Te mikor írtál utoljára valahol a látogatók könyvébe? Hadd kezdjem rögtön egy pár soros kitekintővel. Én nagyon szeretek a vendégkönyvbe írni. Nem tudom, követ e már valaki olyan régóta, de jó pár évvel ezelőtt gyakorta osztottam meg útinaplót is , ahol mindig bátorítottalak benneteket , írjatok egy-egy kedves szót , emléket a könyvbe. 2017-ben, Pécsen,  a Zsolnay-negyedben tett kirándulásunk alkalmával is így történt, visszakerestem, a bejegyzést, majdnem napra pontos. Bár az nem látszik, én emlékszem mit írtam mellé , hiszen káprázatos élmény volt. 

A múlt titkai körülöttük vannak.  Gwen , aki fiatalon lett árva és került a Hopley-ban élő nagynénjéhez örömmel vállalja, hiszen ő az egyetlen, aki rendszeresen fellapozta eddig is a látogatók könyvét és eltűnődött, történeteket szőtt az itt megállók köré, honnan jöttek, mi lehet most velük. A feladat most lényegében ugyanez.  Persze korántsem egyszerű! Rengetegen csak egy pár sort, mindenféle beazonosítható jel vagy jelző nélkül , írtak a vonalakra. Természetesen akadnak azért ennél bőbeszédűbbek is. 

"Hadd találjam ki. Mindketten nagyon érzékenyek. Nem szeretnek konfrontálódni. A szívem mélyén én is ilyen vagyok. Ezek jó tulajdonságok, ezek tesznek valakit igazi festővé, igazi íróvá. De muszáj keménynek is lenni. Ha nem jön magától, meg kell tanulni. Nem hagyhatják, hogy a kritika eltérítse magukat. Maradjanak szilárdak, hallgassanak a belső hangjukra, dolgozzanak keményen, sokkal keményebben, mint bárki, akit ismernek. És soha ne hallgassanak azokra, akik azt mondják, nem elég jók nem ide valók, nem tudják megcsinálni.

Jarvis megvakarja a fejét.

- Fullra kész vagyok – mondja, és Danny végre elneveti magát.

– Tudom, Merry is mindig mondja, hogy túl sok vagyok. De nem szeretem látni, hogy fiatalok letérnek az útról, csak mert valaki azt mondta, hogy rosszul csinálják. Nincs helyes módja a rajzolásnak. Vagy az írásnak. Vagy az életnek. " 

" Mikor James elmegy, Jarvis 2011 májusával folytatja a munkát, és talál is valamit.

Május 10. Ez a templom Kent drágaköve. Itt esküdtünk meg 1983-ban, és csakis boldog emlékeink vannak róla. „A szeretet soha el nem múlik."   "

" Kedves Mr. Millwood és Ms. Stanley!

Köszönjük a levelüket! Nagyon örülünk, hogy kapcsolatba léptek velünk, most, hogy a drága Szent Dom veszélybe került. Ahogy a látogatók könyvében is olvashatták, az az egyik kedvenc helyünk, az esküvőnk helyszíne, és a közös nagy kalandunk első állomása. A mellékelt fotók tanúsítják, hogy harmincnégy év után is erős a köztünk lévő szövetség. Douglas a legjobb barátom, ez a titkunk. Sajnos nem tudjuk személyesen átadni a csekket, mert probléma van az autónkkal, de reméljük, hamarosan el tudunk menni.

Sok szerencsét, minden jót,

Irene és Douglas Everdene  "