Sziasztok!
Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread blogon !
Kedves olvasók, elérkeztünk az év első feléhez. Nem terveztem most túlságosan nagy volumenű zárásokba kezdeni, az eddigi összegzőimhez hasonlóan az #egymondatbankönyvekről rovatot fogom segítségül hívni. De előtte mindenképp szerettem volna kitölteni egy félévzáró BookTaget, amire többen kihívtatok molyon, ezt ezúton is köszönöm, és most igyekszem megválaszolni minden szempontot. Továbbá, természetesen a nagysikerű, hagyománnyá vált műfajok szerinti zárás sem maradhat el.
1. A legjobb idei olvasmányod:
Minden évben ez a legnehezebb pont. Nagyon nehéz egy könyvet kiemelni, vagy összehasonlítani egyiket a másikkal (néha még műfajon belül is, nemhogy különbözőekben). Több olyan hónap is volt, melyben egynél több kedvencem lett, így itt mindig az aktuális érzelmi alap döntött. Elképzelhető, hogy mást írtam volna, ha máskor olvasom. De az biztos, ezek óriási kedvenc könyveim idén:
A többi kedvencemet pedig úgyis látjátok még!
2. A legjobb folytatás, amit idén olvastál: Az Ígéret sorozat 4.része (és egyben befejező kötete :( )
Sienna Cole : Az ígéret rabjai (Ígéret 4.)
3. Friss megjelenés, amit nem olvastál még, de szeretnél:
A nyári könyves TBR listámról majdnem minden könyv ilyen, de amit kiemelnék, mivel nem szerepel rajta :
Kelley McNeil : Mayluna
Illetve természetesen, Katy Hays Viperák című regénye, ami a júliusi NIOK közös könyv .
4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére:
Hidasi Judit : Hamarosan esni kezd
Judit könyvei egytől egyig nagy kedvenceim, minden olyan kötete pedig ami a Balatonfaluban játszódik, igazi komfortolvasmány, sose tudnám megunni. Az Újrakezdők sorozatról írtam a blogon is ( ide kattints ) , a téli történetről pedig a social oldalaimon : Végre megérkeztél hozzám.
Judit könyvei egytől egyig nagy kedvenceim, minden olyan kötete pedig ami a Balatonfaluban játszódik, igazi komfortolvasmány, sose tudnám megunni. Az Újrakezdők sorozatról írtam a blogon is ( ide kattints ) , a téli történetről pedig a social oldalaimon : Végre megérkeztél hozzám.
Abby Jimenez : Sose felejts el engem
Jimenez regényeiben szintén sosem csalódtam még, sőt ezen sorozat előző nyáron megjelent regényéről azóta is sokat meséltem. Szó, ami szó, nagyon várom!
5. Legnagyobb csalódás:
Idén még nem volt nagy csalódásom ! :D Olyan volt, ami kevésbé tetszett, de ez természetes. Ide sorolnám talán a januári olvasmányaim közül Rachael Lucas Könyvtár a telefonfülkében regényét vagy a nemrégiben olvasott Daisy Wood: A windsori kastély könyvtárosa, de ezekre is inkább csak azt mondanám, kicsit többet vártam volna tőlük.
6. Legnagyobb meglepetés:
Nick Bradley : Négy évszak Japánban
Borító alapján nem egy ilyen mélységű regényre számítottam, óriási meglepetés volt, egyszerűen alig bírtam letenni. Havi kedvencem is lett. Itt ajánlom is a regényt.
Borító alapján nem egy ilyen mélységű regényre számítottam, óriási meglepetés volt, egyszerűen alig bírtam letenni. Havi kedvencem is lett. Itt ajánlom is a regényt.
7. Kedvenc új szerző:
Clare Leslie Hall bármit ír még, szeretném elolvasni. A Sebzett lelkek nagy élmény volt tőle.
8. Új fikciós szerelmek:
Nem szoktam ennyire rajongani könyves szereplőkért, de azért na, Frank Johnson az a férfi karakter, akiért nincs olyan olvasó, aki ne rajongana, kicsit tipikusan a könyves világnak lett kitalálva. Könyv az előbb említett Sebzett lelkek.
9. Legújabb kedvenc karakter:
Nick Bradley Négy évszak Japánban kötetében szereplő kötet főszereplője.
10. Egy könyv, amin sírtál:
Sara Nisha Adams : A könyvlista regényén. Már kész van az ajánlóm a blogra, ezután publikálom is.
11. Egy könyv, ami boldoggá tett:
Hú, nagyon sok ilyen volt. Papp Csilla Szerelem újraírva regényét mondanám mégis, mert egy olyan élethelyzetben olvastam újra, amikor nagy szükségem volt a kikapcsolódásra!
12. Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál:
De jó, hogy idén néztem párat ! :D Nagyon kevés filmet nézek alapjáraton, úgyhogy ehhez a ponthoz azért tudok mindig relatíve keveset mondani.
Agatha Christie adaptációkat viszont előszeretettel néztem, bár lassabban haladok vele, mint az írónő életművének olvasásával, ezt viszont nem bánom. A Miss Marple (2004–2013) sorozat 1. évad 2. rész – Gyilkosság a paplakban sok kellemes pillanatot okozott, nagyon tetszett.
13. Legszebb könyv, amit idén vásároltál:
Kevés könyvet vettem még idén (mi számít kevésnek...), de végre teljes lett a James Norbury gyűjteményem, így Nagy Panda és Kicsi Sárkány történeteket mondanám ide. Gyönyörűek és tanulságosak is.
Továbbá ide sorolnám még Diana Hunt Ragadozók háza regényét ismét - a tavalyihoz hasonlóan , szerintem ez a 2025-ös év legszebben kivitelezett kötete is! Bárhol megállná a helyét nemcsak tartalmilag, de illusztrációjában és kinézetében egyaránt.
Illetve Helen Phifer A köddé vált könyvesbolt ; Katy Hays Viperák kötetek újfent szépek.
14. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni még az év végéig
Hosszú a lista, jelenleg csak nyárra tervezek. De nem szeretnék nagyon korlátokat felállítani, mindig annyit olvasok, amennyi jólesik. :-)
(Nekem a nyár egy ilyen időszak, amikor sokat olvasok, akár délutánokat / órákat is rá tudok szánni az aktuális olvasmányomra, mert jólesik és feltölt.)
15. Kedvenc videó amit idén csináltál / kedvenc ajánló , amit írtál :
Mindegyiket nagyon szerettem írni. Nem győzöm hangsúlyozni, milyen egy feltöltő tevékenység is az olvasás, és valahol maga a blogolás is. Szívből jövő. Nem tudnék most egyet kiemelni.
Most pedig jöjjön az Egy mondatban könyvekről rovat. Ez az a saját kreálmányú ajánlóm, amiben minden hónap végén az összes olvasmányomat összegyűjtve jellemzem őket csupán egyetlen mondattal! Ezek után pedig a kötetek címeit fogjátok találni, melyekre rákattintva már olvasható is lesz az adott könyvről szóló ajánlóm, amennyiben már közzétettem. (A bejegyzést folyamatosan frissítem majd, így a legfrissebb olvasmányaimhoz tartozó ajánlók - az ezt a bejegyzést kicsit később olvasók számára, vagy visszatérő olvasóknak - már szintén elérhetőek lesznek.)
ÁPRILIS :
31. Lynn Painter: A boldogító soha!
32. Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
33. Elisa Shua Dusapin: Tél Szokcsóban
35. Consuelo de Saint-Exupéry: A rózsa emlékiratai
36. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
38. Molly Roden Winter: Még
39. Freida McFadden: A tanár
41. Alan Bennett: A királynő olvas
42. Kővágó Sára: Én még soha…
43. Jordan B. Peterson: Mi, akik Istennel birkózunk
44. Anne L. Green: Lapokba zárt titkok
MÁJUS :
46. Niki Tailor: Pokoli éden
47. Zubor Rozi: A napló
49. Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok
50. Leiner Laura: Remek! / Ez is remek!
52. Papp Csilla: Szerelem újraírva
JÚNIUS :
53. Freida McFadden: A téboly otthona
54. Kerry Fisher: Remény Rómában
55. Daisy Wood: A windsori kastély könyvtárosa
56. Sheena Patel: Megőrülök érted
57. Freida McFadden: A bosszú otthona
58. Murata Szajaka: Keiko vegyesboltja
59. Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában
( 60. Agatha Christie: Nyílt kártyákkal )
61. Nick Bradley: Négy évszak Japánban
Most pedig jöjjenek a kedvencek, műfajokba sorolva, minden témához pár könyvet választva, szorítkoztam a számomra legjobbakhoz.
Mindez, ahogyan az egész közösségi jelenlétem is, hobbi és nem is lesz ennél több. Én nem azért olvasok, hogy könyvajánlókkal töltsem meg az oldalaimat. Igen, az is a hobbim és ha úgy tetszik az évek során szerelemprojektté nőtte ki magát az olvasásnépszerűsítés, és ezzel együtt az oldalaim vezetése. Mindennek rengeteg pozitív visszacsatolása van, ami mérhetetlen hálával tölt el. Mégis, elsődleges szempont az én és a könyvek kapcsolata, ami mostmár mondhatom, hogy évtizedek óta elkísér.
Végezetül nyomatékosan szeretném hozzátenni, hogy nekem is vannak olyan napjaim, amikor nincs energiám már vagy egyszerűen nem tudok többet olvasni mondjuk 5-10 oldalnál. De! Ez teljesen természetes. Az olvasás öröm, kikapcsolódás és feltöltődés. Így is kell hozzáállni! Nem kényszer, nem a számok számítanak. A minőségi olvasmány a lényeg. Remélem sok ilyet tudtok általam is megismerni!
Én ugyanis szorgosan töltöm meg tartalommal az oldalaimat, így alakult e tekintetben 2025 második negyedéve:
Nagyon köszönöm mégegyszer, hogy olvassátok tartalmaimat és életben tartjátok ezt a blogot!
2025 első negyedéves olvasmányösszegző : első negyedév
2023-as olvasmányösszegzőim:
2023/1 : első negyedév
2023/2 : félévzárás
2023/3 : összegző
Tavalyi olvasmányösszegzőim:
2024/1: első negyedév
2024/2: félévzárás
Jó olvasást!
♥
Ne feledjétek a mottót , nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre
Előző bejegyzésem : Zubor-Rozi-A-napló-könyvajánló
További könyvajánlók a blogról:
A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell
Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.
Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
Instagram: ktssyedina
Facebook : ktssyedina
Moly.hu : dontforgettosmileandread
Pinterest : ktssyedina
Threads : ktssyedina
Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!
A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges.
Minden jog fenntartva
2017-2025
Copyrigth,© Kutasi Edina