„Éppen ​amikor a kislány lenyeli a tablettákat, kivágódik az ajtó, és Kuo úrnő lép be. A karja keresztbe fonva a teste előtt, a két keze elrejtve a ruhaujjában – a nyugalom és méltóság megtestesülése, de a tekintete a nyulat bekerítő rókáé. Utána megérkezik Mákvirág is, és a teljes behódolás gesztusával a földre borul.

– Mi ez a szag? – firtatja Kuo úrnő.

– Főzetet készítek magamnak – válaszolom, miközben felemelkedem a szalmaágyról, és tiszteletteljesen fejet hajtok.

– Ebben a házban Vong doktor kezeli a nőket. Nagyon okos ember, az első a családjában, akiből orvos lett. Még ha nem is ő lenne a Jang család gyógyítója, akkor sem engedném meg a menyemnek, különösen, ha olyan fiatal és tapasztalatlan, mint te, hogy saját magának készítsen orvosságot.

– Nagyanyámtól megtanultam…

– Hallgass! Ebben a házban meny vagy, és nem orvos, megértetted?”

Tan Jün-hszien a 15. századi Kínában élt. Gazdag úrnő volt. Annyi lett volna a feladata, hogy élvezze a kiváltságait, selyempapucsokat hímezzen, hangszereken játsszon, verseket szavaljon, fiút szüljön. Ő mégis gyógyítani akart. Nőket. [...] 

Konfuciusz szerint „a művelt nő, értéktelen nő”, Tan Jün-hszient mégis úgy nevelték a nagyszülei, hogy a tudása hasznára váljon. Nagyanyja egyike volt a kevés női orvosnak Kínában, és megtanította a kislányt is az orvoslás alapjaira. Amikor azonban tizenöt évesen a kor szokása szerint elrendezett módon férjhez megy, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, hogy folytassa gyógyító tevékenységeit és a rangjához és neméhez illő életvitelre kényszeríti a családi palota, az Illatos Örömök Kertje falai között. Tan Jün-hszien azonban nem elégszik meg ennyivel, és egy olyan világban, ahol a gyengébbik nemnek jóformán semmi szabadsága sincs, az őt körülvevő támogató nők segítségével lassan eléri a céljait.

 

" Egy hegynyi könyv kijelöli a célt, a szorgalom az ösvényt, a tudás tengere végtelen, a csónak rajta a kemény munka. "