Sziasztok!

Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread  blogon!

Egy hihetetlenül erős kötettel nyitom meg az idei szezont a blogon. A januári vizsgaidőszak után örömmel vetettem bele magam újra az olvasásba, az első igazi nagy élményem pedig Kirsty Greenwood : Holtomiglan-holtodiglan kötete volt, amit bátran nevezhetek az idei év első nagy kedvencének is. Nem számítottam rá, hogy ennyire magával ragad, elvarázsol és jó sokáig nem ereszt. Ugyanis most, jó pár nappal az elolvasása után is gyakran eszembe jut a kötet, hatványozottan olvastam volna még...

Az ok pedig valahol a rendkívüli egyediségében keresendő, ugyanis szórakoztatása, humora mellett talán ez a legjobb jelző rá. 

Ha eddig még nem tervezted, fontold meg, hogy adsz neki egy esélyt! Ezért is születik most ez a bejegyzés. Bízom benne, hogy a bejegyzés végére Te is olvasni akarod. 

Nézzük!

Fülszöveg:

Azonban mégis úgy, hogy a hangulat rendkívül komikus marad, üzenete pedig kristálytisztán világít. A humor és a tragédia egyensúlya egyszerűen varázslatos, s végig magában hordozza a remény fényeit. 

Ez a regény az újrakezdés, második esély lehetőségét hordozza magában. A főszereplő, Delphie egy magának való, bezárkózott, magányos karakter, akinek a napjai óramű pontossággal haladnak . Nincsen benne semmi szokatlan, ha úgy tetszik, élettelen, pedig él ... még ...  

" Egyedül voltam, igen, de nem voltam magányos. Egyáltalán nem. Olyan vagyok, mint az óriáspandák. Azok is élik a világukat egyedül. " 

Egy átlagos napon azonban ez megváltozik. " Az nem lehet, hogy így fogok meghalni. " - ez a könyv első mondata, ugyanis Delphie épp egy hamburgerfalatkától fuldokol az első jelenetben. S ami azt illeti, meg is fullad. 

Ahol viszont felébred, az enyhén szürreális. Egy kedves nő, Merrit, várja őt egy megmagyarázhatatlan, különleges atmoszférájú helyen, ahol a nő, mint Túlvilági Terapeuta segít az érzelmi átmenetben (az élőből a nem élőbe). S valahonnan a távolból folyamatosan felcsendül a Don't Worry, Be Happy című sláger. " Még a legvidámabb dal is kissé fenyegető lesz, ha újra meg újra lejátsszák. " 

Delphienek hamar szembe kell néznie a cudar tényekkel.

" Azt hiszem, az a könnyedség borít ki, amivel azt mondja: a Halottak.

Halott vagyok?! " 

Nem marad sokáig egyedül, ugyanis érkezik egy nagyon kedves, igéző tekintetű férfi, akivel rögtön egymásra hangolódnak és többet beszélnek , mint amilyen hosszúságú diszkurzust Delphie valaha lefolytatott egy férfival. 

" – Én is épp ezt próbálom kitalálni: álmodom, vagy halott vagyok? A világ legrosszabb kvízkérdése." 

" – Te még olyan fiatal vagy. – Összevonja a szemöldökét. – Túl fiatal, hogy meghalj.

Csakhogy a férfi, Jonah, nem marad ott sokáig. Ő csak egy "öntudatát vesztett látogató" , aki a néha akadozó rendszer miatt, hibásan került a túlvilágra. 

Szembenézni a valósággal:
Delphie most találkozott azzal az egyetlen emberrel, akit a sors talán neki szánt. És most eltűnt. 

Innen szép nyerni, ugyebár! 

Egy záradék értelmében lehetősége lesz visszamenni a Földre, de csak 10 napja van! 

" – Látni akarom, hogy működik élőben a sors. Látni akarom, hogy sikerül-e megcsinálnod. Ahogy már mondtam, folyton elcsaklizzák előlem a Halottakat. Nekem is kell egy kis szórakozás. " 

A Jonah utáni őrületes hajsza kezdetét veszi Delphie számára (bonyodalom: Jonah természetesen nem emlékszik arra, hogy valaha is találkozott volna vele vagy járt volna eme helyen, hiszen emlékét törölték, amikor visszatért a földre) , s közben nemcsak hihetetlen helyzetekben találja magát, azok segítenek neki, akikre nem számított, hanem új ismeretségekre tesz szert, kinyílik számára a világ és megtanul kilépni a saját maga állított korlátok mögül.

Az egyezség rém egyszerű: megtalálni Jonah-t egy közel 10 milliós nagyvárosban és rávenni, hogy önszántából megcsókolja, és akkor véglegesen visszatérhet az életbe. Hát nem őrültség ?!
De ! S mégis, ebben a regényben mindent elhiszel. Egyszerűen azért, mert amilyen irreálisnak hangzik, annyira szórakoztató és működőképes a papíron. 

A könyv úgy vonz magával, hogy nincs esélyed tiltakozni, gondolkodni; csak sodródni az eseményekkel és szurkolni ennek az ügyes-bajos csapatnak.

Imádnivaló szereplőkkel, elképesztő fordulatokkal, fergeteges poénokkal színesített, rendkívül szerethető szórakoztató kötet. Sajátos atmoszférával és megnyerő karakterekkel. Ez a Holtomiglan - holtodiglan. 

Mindenkinek jár egy kis szórakozás. S én mindenkinek tudom is ajánlani ezt a kötetet. 

Delphie karakterfejlődése példaértékű és megkockáztatom, hogy rendkívül motiváló is tud lenni , az arra fogékonyaknak ad egy kis löketet;  a történet íve kiváló, s ehhez olyan események járulnak hozzá, hogy az odavezető út az olvasónak is rendkívüli szórakoztatást, kikapcsolódást nyújt. Szeretem a különleges karaktereket, Delphie (és csapata) pedig határozottan ilyen. Eleinte talán nehezebb megkedvelni, hiszen eléggé 'szerencsétlen' képet fest, aki az önsajnálatban dagonyázik, akire még az orvosa is lehetetlen esetként hivatkozik, akinek világfájdalmán nem segíthet más, csak megfelelő étkezés, rendszeres mozgás, terápia ÉS húsz milligram fluoxetine naponta… És utóbbin van a hangsúly. 27 éves kora ellenére az ideje nagy részét a lakásában tölti. Annak ellenére, hogy Londonban él, csak három személlyel van kapcsolatban az idős szomszédjával és két munkatársával, illetve legyen négy, soroljuk ide az utálatos alsó szomszédját, Coopert, akivel egymás idegeire mennek, amikor találkoznak. 

De, és itt jön a hatalmas de! Aztán nyilván egyre jobban megismerjük, megértjük és karaktere alakulása tényleg példaértékűvé válik. Felnő, érik, s ahogy megtanul kapcsolódni, a világ kinyílik előtte. 

" És ha valaki megpróbál megtenni egy ijesztő dolgot, az majdnem ugyanolyan jó, mintha tényleg megtette volna." 

A történet során nemcsak a karakterek, hanem mi is sokat tanulunk az életről és önmagunkról. Említésre méltó, hogy olyan szerethető szereplőket (fő - és mellékszereplőket egyaránt) mutat be, akik fontos szinten jelen vannak a cselekmény alakulásában, a fő karakterek döntéseiben egyaránt és akikről egyszerűen jólesik olvasni. Nem mellesleg megmutatják, micsoda ereje és hatása van egy közösségnek. Az összes mellékszereplő csodálatos, Delphie rajtuk keresztül is rengeteget tanul önmagáról, miközben ő is tanít,  és rájön, hogy az életet érdemes a maga teljességében megélni, nem szabad hagyni, hogy a múlt sérelmei akadályozzák a boldog véget.

Nincsenek töltelékoldalak, pörög és pezseg az egész, mint a legjobb romkomok. Egyébként nagyon el tudnám képzelni ezt a kötetet a filmvásznon, s titkon remélem, hogy valaki kapva kap az alkalmon, előttem filmszerűen pörögtek az események. 

Mindemellett kiválóan megmutatja hogyan segíthet a humor enyhíteni a drámai pillanatokat. Soha nem olvastam még olyan könyvet, melyben az elmúlás a fő mozgatórugó, az olvasó mégis javarészt végigneveti, végigmosolyogja azt. ( S soha nem is gondoltam volna ,hogy ez valaha megtörténik, vagy egyáltalán lehetséges... :D ) Egészen elképesztő, hogy ezt így létre tudta hozni. 

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött: ennek linkje .

" – Ez jó dolog, drágám. Az a lényeg, hogy engedni kell, hogy az emberek elrángassanak olyan helyekre, ahová magadtól nem mennél. Engedd, hogy mondjanak olyan dolgokat, amiket nem akarsz hallani. Engedd, hogy összetörjenek, aztán újból összerakjanak. Erről szól az, hogy élünk. " 

 "– Jerry bácsikád, isten nyugosztalja, és én fél másodpercen belül tudtuk, hogy szeretjük egymást. Az idő hosszúsága nem jelent semmit. Az számít, hogy megvan-e a kémia!  "

" – Ugyan már! Nem vagyok gyilkos alkat. Vegán vagyok. "

" Sok emberrel, akikkel az életben találkozunk, az a baj, hogy megjátsszák önmaguk egy olyan verzióját, akinek szerintük lenniük kellene, ahelyett hogy felvállalnák, milyenek valójában. " 

" Minden rendben lesz.

Muszáj, hogy rendben legyen. "

Idénre is kívánok

Jó olvasást!