Nagyon más ez, mint a mai könyvek zöme. Nem is tudnám hozzájuk hasonlítani. De! Nem is egy kötelező olvasmány feelingű, hisz könnyen olvasható. Érdekes, elgondolkodtató és szívfacsaró.  Egyszerűen magadba szívod. Mind a kivételes elbeszélési módot, mind a hangulatát. 

A rabjává válsz, és mindent tudni akarsz erről az elsöprő, évszázadokon át tartó szerelemről. 

Szerelemről, ami egy pillantással kezdődött, majd levelezéssel folytatódott. Szerelem, ahol még leveleztek. De nem a "szia, micsi, mizújs" kategóriájú levelezés volt, ahol a semmi az soha nem semmi. Vagy ahol a jól vagyok és minden rendben mögött igazi elfojtott érzelmek vannak. Nem. Ez az a típusú szerelem, ahol hosszú oldalakat írtak a másik félnek, kézírással és gyöngybetűkkel. Ahol a legapróbb részlet is érdekes volt a másiknak. Élvezettel olvasta. Ebben a korban még nem azonnali levelezés ment, az üzenet alatti kerek jel nem váltott azonnal pipára, ami az olvasott szimbóluma és nem jelent meg alatta az a tény, miszerint látta. 

Ahol nem volt még jelen a "ghostingolás" , azt sem tudták mi az. Ahol az igen igen volt, a nem nem, ahol igenis továbbgondolták a dolgokat. 

Ez az, amelyben a válaszra több napot is kellett várni. De a válasz egyértelmű volt. Tudták miért érdemes harcolni és mi a veszett fejsze esete. Nem volt annyi nyitott kérdés és meg nem magyarázott történés vagy cselekedet. Minden tiszta volt, nyílt lapokkal.

 

Ez annak a szerelemnek a története, amelyik 53 éven át szüntelenül kitartott. 

Ahj mennyivel másabb volt akkor.

Ez a könyv, amiben annyi szenvedély van. Amiben az illatok megelevenednek. Olvasás közben nem érzed, hogy múlik az idő. Ahogy azt sem érzékeled, hogy fogynak az oldalak. Márquez egy olyan miliőt teremt, amit eddig még soha, semmilyen olvasmányom által nem tapasztaltam, pedig higgyétek el nekem, megfordult már pár pazar könyv a kezeim között. Nincs két egyforma olvasmányélmény, nincs két egyformán kedvenc könyv. Merthogy ez is egy kedvenc könyv lett. Ajánlom.

Ha a történetről kellene beszélnem, spoilermentesen nagyon nehezen tudnék. Ez egy végzetes szerelem. Fermina Daza, a női főszereplő. Igazi úriasszony, gőgös, piperkőc, nagy köztiszteletnek örvendő családból. Példa lehet az a függetlenség, egyéniség, amit képvisel. Bár talán a döntésképtelensége és stílusa miatt nem lett a kedvenc szereplőm. Ahogyan Florentino Ariza sem, neki egyszerűen a cselekvéseivel voltak elvi problémáim. Nem fejteném ezt ki bővebben, mert szerencsére nem volt túlírva a regényben az a szál, ami nemcsak engem, hanem látván más értékelőket, sokakat megrémisztett és szánalmat generált egy beteg elme iránt.

Számomra tehát Juvenal Urbino doktor volt a leginkább rokonszenves, noha neki is voltak át nem gondolt cselekdetei. Na de kinek nincsenek?
Ebből a hármasból még mindig úgy gondolom az ő karaktere volt a legnormálisabb. 

Meg kell jegyeznem, hogy ebben a könyvben mindenki, mindig a teljes nevén volt megemlítve, így én is erre szorítkoztam az ajánló során. Igazán érdekes és egyedülálló vonása a regénynek. 

A cselekmény lassú, lassan csordogáló, ahogyan a tél utáni első fagymentes napokból magához térő hegyi patakok teszik a tavasz beköszöntével. Milyen érdekes és szép egybeesés, hogy az első tavaszi hónapban olvastam. (Bár hozzáteszem, hogy ennek a könyvnek van egy olyan hangulata, hogy ha télen kuckózol be vele is melegség fogja átjárni az egész testedet és lelkedet. ) 

A három szereplő egyformán megkapja a kellő figyelmet, mindannyiuk sorsa, múltja és élete ki van fejtve, ezt kiváltképp szerettem. 

Talán nem titok, hogy Fermina Daza Juvenal Urbino doktort választja és Florentino Ariza lesz az, aki egész további életét egy plátói ideálhoz intézi. Akárcsak a kolera, mint járvány fertőzi meg e testet, átvitt értelemben elkapta Florentino Ariza is, a Fermina Daza iránt érzett gyógyíthatatlan szerelmet. Aki esetleg a jelenlegi vírushelyzet okozta járvány miatt óckodna a könyv elolvasásától, megnyugtatom, nagyjából ennyi a párhuzam és a kolera reflektorfénye.

Számomra egyébként a Juvenal Urbino doktor és Fermina Daza kapcsolata volt igazán szimpatikus. Az ő házasságukat taglaló felvonások (ha már a színházi hasonlattal éltem az elején) voltak a kedvenceim. Igazán valósághű, emberi volt.  Mondjam azt, hogy sokkal inkább szerelem? Hisz leélni valakivel több, mint ötven évet, amely során jöhet bármilyen nehézség, öröm és üröm egyaránt megoldásra jutnak. Mindent elnézni, megbocsátani, együtt újra felépülni, felépíteni és csiszolódni sokkal inkább szerelem, mint valaki iránt csak táplálni egy érzést hosszú éveken keresztül, mindenkiben azt az ideált keresni, várni és füzeteket teleírosgatni be nem teljesült vágyakkal.. Márcsak ezért sem tudtam Florentino Ariza iránt bármilyen megértést tanúsítani. {Túl azon, amiket tényleg tett... De hát ő is egy karakter, neki ez volt megírva.}

Érzelmi hullámvasút, amire jegyet válthatsz, ha elkezded olvasni. Három lélek élete gyermekkortól halálig felfűzve, tálalva hol így, hol úgy. Megtanítva sok mindenre. Például, hogy az utazásnak milyen gyógyító ereje van. Hogy egy-egy út alatt nemcsak tájakat fedezel fel, hanem önmagadat is. Ezen felül olyan életbölcsességeket vet papírra, amelyeket ki is jelölgettem. Na de nem a megszokott módon. Nem, nem post-iteltem most. Egy grafitceruza volt mellettem, és alá-aláhúztam ezeket a részeket. Hogy amikor majd újra fellapozom (mert biztos lesz ilyen), kitűnjön a többi közül. 

Igazán kivételes írásmódról már szólóttam volt, de hadd említsem még meg, hogy ami méginkább érdekes, hogy ebben a szépirodalmi műbe is belecsúszik olykor egy-egy káromkodás, egy-egy oda nem illő szó. Mindennek ellenére szerintem nem von el az olvasmányélményből, hisz ki az, aki nem hibázik és nem mondott már ki meggondolatlanul valamit?

Márquez egy mágus és még szeretnék a varázslata alatt lenni!

"„Mindenesetre – szokta mondani az óráin – azt a keveset, amit az orvostudomány tud, alig néhány orvos tudja." 

"A napirend csak vasárnap változott. Elment a székesegyházba, a nagymisére, aztán hazament, és egész nap otthon maradt; az udvar teraszán pihent, és olvasgatott."

" Csak az tudja ilyen szelíden fogadni a fájdalmat, akinek nincsenek elvei."