dontforgettosmileandread

Olof ​Hagström hirtelen ötlettől vezérelve kitérőt tesz a kisvárosba, ahol felnőtt, és ahová húsz éve be sem tette a lábát. Elhanyagolt gyermekkori otthonához érve azonban rossz érzés fogja el: rábukkan az apjára, akit több mint két évtizede nem látott. Az idős férfit megölték.

Eira Sjödin nyomozó nemrég költözött vissza Stockholmból gyermekkori otthonába, hogy idős, demens édesanyját ápolja. A gyanús körülmények között elhunyt idős férfi halálának kivizsgálása során felderengenek előtte gyermekkori rémálmai. Eira mindössze kilencéves volt, amikor a tizenéves Olof Hagström beismerte egy helybéli lány, Lina Stavred meggyilkolását és a holttest eltüntetését. Az eset mély nyomot hagyott a település kollektív emlékezetében és félelemmel töltötte meg Eira gyermekkorát. Olofot soha többé nem látták a városban. Egészen mostanáig.

Vajon Olof ölte meg az apját, Svent? Eira Sjödin hozzáfog Sven Hagström gyilkosának felkutatásához, amely óhatatlanul visszavezeti az évtizedekkel korábbi Lina-ügyhöz. Amire pedig a nyomozás során bukkan, az a települést és a saját családját egyaránt megrendíti.

"A csodálatos történet 1880-ban kezdődik, amikor a gyönyörű Fermina élvezhetné életét, helyette választania kell két udvarlója között, a jóképű Florentino Ariza és a népszerű Juvenal Urbino doktor között. Ez a gyötrődés és háromszög csaknem 50 éven át tart.

A meghökkentő befejezésű szerelmi történet egy buja, lüktető, letűnt világban játszódik, melyet egyaránt uralnak a misztikus események és a sztentori hangú bölömbikák; ahol a tengerben olykor még feltűnik egy éneklő vízitehén keblén a borjával, vagy egy gyönyörű vízihulla; ahol még a legjózanabb gondolkodású embernek is természetesnek tűnik, hogy a tárgyak olykor elsétálnak a helyükről. Teljesen más világ ez, mint a mi közép-európai, misztikumtól mentes és romantikátlan valóságunk."

Te mikor írtál utoljára valahol a látogatók könyvébe? Hadd kezdjem rögtön egy pár soros kitekintővel. Én nagyon szeretek a vendégkönyvbe írni. Nem tudom, követ e már valaki olyan régóta, de jó pár évvel ezelőtt gyakorta osztottam meg útinaplót is , ahol mindig bátorítottalak benneteket , írjatok egy-egy kedves szót , emléket a könyvbe. 2017-ben, Pécsen,  a Zsolnay-negyedben tett kirándulásunk alkalmával is így történt, visszakerestem, a bejegyzést, majdnem napra pontos. Bár az nem látszik, én emlékszem mit írtam mellé , hiszen káprázatos élmény volt. 

A múlt titkai körülöttük vannak.  Gwen , aki fiatalon lett árva és került a Hopley-ban élő nagynénjéhez örömmel vállalja, hiszen ő az egyetlen, aki rendszeresen fellapozta eddig is a látogatók könyvét és eltűnődött, történeteket szőtt az itt megállók köré, honnan jöttek, mi lehet most velük. A feladat most lényegében ugyanez.  Persze korántsem egyszerű! Rengetegen csak egy pár sort, mindenféle beazonosítható jel vagy jelző nélkül , írtak a vonalakra. Természetesen akadnak azért ennél bőbeszédűbbek is. 

"Hadd találjam ki. Mindketten nagyon érzékenyek. Nem szeretnek konfrontálódni. A szívem mélyén én is ilyen vagyok. Ezek jó tulajdonságok, ezek tesznek valakit igazi festővé, igazi íróvá. De muszáj keménynek is lenni. Ha nem jön magától, meg kell tanulni. Nem hagyhatják, hogy a kritika eltérítse magukat. Maradjanak szilárdak, hallgassanak a belső hangjukra, dolgozzanak keményen, sokkal keményebben, mint bárki, akit ismernek. És soha ne hallgassanak azokra, akik azt mondják, nem elég jók nem ide valók, nem tudják megcsinálni.

Jarvis megvakarja a fejét.

- Fullra kész vagyok – mondja, és Danny végre elneveti magát.

– Tudom, Merry is mindig mondja, hogy túl sok vagyok. De nem szeretem látni, hogy fiatalok letérnek az útról, csak mert valaki azt mondta, hogy rosszul csinálják. Nincs helyes módja a rajzolásnak. Vagy az írásnak. Vagy az életnek. " 

" Mikor James elmegy, Jarvis 2011 májusával folytatja a munkát, és talál is valamit.

Május 10. Ez a templom Kent drágaköve. Itt esküdtünk meg 1983-ban, és csakis boldog emlékeink vannak róla. „A szeretet soha el nem múlik."   "

" Kedves Mr. Millwood és Ms. Stanley!

Köszönjük a levelüket! Nagyon örülünk, hogy kapcsolatba léptek velünk, most, hogy a drága Szent Dom veszélybe került. Ahogy a látogatók könyvében is olvashatták, az az egyik kedvenc helyünk, az esküvőnk helyszíne, és a közös nagy kalandunk első állomása. A mellékelt fotók tanúsítják, hogy harmincnégy év után is erős a köztünk lévő szövetség. Douglas a legjobb barátom, ez a titkunk. Sajnos nem tudjuk személyesen átadni a csekket, mert probléma van az autónkkal, de reméljük, hamarosan el tudunk menni.

Sok szerencsét, minden jót,

Irene és Douglas Everdene  "