dontforgettosmileandread

Kedves Olvasó: üdvözöllek a személyes blogomon. Az oldalon többségében könyvajánlókat, értékeléseket és olvasmányösszegzőket találsz, továbbá bejegyzéseket életmód, egyetem, blogger és utazás témákban. Remélem tetszeni fognak tartalmaim, melyekhez Instagramon (@ktssyedina) további képek társulnak.♥ Jó olvasgatást és böngészést kívánok! Edina

Sziasztok!

Ma egy rendhagyó poszttal érkeztem! Nemrégiben megkeresett Christine Anne Colman író, aki elküldte nekem Megsebzetten című könyvét. Ma ezt vesézzük ki egy kicsit!

A könyv kalandosan érkezett meg hozzám, instán meséltem is róla Nektek, hiszen sajnos a postásunk nem hozta fel a csomagot, így nekem kellett érte átutazni a fél várost, hogy felvegyem. De sebaj, annál nagyobb izgalommal vettem végre a kezembe. Mindez szeptember utolsó napjaiban volt. Terveim szerint átcsúszott volna októberre is az olvasat, de hát ez esetben én terveztem a könyv pedig végzett. Mondanom sem kell, hogy ez maga volt a 332 oldalnyi tömör csoda. Sok mindenre megtanított, többek között küzdeni, túllépni. Nem vagyok egy sírós fajta, kevés az a könyv, aminek olvasása közben beindulnak a könnycsatornáim, de ez ilyen volt. Ugyanakkor rengeteg nevettem is, mosolyogtam a jeleneteken. Különleges, egyedi kötet, tele érzelmekkel. Az utolsó fejezetekben egy hatalmas dupla csavarral, a lelkesedés a köszönetnyilvánítás utolsó pontjáig kitart és garantált!

A történet egy visszaemlékezéssel kezdődik, főszereplőnk Katlyn Ellison élete legnehezebb mozzanataiba kapunk betekintést. Vele megtörtént az, amitől minden nő retteg! Megerőszakolták! Folyamatosan rémálmok gyötrik és nem tud szabadulni attól az estétől, ami életét fenekestül felforgatta: szakított szerelmével és elköltözött. Végre kap egy új lehetőség az élettől, ugyanis behívják állásinterjúra a J&J divatházba. Úgy véli ez lehet végre az új kezdet, és boldogtalan napjai után végre egyenesbe jöhet a sorsa! Az élet azonban nem ilyen egyszerű, mint azt mindig tapasztaljuk, hiszen számtalan meglepetést tartogat még!

Essen egy pár szó J&J ről: a két alapító tag Jason Kleyton és barátja, Joe. Előbbi volt Katlyn nagy szerelme. A szakításuk okozta sokk után Jason jó döntést hozott és megalapította a barátjával ezt a divatházat. Mondhatnánk, hogy egy jól menő üzletembernek az élete játszi könnyedség, napjai tele vannak pezsgéssel, de ez az  Ő esetében nem így van! A mindennapjai unalmasak és szürkék, mióta Katlyn váratlanul bejelentette, hogy megcsalta és minden magyarázat nélkül otthagyta. Egyhangúság és boldogtalanság, amivel a legjobban lehet jellemezni. Szörnyen hiányzik neki a barátnője, az évek alatt még inkább bebizonyosodott számára, hogy ő a nagy Ő! A megbántottság, mit sem ér , ha még mindig erős érzelmek fűzik a lányhoz. A remény akkor csillan fel újra, amikor Katlyn titkárnői jelentkezését találja  az asztalán! A sok év után végre választ kaphat a kérdéseire, így kérdés nélkül felveszi a lányt a céghez. A bibi csak annyi, hogy tudja, ha Katlyn megtudja, hogy ő a főnök, nem írja alá a szerződést és újra lelép az életéből. Így hát ügyesen kicselezi és eléri , hogy a lány elkezdjen náluk dolgozni.

Mint minden titokra azonban előbb-utóbb fény derül. Itt ez előbb megtörtént, innentől pedig kezdetét veszi a bonyodalmak sorozata, Katlyn szembesül a ténnyel, miszerint Jason az a bizonyos soha nem látott főnök úr!
"Kezdetét veszi kettejük harca, amiben a másik körül keringve csatároznak egymással, de a szerelem és szenvedély, ami évekig ott rejtőzött bennük, most ismét lángra kap, és azzal fenyeget, hogy elemészti őket.
Küzdelmük során akadályokba ütköznek." De vajon képesek e leküzdeni mindezeket, vagy újra messzire sodorja őket egymástól az élet? Természetesen, nem árulom el!

"Egy élet. Két megsebzett szív. Egy szívszorító küzdelem, ami fájdalmával az őrületbe kerget."

Az írónő elérte a történettel, hogy teljesen beleképzeljem maga. Én is ott voltam New Yorkban , a szereplőkkel együtt róttam az utcákat, leültem Katlyn mellé a kanapéra meghallgatni őt, és végig azon gondolkodtam én milyen tanácsokkal láttam volna el őt. Beleképzeltem magam a felemlített élethelyzetekbe. Talán azért is tetszett ennyire, mert valós és nagyon is élethű szituációkat vetett papírra, nem köntörfalazva, hanem egyedien, igazian leírva azt. Ezek mind rólunk , de egyaránt nekünk is szólnak.
Nem tudom tudtátok e, de egy nagyon fiatal íróról beszélünk és mégis hihetetlenül pazar kötetet adott ki! A történettől nem szabadulsz egy könnyen, letenni nem nagyon tudod, sőt utána még hosszú ideig veled lesz! Olyan élményt ad, ami elkísér még nagyon hosszú ideig. Bár szeptemberben olvastam, mai napig konkrétan emlékszem mindenre, ami benne történt, pedig azóta már végeztem pár könyvvel. No nem is véletlen lett a hónap kedvence a kötet!

Kivételes stílusban megírt, összeszedett regény, a váltott szemszög nagyon tetszett. Így nem csak Katlyn szemüvegén keresztül ismerhettük a történetet, hanem Jason szemeivel is láttunk. Remekül kidolgozott cselekményszál, egy percig sem unatkozol mellette. Két nap alatt elolvastam, mert annyira vártam már, hogy hova fogunk eljutni és mi lesz  a vége. Nagyon nagyon szurkoltam a párosunknak, megszerettem őket. Drámából nem volt hiány és még az utolsó oldalakra is jutott belőle bőven. Várom már a következő részt, remélem feloldozást kapnak a szereplők, ennyi tragédia után!
Igényes, gyönyörű borító, találó címmel megspékelve. Bár a sorozatnak ez a második része, ettől teljesen függetlenül is lehet olvasni, tapasztalat!

Az egész egy érzelmi utazás, és mint általában minden útnak, nem akarod , hogy vége legyen, maradni akarsz, de egyszer mindennek vége szakad..... Kivéve a lelkesedésemnek, ami azóta is megvan a könyvvel kapcsolatban! Mert ritka az ilyen könyv, ami ennyire egyben van!
Köszönöm , Kriszti az élményt, megtisztelő, hogy olvashattam!

Ajánlom mindenkinek , de legfőképp Neked, aki megoldást, kiutat keresel vagy csak olvasnál egy jót!




Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5*

Karakterek: 5/5

Borító: 5/5

Cím: 5/5* 

Stílus: 5/5**

Szórakoztatás: 5/5

Vége: 5/5

Kiadás:  2019

Oldalszám:332

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               

"A pénz nem minden, ezt szerintem te is tudod. Nem vehetsz rajta boldogságot, szeretetet, megbocsájtást. Ezek mind belőlünk fakadnak, nem vásárolhatóak meg."

"Egy harcosnak mi a leghőbb vágya? Hogy küzdhessen. Igen, és harcos vagyok, és küzdeni fogok. Küzdöttem már a túlélésért, most pedig küzdeni fogok a boldogságomért."

"Mert néha ott keressük a menedéket, ahol a legtöbb fájdalmat kaptuk."

"Kinézek a sötét égboltra. Az éjszakát megvilágítják a ragyogó csillagok, milliónyi apró pötty az univerzum végtelenül hatalmas egén. A Hold, mint hű védőjük, ott pihen mellettük, és szürkés fényével nyújt egy kis reményt, hogy az élet sötét oldala is tartogathat számunkra valami szépet."

"Mennyire igazságtalan tud lenni az élet! Mintha próbára akarná tenni a tűrőképességünket meg a kitartásunkat."

"És ekkor rájövök: a család a legfontosabb. "


Ha úgy gondoljátok, hogy a bejegyzés tetszett nektek, kérlek, jelezzétek egy kommenttel. Nagy örömmel venném, ha megosztanátok, hogy minél több emberhez eljusson. Köszönöm! ♥

Hamarosan jövök, addig is legyen szép hetetek!

Edina. 
Előző bejegyzésem: Tanulási-tippek
























Share
Tweet
Pin
Share
No comments
Sziasztok!


Tudom-tudom, a mai poszt rendhagyó, de egy fontos téma, így úgy éreztem kell, hogy beszéljünk róla! Be kell vallanom, nagyon meglepett a minap, amikor kérdeztem, milyen posztok legyenek a blogon, jobbára a tanulós tartalmak voltak a kérések középpontjában. Egyébként nagyon örültem neki, hogy Titeket is érdekel ez a téma, pontosabban érdekel az én véleményem a témában. Így érkeztünk el, egy újabb bejegyzéssorozathoz, hátha többeteket is rá tudok venni arra, hogy ne csak kényszerként élje meg az iskolás éveit, hanem élvezettel induljon reggelente, felkészülten. Ma az internet világában egyre nehezebb a tanulásra rávenni a diákokat. Pedig, ha elég éretten állunk a feladatunkhoz, egy idő után rá kell jönnünk, hogy ez a munkahelyünk. Minden, amit ott próbálnak belénk verni a mi érdekünk. Azért, hogy felnőttként, ne hasonlítsunk majd, a szőke nős viccekben megjelenített bugyuta emberkékhez. A mi leszel ha nagy leszel kérdés egyszerű "felnőtt" válaszától túllépve ki kell(ene) tűznünk magunk elé egy célt, amiért dolgozunk. Ha idáig képesek vagyunk eljutni, az már fél siker. Viszont innentől kezdődik csak igazán a munka, aminek eszköze a tanulás.
Ehhez hoztam most egy kis segítséget, tippeket ennek megkönnyítéséhez.
Ezt a posztot egy ilyen nulladik résznek mondanám, csak nagyon alap dolgokat mesélnék el nektek első-körben, de biztos vagyok benne, hogy akad majd egy - két újdonság is a listán! Valamint a bejegyzés végén x általatok feltett kérdésre is válaszolok!

Még így a bevezető végén szeretném megemlíteni, mivel csak pár hónapja vagyok egyetemista, azért akkora tapasztalatom nincs, hogy osztogassam , de azért túl vagyok már egy pár mérföldkőn (gimi, nyelvvizsga, érettségik) tanulás terén, így reményeim szerint van mit mondanom! Tartsatok velem!

1.) Környezet

A legfontosabb véleményem szerint, hogy meglegyen az a környezet, ahol tanulunk. Itt pedig mindig tartsunk rendet. Sokkal egyszerűbb úgy új ismereteket szerezni, hogy körülöttünk nem uralkodik teljes káosz. Én személy szerint íróasztalnál szeretek a legjobban tanulni, mivel ablak előtt van, nagyon jó a fényviszony. Komoly kis tanuló sarkam van, mindennek megvan a helye, rögtön tudom melyik toll/ post it/ jegyzetlapok hol vannak és ez nagyon fontos!

2.) Legyen csend

Fogd meg az összes olyan elektromos kütyüt ami zavarhat, és vidd el a szobád másik végébe. A wifi-t kapcsold ki, így tényleg csak az esetleges telefonhívások zavarhatják meg a tanulási órákat. Ne szóljon zene a háttérben. Csakis oda koncentrálj és ne állj fel, hogy utoljára végigpörgesd az instát.
Tanulás közben ne kísérjen a messenger, hogy el tudd mondani a többieknek neked mennyit kell tanulni. Majd ráérsz a "móka" végeztével eldicsekedni a többieknek mennyi tételen rágtad aznap át magad.
Ha végképp net függő vagy kérd meg a szüleidet, tesódat, zárja el tőled az eszközöket, így tuti nem lesz kísértés.

Azt is fontos azonban megjegyezni, hogy minden ember más! Én csak csendben tudok tanulni. De sokan zene mellett is képesek rá. Nem mondom, én is kipróbáltam, viszont semmire nem mentem vele, elterelte a figyelmemet és nem tudtam koncentrálni. Egy próbát viszont megér, ha téged zavar a teljes csend, egy kis halk zenei aláfestés akár még jól is jöhet.


3.) Jegyzetelj

Egy bevált praktika mutatja, hogy egy átlagos embernek 3 folyamaton kell végig mennie, hogy biztosan megjegyezze a leckét:

- olvassa el az adott anyagot 10x egymás után lassan, memorizálva, hogy megértse
- mondja el 5x hangosan
- írja le 2x

Természetesen az utolsó leírás csak jegyzetelés, hogy átlásd mit kell az adott témán belül tudni.
A jegyzetelést mindenki egyénileg sajátítja el. Használhat tűfilceket, kiemelőket. Utóbbinál fontos, hogy tudni kell csakis a leglényegesebb dolgokat kiemelni. Ha az egész anyagot kiszínezed, azzal nem leszel előrébb.

A végén csinálhatsz tanulókártyákat. Ráírod a tételszámokat , lecke címeket egy kis papírra. A cetliket bele egy üvegbe, és kvázi kihúzni abból, majd el is mondani az anyagot.

Ha szeretnétek, készítek egy külön posztot, amiben megmutatom az én jegyzeteimet!

4) Vázlat pontok

Ez szorosan kapcsolódik az előző ponthoz. A vázlatolás egy fontos opció. Sokszor a leckék elején is vannak pontok, amihez tudsz igazodni. Ha nincs, kreálj magadnak.
A lényeg, hogy minden témából legyen 5-10szó, ami "kulcs"ként funkcionál, és köré tudod építeni az anyagot.


5) Nem magolás

Ha csak nem muszáj, ne magolj, mert nem az a lényeg, hogy másnapra tudd, hanem hogy el is raktározd azt az infót és később tudj rá építkezni.
Véleményem szerint a tanulás nélkülözhetetlen eleme a megértés! Nem kell mindent szóról szóra tudni, a lényeget tanuld, próbáld elmondani saját szavaiddal, így jobban megragad.

6) Folytonosság

Ne egy nap alatt próbálj mindent megtanulni, oszd be az idődet. Én mániákus rendszerező, beosztó vagyok. Az időm percre pontosan be van osztva, mettől meddig milyen szünetekkel mit tanulok. Lehet ez kicsit túl soknak tűnik, de én már nem is tudnék a beosztásaim nélkül élni.

7) Szünet

Ha már itt tartottunk. Muszáj pihenőket beiktatnod. Ilyenkor menj ki egy kicsit a levegőre, sétálj egyet, vagy igyál/egyél egy kicsit.

Akár meg is jutalmazhatod magad egy kicsit, felnézhetsz a social mediara. De oszd be. Mennyi idő az, amennyit ott tölthetsz, és ne lépd túl, mert ezzel a következő napirend is eltolódik.

8) Ismétlés

A folytonosság témaköréhez visszakapcsolódva fontos, hogy hagyj magadnak egy kis átismétlő időt. Ha például kedden van egy nagy dolgozat, próbáld úgy osztani az idődet, hogy hétfőn már ne kelljen új dolgot megtanulni, csakis ismételni, átolvasni még egyszer. A nagyobb anyagoknak kell idő, hogy leülepedjen és úgy emlékezz rá, mint ahogyan az kelleni fog.


9) Ellenőrzés

Ellenőrizd magad. Az utolsó, ismétlő napon kérdezd ki magad. Ez furán hangzik, de több tankönyvi lecke végén is vannak kérdések, amik segíthetnek ebben. Ekkor tudod magad leellenőrizni, hogy valóban tudod e.

Akár meg is kérhetsz valakit, hogy hallgasson meg, miközben mondod a leckét, közben pedig kövesse nyomon a füzetedben és javítson ki, ha elrontottad.

10) Amit ma..
megtehetsz, ne halaszd holnapra! Soha ne mondd azt, á ráérek majd holnap. Ha van időd inkább rá, inkább tanuld meg. Ki tudja mi jön közbe holnap. Hidd el, megfogod köszönni magadnak másnap, hogy máris kevesebb könyv sorakozik melletted.

+1) Pihenj

A szervezetednek szüksége van az alvásra a megmérettetések előtt. Ha nem pihened ki magad, fáradt leszel, a koncentráció képességet romlik. Feküdj le időben!

Végezetül pedig jöjjenek a Ti kérdéseitek:
(Köszönöm a rengeteg kérdést, minden poszt végén válaszolok majd, de ha sürgős kérdésetek van ,keressetek instán, nyugodtan!)

---Valami oldal, ami segít a matek tanulásban?
Örültem ennek a kérdésnek, mert tudok rá konkrétumot mondani: ajánlanám a mateking oldalt, ahol rengeteg magyarázós videó van fent, példákkal meg mindennel, nagyon hasznos! A YouTuben is vannak fent tőlük videók, ahol teljes érettségi feladatsorokat oldanak meg, miközben nagyon érthetően, viccesen mondják el az anyagot. Valamint, van egy app : photomath, ahol befotózzátok a megoldandó példát és levezetéssel kihozza a megoldást. Ja! És sok-sok gyakorlás!

---Melyik tantárgy ment neked a legnehezebben, mit csináltál akkor?
Azt tudni kell, hogy én eléggé reálos vagyok. Éppen ezért nekem mindig a töri volt az, ami a legnagyobb kihívást okozta. Viszont nagyon maximalista is vagyok, így tudtam, hogy meg kell tanulnom, meg akarom tanulni. Így (többé-kevésbé) óráról órára tanultam, sok jegyzetet írtam: csak évszámok, csak főbb események egy kis lapra és fogalomszótár. Hosszabb idő volt, de meglett az eredménye.

---Hogy maradsz tanulás fókuszban? Nem kalandozol el?
Van, hogy nehezebben megy, van , hogy könnyebben. Általában nekem az időbeosztás segít. Pl: egy óráig csak oda koncentrálok, majd van 10 perc pihi és újra egy óra...
Valamint, mivel nincs körülöttem net, csak én vagyok és a tananyag.

És akkor pár kérdés az egyetemről!
---Hogy tudsz mindent megtanulni, amikor pl 3 Zh van egyszerre?
Ez egyszerű, nem tanulok mindent. Mindenből a lényeget, a kulcsfogalmakat próbálom memorizálni, valamint egy-egy folyamat lényegét. Sokszor maga a tanár is hangsúlyozza melyek azok a részek, amik fontosak, így érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni rá a készülés során.


---Megváltoztak a tanulási szokásaid?
Hát még nem teljesen, de kezdenek. Tapasztalom, hogy merőben más az anyagok mennyisége, sokkal több , tovább a mélysége is. Amit alapot tanultunk gimiben, arra épül rá az új anyag, de sokkal alaposabban, részletesebben és stb...

---Hogyan tudsz mindig ennyire pozitív lenni?
Nem nehéz. Vannak céljaim , elveim, rég rájöttem, hogy a tanulás kifizetődő és meghatározó, a tudást, amit tudsz, senki nem veheti el tőled.
Valamint olyan jó érzés, amikor sikerül teljesíteni egy vizsgát és látod a befektetett erő, kitartás eredményt hozott.

Kívánom mindezt Nektek is!


Remélem hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést. Régen ígértem már, bízom benne, hogy tudtam segíteni.

Ha ezen felül bármilyen bevált trükkötök van, írjátok meg kommentben, tanuljunk egymástól tanulni!

Valamint, ha további kérdésetek van felém, kommentbe várom!

Ha úgy gondoljátok, hogy a bejegyzés tetszett nektek, kérlek, jelezzétek egy kommenttel. Nagy örömmel venném, ha megosztanátok, hogy minél több emberhez eljusson. Köszönöm! ♥
              
Hamarosan jövök, 

Edina. 



Előző bejegyzésem:Könyvajánló - Tíz apró lélegzet

Tanulással /iskolával kapcsolatos posztok: Ide kattints



Share
Tweet
Pin
Share
4 comments
Sziasztok,

Ma, ezen a szép őszi napon egy újabb ajánlóval érkezem. Az imént csuktam be K.A. Tucker 10 apró lélegzet című könyvét. Nehéz összeszednem a gondolataimat a könyvvel kapcsolatban. Nem azért, mert megosztó lenne, épp ellenkezőleg, hihetetlenül mély érzelmek vannak benne. Nem hiába lettek az új kedvenceim a rubin pöttyös könyvek. Ha valami megható, gyönyörű olvasmányra vágyom, mindig ezeket a pontokat keresem meg. Egyszerre nevettem, sírtam, olvadoztam és a végén nekem is kellett 10 apró lélegzetet vennem egy ilyen befejezés után.

Főszereplőnk, Kacey, akinek élete 4 évvel azelőtt teljesen megváltozott. Egy részeg sofőr miatt elvesztette szeretteit. Szüleit, barátját és legjobb barátnőjét is. Csak a húga, Livie maradt neki. A baleset emlékeire a mai napig tisztán emlékszik, látta még rokonai utolsó sóhaját, minden éjjel újraéli, és még mindig kísértik a borzalmas éjjel képei. Hallja édesanyja utolsó szavait. Ezek után nem akar mást, csak valamennyire elfelejteni a múltat és továbblépni. Ő és húga maguk mögött hagyják Michigant és elindulnak Miami felé, hogy új életet kezdjenek. Kacey kemény pajzzsal veszi magát körbe, erősnek mutatkozik, miközben belül szenved. Mindennel elbír, meg tud állni a saját lábán.


Ám itt van Ő, a szomszédból. Trent Emerson, akinek ragyogó kék szeme van. Hibátlanul egyensúlyoz a jó fiú és a veszély között. A lány úgy dönt, tragikus múltja miatt senkit nem enged közel magához. Ám Ő más. Trentnek sikerül áttörnie a jéghegyet és bejutnia a lány szívéhez. Végezetül azonban lekerül a lepel arról a titokról, ami végül közéjük állhat. Veszteség, szerelem és továbblépés.


A könyv fejezeteken belül fázisokra van osztva: kellemes zsibbadtság, tagadás, ellenállás, elfogadás, függés, elvonás, összeomlás, felépülés és megbocsátás. E köré lehet felépíteni a történetet. Annyira szép regény. Kívül belül.  Hihetetlenül jól van megírva. Ha éltél már át csalódást (még pedig ki nem?) , ha téged is kísért a múlt, el kell olvasnod és megkönnyíti a továbblépést. Hiszen nincs az a baj, amiről még nem írtak könyvet. Ez erről szól. Arról, hogyan haladjunk át egy traumán, a feldolgozás és a felépülés útját járhatjuk be. A főszereplők is feloldozást nyernek a végén. Senkinek nem volt könnyű, de nem adták fel.

Sok mindenre tanít a könyv. Először is a mellékszereplők : ne a külső alapján ítélj meg valakit. Azután arra, hogy a csapások után meg kell tanulni megbocsátani, felejteni és tiszta lappal újra kezdeni. ( " Az az élet nem jön el, amíg harcban állsz." - Lotfi Begi ft Mező Misi - Egy szó miatt c dalból egy idézet. ) Végül pedig arra, hogyan kell megragadni, érezni és szeretni az életet, hiszen csak egy van belőle.


Először bevallom féltem tőle, hiszen ezzel a regénnyel kezdtem jóformán a nyaram. De könnyen olvasható. Nem egy csöpögős, elcsépelt romantikus történet, annál sokkal több. Van benne fájdalom, szenvedés, öröm és bánat egyaránt. Hatása van a rekeszizomra, mert megnevettet, könnycsatornáidra, sírásra fakaszt, a szívre, mert kiakaszt, a gondolkodásra, mert nem hagy nyugodni a teljes lényedre, mert hozzád tesz valamit. Az első szótól az utolsóig imádtam, letehetetlen. AJÁNLOM!

S végül a befejezés. Az utolsó oldalak előtt már éreztem mi lesz itt a nagy csavar, a "poén". Hát igen, na ne már érzés garantált...

A kötet előzménye a Sodrás, amely Trent szemszögébe ad betekintés, de azt javaslom mindenképpen a 10 apró lélegzettel kezdjétek.
A kötet folytatása pedig az Egyetlen kis hazugság, ami a húg, Livie sorsát követi, amit hamarosan a kezembe veszek!

Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5**

Karakterek: 5/5** - megint mindenkit szerettem

Borító: 5/5*

Cím: 5/ 5* - találó

Stílus: 5/5* - magával ragadó

Szórakoztatás: 5/5 

Vége: 5/5** 

Kiadás: 2017

Oldalszám: 352

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               
-          „Csak lélegezz!- mondta mindig anyu. – Tíz apró lélegzet… Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket! – Valahányszor csak ordítottam, vagy dühömben toporzékoltam, vagy a tehetetlenségtől kisírtam a két szemem, vagy rosszul lettem az idegességtől, anya csak nyugodtan ismételte ezeket a szavakat.”

                                                                       
-          „Mondd csak még egyszer, hol is találtad ezt a helyet?
- A www.nagyonkellegyalbi.com-on – hecceltem.”


-          „Két év keresete, amit túlárazott Starbucks kávé töltögetésével töltöttem, már oda is lett. „

-          „Gondolom, mindenkinek van valamije, ami elől menekül.”

-          „ Minden egyes mondatával, ami csak elhagyja a száját, az irgalmas szamaritánus és a gonosz csábító között ugrál.”

-          „Ez a srác két lábon járó ellentmondás. Az egyik pillanatban édes, a következőben arcátlan.”

-          „ A múltunk nem határozza meg, kik is vagyunk. Én én vagyok, te pedig te vagy, és pontosan ez az, aminek lennünk kell”


-          „Előtte- Kacey négy évvel ezelőtt meghalt, és nem maradt más utána, csak káosz. Valaki, aki egy évet töltött egy rehabilitációs intézetben, ahol rendbe rakták a darabokra tört testét, csak hogy utána darabokra tört lélekkel engedjék ki. Valaki, akinek a jegyei hirtelen a legrosszabbak lettek az osztályban. Valaki, aki egy évre elveszett a drogok és az alkohol világában, mert máshogy nem bírta ki. Utána-Kacey nem sírt, egyetlen könnyet sem ejt. Nem vagyok benne biztos, hogy tudja, hogyan is kell. Semmiről sem beszél. Képtelen elviselni a kezek érintését, mert a halálra emlékeztetik. Nem engedi közel magához az embereket, mert az mindig fájdalmat szül. A zongora látványától megszédül. Az egyetlen vigasza, ha a szart is kipüfölheti a hatalmas homokzsákokból, egészen addig, amíg az ökle vörös nem lesz, a talpa fel nem hólyagosodik, és nem érzi úgy, hogy a teste –amit számtalan fémcsavar tart egyben – mindjárt szétesik. Utána-Kacey –t jól ismerem. Akár tetszik, akár nem , biztos vagyok benne, hogy nekem már csak ő marad.” (38-39.o)

-          „ Mert a megbocsátás képes gyógyítani.”

-          „ A múlt az a múlt, és oda kell temetnem, ahová tartozik – a múltba.”

-          „ Az örökké elég hosszú idő.
- Nem elég hosszú, ha veled tölthetem.”



Olvassátok, megéri!


Ha úgy gondoljátok, hogy a bejegyzés tetszett nektek, kérlek, jelezzétek egy kommenttel. Nagy örömmel venném, ha megosztanátok, hogy minél több emberhez eljusson. Köszönöm! ♥
              
Hamarosan jövök, 

Edina. 



Előző bejegyzésem: Charlotte-Bronte-Jane-Eyre



Share
Tweet
Pin
Share
2 comments
Sziasztok!

Újabb könyvajánlóval érkeztem. A legeslegfrissebb olvasmányt hoztam most elétek. Mondjuk, azt azért fontos hangsúlyoznom, hogy ez a titulus, nem túl jó megnevezés, mert általában sorban haladok a feltöltésekkel. Tehát amit ti éppen aktuális könyvélményként olvastok, valószínűleg már jó pár héttel/hónappal azelőtt volt nekem új. Ez lényegében szerintem logikus is, hiszen gyorsabban olvasok, mint ahogyan az ajánlókat feltöltöm a blogra. De hasznos azt is megemlítenem, hogy minden ajánlót a könyv közvetlen elolvasása után írok meg. Szabad kezűleg, ahogyan azt már említettem az insta sztorimban. Ez történt szerdán is, még egy gimis sulis héten.

Körülbelül fél órával ezelőtt fejeztem be Charlotte Bronte Jane Eyre c regényét. Mi tagadás, imádtam. Na de, kezdjük csak az elején. Általában mikor olvasok egy könyvet már az első tíz oldal is nagyon meghatározó. Alkot róla valamilyen elsődleges benyomást, sokszor ráteszi a bélyeget arra, milyen kedvvel olvasom tovább. Nos, ez ennél a könyvnél semleges volt. Igen, kedves sztori. Egy árva kislányról, akit a nagynénje,  gonosz és öntelt Mrs Reed ígéretből magához vesz, de sohasem szereti rokonaként, sajátjaként pedig pláne. Úgy él Gatesheadben, mint egy szolga, végképp nem mint egy rokon. Unokatestvére rendszeresen veri, soha nem kap egy kedves szót sem. Az olvasó akaratlanul is megsajnálja, ilyen az ember. Ha egy gyermekkel történik valami rossz, mindig sokkal nagyobb az együttérzés, mint mikor ugyanaz a dolog felnőttel történik.

Gondolhatod azt, hogy ez egy sablonos sztori lesz és a végén minden happy end. Megértelek, hiszen én is így voltam vele. Azonban a kíváncsiságtól hajtva muszáj volt mégis tovább olvasnom, nem szeretek félbe hagyni könyveket, mert mi van ha a második felére indul be a cselekménye? A remény legalább meg van rá, az esélyt megadom. És ez a könyv élt az eséllyel. Csakis jó lehet, hiszen a barátnőm ajánlotta, akivel hellyel-közzel egyezik az ízlésünk olvasmány alapján. Tehát folytattam és milyen jól tettem.

Imént említett főhősnőnk, Jane, elkerül a Lowoodi intézetbe, ahová kegyetlen nénje küldi őt, hogy megszabaduljon végre a bajtól. 8 évet van itt, felcseperedik, tanul és kapcsolatba kerül Istennel is. Egy keresztyén ember számára végképp szerethető történet. Tanúja lesz a fegyelemnek és a szigornak, egyetlen barátnője halálának. Majd pedig, mikor kedves nevelőnője, Temple kisasszony férjhez megy, ő is elkerül ebből a bentlakásos iskolából .

Egy feladott hirdetés által egy Rochester nevű úr kastélyában lesz, annak a fogadott lányának a nevelőnője. Igazán Jane-nek való állás. Adele tökéletes francia kis hölgy. Ugyan, már Angliában él, mégis meg van benne a jellegzetes franciákra jellemző modor, furfang, mozdulat, beszéd. Igazán tüneményes alak. Akárcsak a Lowoodi nevelőintézet példája ez is életrajzi elemhez köthető (köszi Réki az infót). Ő és a nővérei is egy hasonló iskolába jártak és valószínűleg az ottani körülmények miatt a két nővére tuberkulózisban (tüdőbaj) haltak meg. A könyvben Helen Burst, a barátnő alakjában állít emléket nekik.

Joggal kérdezhetitek hát, mi tart ebben a regényben további 300 oldalon át. Természetesen ezt nem mesélhetem el, de annyi bizonyos, hogy az első pár oldal nehézségein túllendülve valóságos hihetetlen történetbe csöppenünk bele. Jane és a nála 20 évvel idősebb gazdája egymásba szeret. Azt, hogy ezt milyen módon vallják be végre önmaguknak, nem árulhatom el. Akárcsak egy detektív sztoriba csöppentünk volna. Mintha Agatha Christie valamelyik könyvében járnánk, csak gyilkosság nélkül. (A sors fintora, jelenleg pont egy AC regényt olvasok, úgyhogy tudom mit beszélek, írok)Tökéletes cselekményvezetés. Maradnak sötét titkok, elrejtett apró dolgok, amelyek a legváratlanabb helyzetekben derülnek ki. Van itt minden ami kell: csalódás, az új kezdet reménye és végül a kiteljesedés. Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia, szerintem kötelező olvasmányként megállná a helyét.

A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége, nagy sikert aratott. Címszereplője szerethető árva lány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja egy intézetbe, ahol felnő az élethez, de még sokat kell tapasztalnia. Jane tanítói oklevet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házába kerülve jön rá sok mindenre. A bonyodalmak azonban nem oldódnak meg. A bátor, tiszta, önmagához mindig hű hölgy vezet be minket,olvasókat a 19. század Angliájának világába. Mi pedig az ő tisztán látó szemével figyelhetjük meg a kastélyok színesen kavargó társasági életét és az e falak mögött megbúvó könyörtelen önzést. Ez pedig sokszor meghökkentő.

Nehezen indul, de miután ráharapsz, csodálatos tájakra vezet. Magával ragad és nem akarod elengedni. Kivételes elbeszélésmódja és Jane szimpatikus személyisége (okos, finom , eszes nő) példakép lehet számunkra. Rochesterrel alkotott párosuk álomba illő még a sok nehézség ellenére is. A legigazabb, amire megéri várni. Belebújunk Jane fejébe, halljuk szinte a gondolatait.

A végén nem marad el a drámai fordulat, de talán ez az , ami miatt még maradandóbb élményt ad.

A mű rövidített változata, melyből a szerelmi szál kimaradt, a Lowoodi árva címmel jelent meg.


Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5*

Karakterek: 5/5 - mindegyik karakter jól volt megformálva, és az ilyen ritka

Borító: 5/3 - nekem már egy kevésbé szép borító fordul meg a kezeim között

Cím: 5/4- semmi titokzatosság 

Stílus: 5/5 - kivételes

Szórakoztatás: 5/5 - de ugyanakkor a mondanivaló 5**

Vége: 5/5 - remek és meglepően fordulatokkal teli

Kiadás: 2011 

Oldalszám: 471

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               
„Miért kell nekem mindig szenvednem, mindig remegnem, miért vádolnak, miért ítélnek el engem folyton-folyvást? Miért nem tudok én soha senkinek a kedvére tenni? Miért sikertelen minden próbálkozásom, ha valakinek a kegyeibe igyekszem férkőzni?”


„Az embernek szeretnie kell valakit, és szeretetre érdemesebb lények hiányában én ezt a kopott „faragott képet” szerettem és dédelgettem, pedig olyan ágrólszakadt volt, mint egy kis madárijesztő.”


„A következetesség, asszonyom, a legelső keresztyéni kötelesség. Lowoodban minden téren következetesek vagyunk. Egyszerű étel, egyszerű ruházkodás, egyszerű szállás, szigorú, dolgos életmód….”


„Sokkal okosabb, ha az ember türelmesen elviseli azt, ami csak neki fáj, mint ha elhamarkodottan olyasmit tesz, aminek káros következményeit mások is megsínylik.  „


„A gyűlölettel szemben nem az erőszak a leghatékonyabb fegyver, s az is kétséges, hogy a bosszúállás begyógyítja-e az igazságtalanság okozta sebeket.”


„Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.”


„Azt gondoltam, ha észrevétlen vagyok, nem lesz semmi baj.”


„És most megint idejutottam, eltiportak, tönkretettek. Vajon fel tudok-e kelni még valaha?”

„Ha az egész világ gyűlöl, és rosszat hisz rólad, de a lelkiismereted tiszta, sohasem leszel egyedül.”

„A rossz lelkiismeret megmérgezi az életet.”

„…egyszer olyan sziklaszorosba sodorják a hullámok, ahol életének csöndes vize tajtékozva felkavarodik, és elnyeléssel fenyegeti. És akkor vagy atomokra zúzódik szét a szirteken, vagy egy jótékony hullám felkapja, és megint csendesebb vizekre tereli az útját, mint engem most.”


„Miért nem tud jobban bánni vele, ha már olyan szerencsés, hogy állandóan a közelében lehet?”

„…igaz, hogy jelenlétét lehetetlen észre nem venni, de nélküle ízetlen lenne az étel.”



„Jól emlékeztem Mrs Reed arcára, és kerestem az ismerős vonásokat. Milyen áldás, hogy az idő elcsitítja a bosszúvágyat, enyhíti a haragot és a gyűlöletet!”


Remélem meghozta a kedveteket és elolvassátok .



Ha úgy gondoljátok, hogy a bejegyzés tetszett nektek, kérlek, jelezzétek egy kommenttel. Nagy örömmel venném, ha megosztanátok, hogy minél több emberhez eljusson. Köszönöm! ♥


Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
    Instagram: ktssyedina
    Facebook : ktssyedina
    Moly.hu : dontforgettosmileandread
    Pinterest : ktssyedina 
    Threads : ktssyedina 


Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!

A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
2017-2025
Copyrigth,© Kutasi Edina
Share
Tweet
Pin
Share
No comments
Sziasztok!

Hamar el is érkezett a vissza a suliba bejegyzéssorozatunk első állomása. Ezúttal a rutinomat fogom bemutatni, hogy miként készülök az iskolára, illetve egy pár rendszerezési tippet is adok. Elöljáróban azért engedjetek meg nekem egy pár infót arról, mi lesz most velem szeptembertől. Talán nem tudjátok, de ősztől én már nem a középiskola padjait koptatom majd, hanem egyetemista leszek. Kicsit furcsa ezt még kimondani, szinte hihetetlen is, hogy elrepültek a gimis évek. De ! Már nagyon várom ! Új kihívások, új emberek, új tantárgyak és új dolgok tömkelege vár ránk.
Egy valami azonban nem változott, a készülődésem a régi. Nézzük hát:

1) Az asztal
A nyaraim szerves részévé vált már a nagy asztalrendezés, amikor mindent lepakolok az asztalomról, kiveszem a fiókokban lévő jegyzeteket/tanszereket és mindent letörlök, a polcok is szinte üresen mennek vissza. Átnézem az asztalon lévő tolltartókat, minden toll ír e, ceruzákat hegyezek stb.


2) Selejtezés
A kivett cuccokat átnézem, kell e minden , ami nem , azt kidobom. A tavalyi füzeteket és tanszereket is kiszelektálom. Idén ez különösen hosszú időt ölelt fel, hiszen az egész gimis évek alatt felhalmozott füzetek/jegyzetek/tankönyvek sorsáról kellett döntenem: lesz, hogy még szükségem lesz rá vagy szeptember első heteiben beviszem majd a (régi) sulimba, esetleg már nem használható, akkor az kuka.


3)Vásárlás
Ha mindez megvan, jöhetnek az újak. Idén nagyon kevés dolgot vásároltam, hiszen én magam sem tudtam pontosan miket kellene vennem. De -papírírószermániásénem- nem tudtam üres kézzel távozni egy papírboltból sem: számos post-it, jelölő, jegyzetfüzet azért idén is hazajött velem.
Néztem több YT videót és olvastam blogposztokat is, ki mit vett még, így további dolgokat is beszereztem.


4) Ruhák

Mivel évszakot is váltunk , nem árt átnézni a ruhatárunkat. Én ilyenkor mindig előveszem a kora őszi darabjaimat és elteszem a nagyon nyári ruháimat. Sokszor fel is próbálom őket, hiszen változunk így az a biztos, ha nem reggel, indulás előtt jövünk rá, hogy nem lesz kényelmes az adott darab.



Remélem hasznos volt számotokra ez a bejegyzés. Írjátok meg kommentben, ti mivel készültök a sulira illetve, hogy hanyadik osztályba mentek/ hanyad évesek vagytok.

A bejegyzéssorozat nem áll meg, még készülök nektek pár poszttal tanulásról, könyvekről stb.
Örülnék, ha megírnátok, ti miről olvasnátok szívesen a témában.

Jó sulikezdést mindenkinek, addig is pihenjetek amíg még lehet! ♥

Ha úgy gondoljátok, hogy a bejegyzés tetszett nektek, kérlek, jelezzétek egy kommenttel. Nagy örömmel venném, ha megosztanátok, hogy minél több emberhez eljusson. Köszönöm! ♥
              
Hamarosan jövök, 

Edina. 



Előző bejegyzésem: insta-vs-valóság-2

Témába vág: Iskolával kapcsolatos posztok

Képek forrása: Pinterest


Share
Tweet
Pin
Share
No comments
Sziasztok!

Elérkezett az insta vs valóság bejegyzéssorozat következő része. Ismét kiválasztottam 5 szerencsés képet a feedemből, amelyekről lerántjuk a leplet. Mert minden insta képemnek története van. Ahogy az előzőeknek, így ezeknek is! Tartsatok velem!

1) Egy kis séta

Avagy PR fotózás. Tavalyi nyár elején kaptam a Happy Socks-tól egy kis csomagot. Mivel nem akartam basic képeket lőni, nekiálltam kompozíciókat kreálni. Abban már biztos voltam, hogy szabadtéri fotózásra kell menni. Így hát megkértem a barátnőmet, hogy álljon zokni modellt nekem. Először fotóztunk együtt akkor, azóta meg már megannyit. Nagyon jól sikerültek a képek és remekül szórakoztunk.

A debreceni Nagyerdő eléggé kedvelt hely a városban, ezért eldöntöttük, korán megyünk, hogy senki ne zavarjon minket a képek elkészítésében. Tényleg koránra sikeredett, már 8 körül a parkban voltunk.

Egyszer csak megszületett ott a helyszínen a fejemben a kép ötlet. Réka először nem nagy értette mit akarok, csak azt mondtam neki, mindegy, lépdelj a zoknikban.
Szerencsére nem sokan láttak minket, hiszen konkrétan majdnem hasaltam a hídon, miközben barátnőm oda vissza sétált.

Rengeteg féle kép készült csak ebből. De azt hiszem, megérte.



2) Virágszirmok

Szeretem a könyves képeket, de hiszen ezt tudjátok. Gondoltam feldobom az egyik ilyen képemet virágokkal, mert az mindig jól néz ki és könnyű elkészíteni.
Aha.
Gondoltam én.

Több nyitott könyvvel is próbálkoztam, de  mindig becsukódtak, amint rájuk ejtettem a magasból a szirmokat. Kellemesen eshetett nekik, miután becsukódtak. De nyugi, nem 8 napon túl gyógyuló volt a sérülésük, csupán egy két karcolás.

De végül egy keményborítós kötettel próbálkoztam, ezzel pedig a végeredmény olyan lett, amilyet 100 képpel előtte preferáltam volna.

3) Yummy

Az egyik kedvenc fagyizóm lett mostanában a Yummy. Egyrészt azért, mert saját magunk nyomhatjuk ki a kívánt adagot az ínyencségekből. Másrészt pedig, hogy a kreativitás itt sem szab határokat. Emlékszem annyira büszke voltam erre az "alkotásomra", fotóztam nagyba, amikor is a mellettünk lévő asztalhoz leült két lány. Nos az ő fagyijuk volt A fagyi. Szerintem az összes ízből volt belesűrítve a tálba, rengeteg feltéttel. Baromi jól nézett ki.
Keserű mosollyal eresztettem lejjebb a kamera elől a saját tölcséremet, amiről egészen addig azt gondoltam, csodás lett.

Kössz csajok, sikerült romba dönteni a fagyi adagoló önbizalmam.


4) Nyugis délután

Nos, igen. Csakhogy akkor egyáltalán nem olvastam, csak elővettem a könyvet, mert hú de jól néz ki. Csupán limonádézni ültünk le, ahogy a nagyok szokták mondani :  *a könyv csupán illusztráció*.

(Egyébként sem tudtam volna pont azt a könyvet olvasni, mert addigra azzal már végeztem. Azt sem tudom miért vittem el. Tudjátok nem volt elég nehéz a táskám, gondoltam megsétáltatom már a könyvespolcon elgémberedett lapjait...)

5) Fagyi

Ismét. Csodálatos Szentenderi fagyim, ami egész eddigi életem legdrágábbjaiból való. Csakhogy a kedves cukrászdás még a tölcséren is spórolt, mire lefotóztam az oldaláról mindenünnen csöpögött a fagyi a kezemre. Thx.


Ennyi lett volna ez a kis kulisszatitkos bejegyzés, remélem mosolyt tudtam csalni az arcotokra!
Mindez azt is bizonyítja, amit az Instán látsz, nem minden! A képeknek történetük van és ebben a bejegyzéssorozatomban lerántjuk a leplet róluk! Tartsatok velem a következő Insta vs Valóság posztban is.


Ha úgy gondoljátok, hogy a bejegyzés tetszett nektek, kérlek, jelezzétek egy kommenttel. Nagy örömmel venném, ha megosztanátok, hogy minél több emberhez eljusson. Köszönöm! ♥

Hamarosan jövök, 

Edina. 


Előző bejegyzésem:Könyvajánló 15

Még több Insta vs Valóság posztot: a fotózás és  a social media címkénél találtok. 


Share
Tweet
Pin
Share
4 comments
Newer Posts
Older Posts

Magamról

Saját fotó
dontforgettosmileandread
Teljes profil megtekintése
Edina vagyok, könyvmoly és orvostanhallgató egyetemista. Hiszem, hogy a könyvek és az olvasás sosem megy ki a divatból. Minden könyvből magaddal viszel valamit, minden könyvvel te is több leszel! Az oldalaim az alkotásaimmal vannak tele, szívügyem és legkedvesebb misszióm, hogy a könyvek iránti szeretetből át tudjak adni az olvasóknak. A mai világban nagy szükség van a könyvek varázsára, ezért írok én. Ha olvasnivalót keresel, tudok egy jó könyvet ! Igyekszem az Instagram oldalamat kiegészítve és attól picit el is rugaszkodva személyesebb hangvételben mesélni a könyvélményeimről, no meg arról, ami épp foglalkoztat. Hogy milyen rendszereséggel várhatóak posztok? :
"Vannak folyamatok, amelyeket nem lehet gépesíteni, mert szeretettel kell hozzájuk kezdeni, példának okáért ilyen az írás is. (Isabel Allende) "

Örülök, hogy itt vagy! Köszönöm!

Ahol még megtalálsz

  • Instagram
  • Moly
  • Facebook

Kategóriák

könyvmoly (112) könyvajánló (62) kedvenckönyveim (52) lélektani regények (44) utazzkönyvekkel (42) életstílus (27) regény (26) romantikus (23) blogger (21) thriller - krimi (19) BuJo (14) olvasmányösszegző (11) Karácsony (10) motiváció (9) nyár (8) social media (7) Colleen Hoover (6) Álomgyárkiadó (6) egyetemista (5) iskola (5) 21.századkiadó (4) KővágóSára (4) Libertine (4) orvosi vonatkozású (4) Diana Hunt (3) FarkasAnett (3) Lontai Léna (3) klasszikusok (3) memoár (3) szórakoztató irodalom (3) utazás (3) Agatha Christie (2) Librikiadó (2) SiennaCole (2) szépirodalom (2) Elin Warner (1) Newline-kiadó (1) Sarah Pearse (1) tél (1) évzáró (1)

Látogatók

Legutóbbi bejegyzések

Visszatekintés- blogarchívum

  • ►  2025 (6)
    • ►  június (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
  • ►  2024 (28)
    • ►  december (3)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2023 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  június (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (5)
    • ►  március (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2022 (25)
    • ►  november (2)
    • ►  október (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (5)
    • ►  május (4)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (10)
    • ►  november (1)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  május (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (1)
  • ►  2020 (11)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (1)
  • ▼  2019 (18)
    • ▼  november (1)
      • Christine Anne Colman - Megsebzetten
    • ►  október (2)
      • Tanulási tippek #1
      • K.A. Tucker - 10 apró lélegzet
    • ►  szeptember (1)
      • Charlotte Bronte- Jane Eyre
    • ►  augusztus (4)
      • Vissza a suliba 2019
      • Insta vs Valóság #2
    • ►  július (4)
    • ►  június (4)
    • ►  május (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (42)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (6)
    • ►  június (4)
    • ►  május (4)
    • ►  április (3)
    • ►  március (4)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (31)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (4)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (4)
    • ►  június (4)

Ezt a könyvet olvasom jelenleg:

Created with by ThemeXpose