Clare Leslie Hall : Sebzett lelkek ~ könyvajánló
Sziasztok!
Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread blogon!
Végre mesélhetek arról, mi volt az elmúlt napjaim (hetem) legmeghatározóbb olvasmánya! Április végén két délután alatt elolvastam Clare Leslie Hall - Sebzett lelkek című regényét, hihetetlen volt, zseniális kötet! Valahogy számítottam rá, hogy szeretni fogom, de hogy a hónap kedvence lesz, amire napokkal később is úgy gondolok, mintha még olvasnám, na azt azért nem gondoltam.
Sőt! Májusban - rövid idővel az első olvasás után - újra is olvasom, amire nem volt még eddig példa. De határozottan kijelenthetem - (nekem) ilyen élmények miatt éri meg olvasni, erről szól igazán! Egyike azoknak a történeteknek, amelyek eszembe juttatják, miért is szeretek olvasni!
Bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, ha egy felejthetetlen olvasmányélményt keres!
Fülszöveg:
Az egész falu sejtette, hogy nem lesz jó vége, ha Gabriel hazaköltözik. És most, amikor Beth elnézi a szeretett férfit, aki gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt, önkéntelenül arra gondol, hogy igazuk volt.Tizenhét évesen ismerkedett meg Gabriellel. Azon a szédült, varázslatos nyáron a fiú hatására mindent másként gondolt, érzett és látott. Azt hitte, egy nagy, soha véget nem érő szerelem kezdete az a nyár. Amikor azonban Gabriel elment, és azzá vált, akinek az anyja akarta látni, Beth összeomlott.Frank segítségével állt talpra. Az együtt felépített életük pedig egészen más lett, mint amilyet Beth Gabriellel elképzelt. És mégis, volt idő, nem is kevés, amikor boldognak érezte magát. Nézte a férjét és a fiát, ahogy traktorral járják a gazdaságot, és egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy ez az ő élete.De most Gabriel visszajött, és Bethben kártyavárként omlott össze minden, amit bizonyosságnak hitt. Tíz év múltán is működik közöttük a kémia. Beth pedig jól tudja, hogy amit tesz, nem helyes, és másoknak is árthat vele. De hogyan mondhatott volna le arról, hogy adjon egy második esélyt az első szerelemnek?A Sebzett lelkek sodró szerelmi történet lehetetlen döntésekről, pusztító következményekről és az elveszettnek hitt reményről.
A stílus. A cselekmény. A történetmesélés. 5 csillagos, kedvenc. Kicsit összetört a szívem a végére.
Ritkán jön olyan történet, ami úgy ragad magával, hogy két nap alatt magadba szippantod az egész világát – nekem pont ilyen volt. Hihetetlenül vitt magával, azóta is azon gondolkodom. Nagyon ritka az ilyen élmény.
Hemston, 1955 – A fiatal Beth Kennedy találkozik szomszédjával, Gabriel-lel, vonzalmuk azonnali, szenvedélyes és intenzív. Azt hitték, örökre együtt lesznek, de az ő történetük nem így volt megírva.
" Ezek vagyunk mi.
[...] az a fiú és lány, akik együtt töltötték az egész nyarat, és lobogott a szerelmünk a csillagos égbolt alatt. "
Eltelik jó pár év...
Hemston, 1968 – A huszonkilenc éves Beth Frank Johnson felesége és boldog, elégedett életet él, mint farmerfeleség. Frank az a fajta férfi, aki jóban-rosszban, örömben és szívfájdalomban is mellette áll. Az, akire mindig számíthat.
" Frank biztos támaszom, amikor a legnagyobb szükségem van rá. Ő az enyém, én az övé, és együtt vagyunk időtlen idők óta. Ezzel biztatom magam. "
De amikor Gabriel ennyi év után visszatér a faluba és kisfiával visszaköltözik családja birtokára, régi emlékek és kísértések törnek elő Beth-ből.
" Pedig már nem azok vagyunk, akik voltunk."
" Gabriel mosolyogva rám néz, de szomorkás a mosolya, mintha őt ugyanolyan fájdalommal töltenék el az emlékek, mint engem: Nem szabad felidéznem őket. "
" Megoldható, hogy barátok legyünk?
Kezet nyújt, amiről eszembe jut a megismerkedésünk. Aggodalmas arcát látva arra gondolok, mennyire tetszik.
Mindig is tetszett.
Mindannak ellenére, ami történt.
A sír fölött kezet rázok vele.
Barátok vagyunk. "
London – tárgyalás. Valakit meggyilkoltak. "A vád gyilkosság… A sajtó számára kijelölt padban, a tweedzakós-nyakkendős újságírók között egyetlen nő sincs."
Valakit vádolnak. Mi történt? Hogyan? Kit? Miért?
![]() |
Ilyen csoda környezetben (is) olvastam ! |
A regény elejétől fogja (már a fülszövegből) tudjuk, hogy valaki meghalt és valakit bíróság elé állítanak a gyilkosságáért. De hogyan? Kit? Miért? Hogyan jutottak el idáig?
Az elejétől a végéig lenyűgöző történet volt. Rövid fejezetekkel, kidolgozott írással, tökéletes tempóban csepegteti az információkat. Egyszerűen nem bírod lerakni. Villamoson, két óra között, hajnalban , mindenhol olvasni akartam. Tényleg régóta nem kötötte le egy könyv úgy a figyelmemet, mint ez.
A regény legalább annyira családregény, mint szerelmi történet, de kié? Családi dráma, történelmi fikció és egy szenzációs rejtély. A megbánások, titkok, féltékenység, árulás, áldozathozatal, veszteség és gyász mind kiemelt témák.
" Szerelmi történet a miénk, és eddig sokkal, de sokkal jobb, mint azok, amelyeket ábrándozásaim közben kitaláltam. Ha lehet egy kívánságom, csak egy, akkor azt kívánom, hogy a történetünk boldog véget érjen. "
Műfaji tobzódás volt ez a kötet, nem egy helyen volt thriller hangulat. A feszültség garantált, érzed majd minden döntés súlyát, minden kimondatlan, elfojtott igazság nyomását.
Olvasás közben végig ott motoszkált bennem a gyanú, a nyomozás a rejtély felgöngyölítése. Voltak tippjeim, közben lázasan beavattam a barátnőimet is.
" Egyikünk sem volt felkészülve rá, hogy ennyi baj érhet minket. "
Egyszerre nyers , gyönyörű, fájdalmas és reményteljes. Erős benne a szereplők személyes küzdelme, miközben az olvasod, azon kapod magad, hogy egyre mélyebben belegabalyodsz a sorsukba. A karakterek élnek, lélegeznek, a stílus pedig filmszerűen sodor végig a történeten.
Ha szereted a lélektani mélységet, azokat a könyveket, amik után még sokáig csak ülsz csendben – neked való.
A szerző írásmódja lírai, mégis letisztult, úgy sodor magával, hogy közben lelassít, megállásra, elmélyülésre késztet. A természet képei nemcsak hátteret, hanem lelki tükröt is adnak a szereplőknek. " Ez a hullámzó zöld mező a felhővirágos tölgyeivel maga a pompázatos Anglia. " Az angol vidék és úgy általában az itt játszódó regényeket imádom, így ez újabb plusz pont volt. (Szerintem már száznál jár, értékelés végett pedig minimum 6 csillagnál... )
Érezhető az a rengeteg kutatómunka, amit a szerző végzett a kötet megírása előtt, közben. A föld és a vadvilág iránti szenvedélyekből és ösztönös tudásokból merített erőt a regény megírásához.
Az erkölcsi dilemmák, a kimondott és kimondatlan érzések, az emberi kapcsolatok törékenysége olyan kérdéseket vetnek fel, amik még a könyv befejezése után is ott dolgoznak benned. A karakterek élnek, hibáznak, szeretnek, veszteségeket hordoznak – és ettől válnak igazán valóságossá.
Clare Leslie Hall ( egyébként szerzői álnév) példátlan mesélő. Prózája gazdag, de egyszerre lényegretörő. Tökéletesen megragadja a családi kötelékeket és azt, hogy milyen messzire vagyunk képesek elmenni, hogy megvédjék azokat, akiket a legjobban szeretünk.
Készüljetek fel egy nagyon érzelmes olvasmányra.
Érkezik hamarosan a film is!! Már alig várom!
Messze az év egyik kedvenc könyve lesz nálam, egy kötet, amit bárkinek tudok ajánlani. Egy kiemelkedő irodalmi remekmű, ami méltán nagy siker lesz idén.
Emlékezetes és szívszorító történet két idősíkkal, mely bemutatja mekkora súlya van a meghozott döntéseknek és meddig hordozzuk azok következményeit . Régóta őrzött titkok, tragikus események történnek, minél kevesebbet tudsz előzetesen, annál nagyobb lesz az élmény.
Tiszta szívből ajánlom MINDENKINEK!
" Minden egy hazugság miatt történt. Egy olyan hazugság miatt, amely méreténél fogva nem nyerhetett féloldozást. Mégis, nem vádat vagy gyűlöletet látok a szemében, ahogy
vártam, hanem szeretetet. "
A kötet a májusi NIOK ( Nincs időm olvasni kihívás) közös könyv, ami mellé ajándék is jár, ha a Libertine könyvesboltokban és a kiadó oldaláról szerzitek be: Sebzett - lelkek ajándékkal
Május havi téma: egy regény , amiben FONTOS SZEREPE VAN EGY BÍRÓSÁGI TÁRGYALÁSNAK .
S ne feledjétek! Debreceni, vagy Debrecen környéki olvasóknak: sok szeretettel várunk bennetek az offline könyvklubra, ahol személyesen és közösen beszélhetjük ki ezt a kötetet. Találkozzunk Május 30-án, a hónap utolsó péntekjén.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött: ennek linkje .
![]() |
A könyvklub designt tervezte: Kőszegi Dorka Webdesign |
Ilyen jó a hangulat, gyönyörű a környezet: NIOK könyvklub Debrecen .
Ez még nem minden! A szerző Budapestre jön májusban a PesText keretein belül !
Pontozás / tudnivalók:📚📚
Történet: 5/5**
Karakterek: 5/5*
Borító: 5/5******
Karakterek: 5/5*
Borító: 5/5******
Cím: 5/ 5***
Stílus: 5/5***
Szórakoztatás: 5/5***
Vége: 5/5***
Kiadás: 2025, Magnólia
Kiadás: 2025, Magnólia
Megrendelés - Libertine extrával : link
Oldalszám: 336
Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖
" Talán igaza van, mert eddig nem ismertem ezt az érzést; ezt az áradó jókedvet, felfokozott izgalmat, tomboló boldogságot. Lehet, hogy ez a szerelem. "
" nem baj, ha az ember néha segít másoknak. "
" A saját könyvünket félretesszük, hogy ugyanazt olvashassuk, egymáséhoz igazítjuk a tempónkat, hogy egyszerre érjünk az oldal végére, néha megállunk, és megbeszėljük, amit olvastunk, és olyannyira egymásra hangolódunk, hogy sokszor egyszerre szólalunk meg, és ugyanazt mondjuk. "
" Egész életemben a könyvek jelentették a menedéket. "
" Ritkán alakul úgy az élet, ahogy várnánk. "
" Egyszerűbb, ha egy embert szeretsz. De az a lényeg, hogy megtaláld az igazit, akivel majd leéled az életedet. Mindegy, mi volt előtte."
" Túl sok vihart élt át a családunk, és ma minden ellentétet és ellenséges érzelmet félretéve a falu is nagy létszámmal képviselteti magát, hogy velünk együtt örvendezhessenek. "
" Hárman tudunk erről a hazugságról, hármunkat köt össze, és túlságosan sok forog kockán ahhoz, hogy másnak, akár csak az apámnak is, eláruljuk az igazságot. "
" Ritka az olyan ember, akiben nincs semmi rossz. "
" A múlt időkapszulájában vagyunk. Bárcsak egy kis időre még kirekeszthetnénk a külvilágot! "
Jó olvasást!
♥
Ne feledjétek a mottót , nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre
Előző bejegyzésem és egyben könyvajánlóm:
A korábbi bejegyzésekből ajánlom:
A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell
Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.
Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
Instagram: ktssyedina
Facebook : ktssyedina
Moly.hu : dontforgettosmileandread
Pinterest : ktssyedina
Threads : ktssyedina
Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!
A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges.
Minden jog fenntartva
2017-2025
Copyrigth,© Kutasi Edina
0 comments