülök érted


119. Rachel Lynn Solomon: Az időjóslány

120. Ludvig Dóra: Küzdelem az emlékekért

121. Farkas Anett: Diótörő (Blogbejegyzés !)

122. Zakály Viktória: Emlékeznem kellett volna (Blogbejegyzés!) 


123. Holy Evans: Rómában kezdődik

124. Láng Evelyn: Grátisz

125. Ogava Jóko: A házvezetőnő és a professzor

126. Agatha Christie / Mary Westmacott: Az óriás kenyere


Szeptember :



127. Finy Petra: Ultramarin

128. Kerry Fisher: Randevú Rómában

129. Hidasi Judit: Véletlenül rendben van


130. Tove Ditlevsen: Gyerekkor

131. Vincenzo Latronico: A tökéletesség

132. Per Petterson: Szájában hamu, cipőjében homok


133. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Fehér éjszakák / Örök férj / A szelíd teremtés

134. Rényi Ádám: Erika néni 

135. Annie Ernaux: A hely / Egy asszony


136. Papp Noémi: Az ezüstpénz átka 

137. Ludányi Bettina: Örökül hagyott szavak




Most pedig jöjjenek a kedvencek, műfajokba sorolva, minden témához pár könyvet választva, szorítkoztam a számomra legjobbakhoz. 









Mindez, ahogyan az egész közösségi jelenlétem is, hobbi és nem is lesz ennél több. Én nem azért olvasok, hogy könyvajánlókkal töltsem meg az oldalaimat. Igen, az is a hobbim és ha úgy tetszik az évek során szerelemprojektté nőtte ki magát az olvasásnépszerűsítés, és ezzel együtt az oldalaim vezetése. Mindennek rengeteg pozitív visszacsatolása van, ami mérhetetlen hálával tölt el. Mégis, elsődleges szempont az én és a könyvek kapcsolata, ami mostmár mondhatom, hogy évtizedek óta elkísér. 

Végezetül nyomatékosan szeretném hozzátenni, hogy nekem is vannak olyan napjaim, amikor nincs energiám már vagy egyszerűen nem tudok többet olvasni mondjuk 5-10 oldalnál. De! Ez teljesen természetes. Az olvasás öröm, kikapcsolódás és feltöltődés. Így is kell hozzáállni! Nem kényszer, nem a számok számítanak. A minőségi olvasmány a lényeg. Remélem sok ilyet tudtok általam is megismerni!

Én ugyanis szorgosan töltöm meg tartalommal az oldalaimat, így alakult e tekintetben 2024 harmadik  negyedéve: 




Nagyon köszönöm mégegyszer, hogy olvassátok tartalmaimat és életben tartjátok ezt a blogot! 

2024 első negyedévének összegzője és összes olvasmánya: ide kattintva olvasható. 
2024 második negyedévének összegzője és olvasmánya: ide kattintva olvasható. 

Tavalyi olvasmányösszegzőim: 
2023/1 : első negyedév
2023/2 : félévzárás
2023/3 : összegző
2023 kedvenc könyvei, top 12 : lista


Jó olvasást!

♥

Ne feledjétek a mottót , nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre

Előző bejegyzéseim és egyben könyvajánlóim : 
Linn-Stromsborg-Soha-soha-soha könyvajánló
Farkas-Anett-Diótörő- könyvajánló
Colleen-Hoover-Minden-tökéletesed- könyvajánló


A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
    Instagram: ktssyedina
    Facebook : ktssyedina
    Moly.hu : dontforgettosmileandread
    Pinterest : ktssyedina 
    Threads : ktssyedina 


Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!



A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
2017-2024
Copyrigth,© Kutasi Edina
Share
Tweet
Pin
Share
No comments
Sziasztok!

Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread  blogon! 


Ma sem egy hétköznapi történet ajánlójával érkeztem. 

Noha egy ideális világban senkinek semmi köze a másik életéhez, mi viszont nem élünk ideális világban. A Soha, soha, soha főszereplőjének újra és újra meg kell küzdenie a szemekkel, amelyek visszanéznek rá, amikor valakivel való beszélgetés során szóba jön a gyermekvállalás kérdése, mint élete következő lépcsőfoka. De ki dönti el, mi a soron következő lépés, ha nem az, akié az élet?! Bele van kódolva a életünkbe, a társadalmunkba a helyes sorrend. Mert muszáj. 

A kötet főszereplője egy 35 éves nő, aki vállalja, nem akar gyermeket. "Elég vagyok magamnak." - mondja. Olyan dolog ez, amit szégyell, amiről eltereli a szót, amiért furán kell éreznie magát. Hiszen az elvárások szerint " nem normális" "nem átlagos" . De ki a normális, ki az átlagos?! Mitől vagyunk azok? Lenézni valakit azért, mert ő más nézeteket vall, ma nem újdonság. 

Mindennek ellenére csordultig van a pohara, nem szűkölködik, hiába gondolják radikális állásfoglalása miatt, hogy ő sosem lehet teljes. 

Környezetében, akik a leghangosabban kiálltak nézetei mellett, mára elhagyták és beolvadtak. Családja és barátai folyamatos nyomást gyakorolnak rá,  nem tudják tiszteletben tartani a döntéseit. És ha ő soha nem változik meg? Szabad ilyet?! 

Linn Strømsborg megismételhetetlen írói hanggal mesél egy fiatal nő szemüvegén keresztül (fordító Patat Bence).  A narrátori hang feltárja a női szerepeket szüleivel, nagyszüleivel vagy partnerével való kapcsolatán keresztül, rendkívül alaposan. Nosztalgikusan ír a felnőtté válásról és arról, miként változnak meg a barátságok, miután egy gyermek megszületik.

A regény gyorsan olvasható, a fejezetek rövidek, de tömörek és erősek. A téma önmagában is érdekes, de az olvasmányélménytől és a közben feljövő kérdésektől válik igazán megismételhetetlenné: mit jelent a saját életünket élni? A szerző kiváló munkát végez azzal, hogy példaértékűen mutatja be: nincs jó vagy rossz döntés: a tiéd van! 
Nem kell más életmódot követned, de normalizáljuk, hogy mindenkinek joga van azt kezdeni a saját életével, amit akar. 


Soha, ne mondd, hogy soha, ugye; nagyon meglepett ez a kötet. Bár amikor ezt az ajánlót írom, van még pár nap augusztusból, de sanszos, hogy ez lesz a kedvencem. (Kitekintés pár hét távlatából : ez lett a könyv augusztusban!). 

Nem számítottam rá, hogy ennyire le fog kötni ez a kötet, ahogyan arra sem, hogy még a befejezés után is sokat fogok rá gondolni. Arra végképp nem, hogy még a kedvenceim közé is feltornázza magát. Érett és intelligens regény. Vannak könyvek, amelyekre azért adsz öt csillagot, mert kiválóak. Mint érző emberként én ezt nem tudom kevesebbre értékelni. Régen olvastam olyan könyvet, ami ilyen hosszú időre és ennyire magával ragadott, sok érzelmet keltett bennem. 

Rendkívül erős társadalmi kommentár és tükör a világunkról. 
Azért ajánlom mindenkinek ezt a kötetet, mert az életnek számtalan olyan területe van, amelynél lehet, hogy Te is úgy döntesz, nem követed az 'elvárt' normákat. Dönthetsz így is, úgy is, mert jogodban áll! 

Piszok erős és hiánypótló kötet! Az tetszett a legjobban a könyvben, hogy mindenki megtalálja magát valahol a sorok között. Fontosnak tartom, hogy megismerjek, tiszteljek és elfogadjak egy másik nézőpontot is. Örülök, hogy olyan könyvek születnek, amelyek más perspektívákat is bemutatnak, mint amit a média és a társadalom sugall.




Egy nő sokkalta összetettebb és nem csak akkor érezheti magát kiteljesedve, ha gyermeke van. Ettől nem lesz kevésbé értékes vagy boldogtalanabb. Ez a könyv arról szól, hogyan lehet más alternatívát választani, mint amit a környezet és a társadalom elvár.  Lehet-e boldog valaki, akit a körülötte levők mindannyian boldogtalannak tartanak? Persze. De milyen kitűnni egy olyan társadalomból, amely nem érti meg, hogyan lehet ezzel együtt élni.  

A családalapítás meglehetősen kényes téma. Vannak, akik nem akarják, vannak, akik nem tudnak, és vannak, akiknek innen kezdődik a tökéletes élet. 

A regény igyekszik minden oldalt megérteni: miért nem akar valaki gyermeket, miért nem lehet egyeseknek gyereke, és mások miért akarják jobban, mint bármi mást a világon. Bármelyik oldalon is állj: tűzkeresztben vagy! 

Több ilyen könyvre van szükség, több új perspektívára. Egy kisregény nagy kijelentéssel a női létről. Sokáig fogom emészteni.

Mire ez a bejegyzés kikerül, addigra publikussá vált a novemberi NIOK közös könyv is, ami Linn Strømsborg legújabb regénye, a ' Baszki, ​baszki, baszki ' .  Hasonlóan erős történetre számítok, hamarosan mesélek majd arról is! 

Hálásan köszönöm az ajánlást és a könyvet Szabados Áginak ! 

Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5

Karakterek: 5/5

Borító: 5/5*

Cím: 5/ 5

Stílus: 5/5***

Szórakoztatás: 5/5

Vége: 5/5

Kiadás: 2023, Libertine

Megrendelési link: Soha, soha, soha

Oldalszám: 278

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               

" … bár az idő gyorsan telik, megtanulja, hogy a világ nagy és ijesztő hely, ám ugyanaz a világ egyszersmind kicsi és biztonságos is, tele lesz lehetőségekkel, tiszta lappal, új napokkal és új pillanatokkal, egyik nap sem hasonlít a másikra, ő a jövő, ő és mindazok , akik folyamatosan születnek. "




" Sok mindenben nem vagyok biztos az életben. Folyton változik a véleményem, mint mindenki másé. Nem az vagyok, mint fiatalabb koromban, és tíz év múlva sem leszek olyan, mint most. " 

" Körforgás ez, örök körforgás. Senki sem fogja a kezedet fogni életed hátralévő részében. Egyszer mindenki eltűnik. Te is. " 

" Az nem úgy van, hogy a gyerekekhez használati utasítás és kezdőcsomag is jár, ahány család, annyiféleképpen működik. " 

" A boldogság sokféle formát ölthet." 



Jó olvasást!

♥

Ne feledjétek a mottót , nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre

Előző bejegyzésem és egyben könyvajánlóm: Farkas-Anett-Diótörő könyvajánló

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
    Instagram: ktssyedina
    Facebook : ktssyedina
    Moly.hu : dontforgettosmileandread
    Pinterest : ktssyedina 
    Threads : ktssyedina 


Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!

A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
2017-2024
Copyrigth,© Kutasi Edina
Share
Tweet
Pin
Share
No comments
Newer Posts
Older Posts

Magamról

Saját fotó
dontforgettosmileandread
Teljes profil megtekintése
Edina vagyok, könyvmoly és orvostanhallgató egyetemista. Hiszem, hogy a könyvek és az olvasás sosem megy ki a divatból. Minden könyvből magaddal viszel valamit, minden könyvvel te is több leszel! Az oldalaim az alkotásaimmal vannak tele, szívügyem és legkedvesebb misszióm, hogy a könyvek iránti szeretetből át tudjak adni az olvasóknak. A mai világban nagy szükség van a könyvek varázsára, ezért írok én. Ha olvasnivalót keresel, tudok egy jó könyvet ! Igyekszem az Instagram oldalamat kiegészítve és attól picit el is rugaszkodva személyesebb hangvételben mesélni a könyvélményeimről, no meg arról, ami épp foglalkoztat. Hogy milyen rendszereséggel várhatóak posztok? :
"Vannak folyamatok, amelyeket nem lehet gépesíteni, mert szeretettel kell hozzájuk kezdeni, példának okáért ilyen az írás is. (Isabel Allende) "

Örülök, hogy itt vagy! Köszönöm!

Ahol még megtalálsz

  • Instagram
  • Moly
  • Facebook

Kategóriák

könyvmoly (113) könyvajánló (63) kedvenckönyveim (52) lélektani regények (44) utazzkönyvekkel (43) életstílus (27) regény (26) romantikus (24) blogger (21) thriller - krimi (20) olvasmányösszegző (15) BuJo (14) Karácsony (10) motiváció (9) nyár (8) social media (7) Colleen Hoover (6) Álomgyárkiadó (6) 21.századkiadó (5) egyetemista (5) iskola (5) KővágóSára (4) Libertine (4) orvosi vonatkozású (4) szórakoztató irodalom (4) Agatha Christie (3) Diana Hunt (3) FarkasAnett (3) Lontai Léna (3) klasszikusok (3) memoár (3) utazás (3) Librikiadó (2) SiennaCole (2) szépirodalom (2) Elin Warner (1) Newline-kiadó (1) Sarah Pearse (1) tél (1) évzáró (1)

Látogatók

Legutóbbi bejegyzések

Visszatekintés- blogarchívum

  • ▼  2026 (1)
    • ▼  július (1)
      • Félévzárás - 2026
  • ►  2025 (11)
    • ►  december (1)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
  • ►  2024 (28)
    • ►  december (3)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2023 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  június (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (5)
    • ►  március (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2022 (25)
    • ►  november (2)
    • ►  október (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (5)
    • ►  május (4)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (10)
    • ►  november (1)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  május (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
  • ►  2020 (11)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (18)
    • ►  november (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (4)
    • ►  május (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (42)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (6)
    • ►  június (4)
    • ►  május (4)
    • ►  április (3)
    • ►  március (4)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (31)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (4)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (4)

Ezt a könyvet olvasom jelenleg:

Created with by ThemeXpose