Lisa See: A lótusz leánya könyvajánló

by - június 16, 2024

Sziasztok!

Szeretettel köszöntelek benneteket újra itt, a dontforgettosmileandread  blogon! 



Júniusban, a vizsgaidőszak idején egyetlen egy blogbejegyzést terveztem publikálni (nem ezt ☺), melyet már előre elkészítettem, de most egy kicsit még várnia kell. Vannak ugyanis olyan könyvek és olvasmányélmények, amelyek nem tűrnek halasztást, amiről szinte azonnal mesélnék, s amelyeknek ajánlója "kikívánkozik" belőlem. Amikor ajánlót írok, nem foglalkozom a karakterszámokkal, ezt majd az Instagram megteszi helyettem. Tette ezt most is, s egy harmad - két harmad arányban elosztotta szavaimat. Késő este, amikor befejeztem, úgy voltam vele, majd rövidítek, vagy jön az általatok már biztosan ismert "kommentben folytatom" mondatom. De nem így lett. Nem tudtam kihúzni belőle, s még egy hozzászólásban is sok lett volna, így inkább két tanulás közötti szünetben szerkesztem ezt a bejegyzést, fogadjátok szeretettel! 

A könyv: Lisa See A lótusz leánya

Fülszöveg:

„Éppen ​amikor a kislány lenyeli a tablettákat, kivágódik az ajtó, és Kuo úrnő lép be. A karja keresztbe fonva a teste előtt, a két keze elrejtve a ruhaujjában – a nyugalom és méltóság megtestesülése, de a tekintete a nyulat bekerítő rókáé. Utána megérkezik Mákvirág is, és a teljes behódolás gesztusával a földre borul.
 
– Mi ez a szag? – firtatja Kuo úrnő.
– Főzetet készítek magamnak – válaszolom, miközben felemelkedem a szalmaágyról, és tiszteletteljesen fejet hajtok.
– Ebben a házban Vong doktor kezeli a nőket. Nagyon okos ember, az első a családjában, akiből orvos lett. Még ha nem is ő lenne a Jang család gyógyítója, akkor sem engedném meg a menyemnek, különösen, ha olyan fiatal és tapasztalatlan, mint te, hogy saját magának készítsen orvosságot.
– Nagyanyámtól megtanultam…
– Hallgass! Ebben a házban meny vagy, és nem orvos, megértetted?”

Tan Jün-hszien a 15. századi Kínában élt. Gazdag úrnő volt. Annyi lett volna a feladata, hogy élvezze a kiváltságait, selyempapucsokat hímezzen, hangszereken játsszon, verseket szavaljon, fiút szüljön. Ő mégis gyógyítani akart. Nőket. [...] 
Konfuciusz szerint „a művelt nő, értéktelen nő”, Tan Jün-hszient mégis úgy nevelték a nagyszülei, hogy a tudása hasznára váljon. Nagyanyja egyike volt a kevés női orvosnak Kínában, és megtanította a kislányt is az orvoslás alapjaira. Amikor azonban tizenöt évesen a kor szokása szerint elrendezett módon férjhez megy, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, hogy folytassa gyógyító tevékenységeit és a rangjához és neméhez illő életvitelre kényszeríti a családi palota, az Illatos Örömök Kertje falai között. Tan Jün-hszien azonban nem elégszik meg ennyivel, és egy olyan világban, ahol a gyengébbik nemnek jóformán semmi szabadsága sincs, az őt körülvevő támogató nők segítségével lassan eléri a céljait.

 

Június elején a 15.századi kínai orvoslás történetében kalandoztam, ha a saját, 21.századi tanulmányom nem lett volna elég. 🩺📖

Nem volt számomra teljesen ismeretlen ez a világ és az ő -számunkra ma már talán elképzelhetetlennek tűnő - orvosi tanaik, szokatlan praktikáik, ám Lisa See tolmácsolásában megírt történelmi fikció egészen új perspektívákat is nyitott, távoli tájakra kalauzolt, emberi sorsokról tanított.

Tan Jün-hszien gazdag családba született. Kezdeti megpróbáltatások és nehézségek után fiatalon, a Tej évei után (a kor szokásaihoz híven 15 évesen) férjhez ment, hogy eleget tegyen kötelességeinek. Később belépett a hajfeltűzés, majd a rizs és só évein át a csendes üldögélés következett, míg végül megpihent. Ezen életszakaszait öleli át a regény 4 részre osztva, mely végső élményként egy lebilincselő, nagyívű történelmi, szépirodalmi kötet.

Tan Jün-hszien élete inspiráló, motiváló és megrendítő is egyben. Hiába sulykolták belé egészen kicsi kora óta, hogy hogyan kell halkan beszélnie, miért nem nevethet hangosan, vagy épp miképp temesse el vágyait, miközben a belső szobában álmodozna róla. Ő mást szeretett volna.
Gyógyítani akart. "A képesség, hogy teljesen belemerüljün valamibe: ez az, ami megment minket."
Orvos akart lenni egy olyan világban, ahol a gyengébbik nemnek szinte semmi szabadsága sincs, akiket férfi orvos még csak meg sem vizsgálhatott.
Tehetségét Nagymamája  -  akinek később szinten mindent köszönhetett  - nagyon hamar felfedezte, csillapíthatatlan tudásvágyát ő oltotta el a orvoslás mesterségének megtanításával és nem utolsó sorban gyakorlásával. Figyel és engedelmeskedik. S közben élni hagy. De élni annyi, mint szenvedni.

A nagyszülők - akik híres orvosdinasztia leszármazottjai  - szárnyai alatt végre kibontakozhatott, ő pedig mindent megtanult, amit csak tudott. A testről, mint univerzumról, a jing és jang harmóniájáról, vagy épp annak felbomlásáról és egyensúly helyreállításáról. Hogyan alkalmazzák a négy vizsgálati módszert, milyen társszervekre hogyan kell fókuszálni, melyik és mikor élvez prioritást. (Vagy épp hogyan kell elsajátítani a pulzus mind a huszonnyolc fajtáját…)




Hidegrázós élmény volt néha felfedezni a hasonlóságot a mai vívmányokkal és praktikákkal. Az orvoslásban nincs szégyenlőség. Csak az emberi test lecsupaszított, gyönyörű, menny és föld miniatűr mása, melyet nem olyan nehéz összhangba hozni, mintsem ott is tartani.
A kínai orvoslás már ekkor élen járt és felfedezte, hogy a nőknek miképp lehet és kellene segíteni a szülésnél, de az egészségügy ellentmondásos világa már ekkor felütötte fejét.

A lány örök életre szóló barátságot köt egy teakereskedői családból származó lánnyal, mely bár kezdetben olyan erős, hogy egy papírlap sem férhet közé, később számtalan próbákon állja ki az élet viharait. Miközben mindketten férjhez mentek, új családba kerültek, meg kellett küzdeniük számtalan nyomással: férfi örököst szülni, jó feleségnek, jó lánynak és jó menynek lenni.

A legtöbb csapást túlélik és egyben mindvégig biztosak lehetünk: sosem tagadják vagy adják fel önmagukat. Jün mindent megjegyez és feljegyez, eseteiből később könyv készült, ezt a gyűjteményt máig őrzik a kínai könyvtárak, a hagyományos kínai orvoslás pedig mindmáig használ az általa felírt keverékekből. Figyelemre méltó nő volt, ez a regény pedig egy megérdemelt és gyönyörű emléket állít számára.
Ma ezt is használhatjuk úgy, ahogy ő tette. Félelem és kétségek nélkül.


Mindeközben úgy hullámoznak az érzelmek, hogy szinte fel sem tűnnek már az olvasás kellemetlenebb pillanatai, a cselekmény tabuk nélküli részletei.

A valós alapokon nyugvó történelmi regény lenyűgöző korrajz a középkori Kínáról, magával ragadó tanúbizonyság a nők hihetetlen erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyukról.
Oktat és szórakoztat, mely ritka kettős. 

Orvostanhallgatóként egészen lenyűgözőnek találtam a történet orvosi vonatkozásait. Számos innovációban élen jártak és fejlettek voltak (ne felejtsük el, az 1400-1500-as években járunk!).
Nőként pedig magával ragadott a helyzetük, valamint kettejük megszakíthatatlan barátságfonala. Támogató női kezek egymásba fonódása, akik ott voltak egymásnak egy olyan korszakban, amikor olyan, hogy női szabadság vagy jog elképzelhetetlen volt.




Az első fejezettől kezdve egy fordulatos, addiktív regényt kaptam egy olyan erős női karakterrel, akit követve a szemem előtt nőtt fel és vívta ki a maga harcát életútja folyamán.
A könyv tiszteleg a hölgy öröksége és az erős nők előtt. Felruházva emberi elemekkel, kifogástalan kulturális részletekkel és a történelmi pontosságra való odafigyeléssel egyaránt.

Együtt éreztem a szereplőkkel, miközben megvolt a magam erős véleménye erről a korról, ahol az élet korántsem volt könnyű.
.
Rendkívül érdekes, értékes és elgondolkodtató, paradox módon lebilincselő regény, még a fentiek függvényében is. Sőt, sokat hozzátesz. 
" Cselekedj jót és sorsod jóra fordul."


Páratlan élmény, motiváció, életút...! Nagyon ajánlom!
Fontos történet lesz olvasói életemben. Megtiszteltetés volt egy ilyen remekművet olvasni. Bekerült 2024 legjobb olvasmányai közé!

" Egy hegynyi könyv kijelöli a célt, a szorgalom az ösvényt, a tudás tengere végtelen, a csónak rajta a kemény munka. "




A könyvet és az élményt innen is nagyon köszönöm a Libri kiadónak és csapatának, akik megtiszteltek a regény egy példányával. Valamint mellé a Libri és az Ági álma fűszerkert együttműködésében életre keltett exkluzív teakülönlegességgel is , mellyel még magasabb szintre emelhettem ezt a szép utazást. 



Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5***

Karakterek: 5/5***

Borító: 5/5****

Cím: 5/ 5***

Stílus: 5/5****

Szórakoztatás: 5/5***

Vége: 5/5**

Kiadás: 2024. , Libri kiadó 

Megrendelési link: A lótusz leánya
(A teljesség igénye nélkül...)

Oldalszám: 456

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖               

" – Évezredekkel ezelőtt, vagy évezredek múlva – nem számít, hol él, hogy gazdag- e vagy szegény, a nő életének négy szakasza mindig ugyanaz – mondja a Nagyságos Asszony. " 

" Nem számít, hogy hol élsz, ha nem tudod felvenni az otthonod ritmusát. "

" Most pedig végre megértettem, hogy ha azt akarom, hogy bizonyos problémák megoldódjanak az életemben, olyan dolgokat kell tennem, amelyekhez eddig nem volt bátorságom. "



Kis kitekintő! Köszönöm mindenkinek a folyamatos támogatást és a visszajelzéseket! Nagyon sokat jelent, örülök, hogy itt vagytok! Köszönöm, hogy olvassátok bejegyzéseimet és tartalmaimat mindenféle platformon. 

Ha olvasnivalót kerestek, bízom benne, hogy az elmúlt hetekben feltöltött szívvel-lélekkel írt sok-sok ajánlóim között kedvetek szerint tudtok továbbra is válogatni.
A vizsgaidőszakom után és addig is, újabb jobbnál jobb könyvek ajánlóival érkezem. A megértést és a türelmet hatványozottan köszönöm a kiadóknak és íróknak, akik bizalmat szavaztak nekem! 

A féléves összegzőmre már nagyon kíváncsi vagyok, de a nyári terveket is listázom majd. S természetesen olvasok sokat a nyáron, hogy friss olvasmányélményben is részem legyen.
Már alig várom! 
Remélem velem tartotok! Köszönöm előre is!


Jó olvasást!


Ne feledjétek a mottót , nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre

Előző bejegyzésem és egyben könyvajánlóm: Hidasi-Judit-Újrakezdők-sorozat-könyvajánló 

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.

Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
    Instagram: ktssyedina
    Facebook : ktssyedina
    Moly.hu : dontforgettosmileandread
    Pinterest : ktssyedina 
    Threads : ktssyedina 


Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!


A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
2017-2024
Copyrigth,© Kutasi Edina

You May Also Like

0 comments