Sziasztok!
Nagy örömmel hozom ezt a bejegyzést , a mai könyvajánló ugyanis egy, még megjelenés előtt álló, de hamarosan végre a kezünkben tartható könyvről fog szólni. Nem is akárki tollából, a fantasztikus Stella Albright új regénye, a Holdfény szonáta lesz ma terítéken.
Fülszöveg következik:
" Egy dallam megváltoztathatja a múltatRay, a fiatal francia rockzenész élete gyökeresen megváltozott, amikor egy súlyos balesetben elveszítette minden emlékét. Azóta fogalma sincs arról, kicsoda ő, nem ismeri fel a szüleit, régi barátait. Öccsére sem emlékszik, aki vele volt a tragédia napján, őt azonban már nem tudták megmenteni…Elfeledett világával csupán hűséges társa köti össze: a gitárja. Hiszen egyvalamiben teljesen biztos, a zene mindig menedéket nyújtott számára. Minden más tovatűnt. Talán mindörökre.Az amnéziával küzdő fiúnak szembe kell néznie apja elvárásaival. És nem csupán a koncerteken kell erőn felül teljesítenie, helyettesítenie kéne a testvérét is…A régmúlt sűrű fekete lyukká tömörült össze. Vajon a siker és a vele jött gazdagság betöltheti az űrt a zenész magányos, sötét univerzumában? Egyáltalán betörhet valaha is oda a fény?A titokzatos zongorista, Elena White változást hoz az életébe. Játékának melódiája, szívük és különös vonzalmuk egymás és a muzsika iránt valami eddig ismeretlent ajándékoz Ray-nek. A reményt, hogy visszakaphatja egykori önmagát. Ahogy a dallam nyomán ébredezni látszik az emlékezete, rájön, semmi sem az, aminek mindeddig hitte. De elég a zene, a hit és a szeretet ereje ahhoz, hogy Ray emlékeinek széttört darabkái újból egyesüljenek?Stella Albright, a nagy sikerű Búcsúszimfónia-duett szerzője megindító, zenével átitatott regényben tárja fel a lélek legmélyebb titkait. Egy harcos, túlélő, szerelmes fiatal férfi küzdelmes életének tükrében. "
Aki olvasta a Búcsúszimfónia duettet (ajánlóim : Miután elmentél , Miután visszajöttél ) , titkon biztosan remélte, hogy szereplői visszatérnek még, hiszen nehezen elengedhető, páratlan és egyedi alkotás mindkét kötet. Számomra ez a két kötet volt a tavalyi év legmeghatározóbb élménye, melyet azóta már újra is olvastam és szüntelenül ajánlom.
Amikor először hallottam Stellától, hogy hamarosan egyfajta előzménykötettel érkezik, hihetetlenül örültem és már akkor, az összefoglalója alapján alig vártam. Fontos viszont azt is megjegyezni, hogy önálló kötetként is nyugodt szívvel olvasható, sőt !
S bizton megnyugtatok mindenkit, ez is épp oly gyönyörű, felülmúlja önmagát.
Mindkettőt ( Búcsúszimfónia - Holdfény szonáta) másért szeretem, más időszakomhoz tudom kötni, de mindegyik abszolút lélekmelengető, igazi és őszinte volt. Külön tetszett minden hittel kapcsolatos momentum, monológ, kérdés, felvetés, megtapasztalás. (Teszi mindezt érdekesen, bárki számára figyelemre méltóan.) Minden felvetés a szívemig hatolt, nemcsak a hittel kapcsolatban, de amúgy is. Nagyon szeretem amit és ahogyan ír, egyedülálló!
Szerettem, hogy megismerhettem Harmony szüleinek életét, melyet rengeteg nehézség ölelt át. Megrázó volt és gyönyörű, emlékezetes. Összetalálkozik benne az igaz szerelem, a remény és bátorság kérdésköre. Próbáltam lassabban olvasni, hogy tovább tartson, de van egy olyan vonzó ereje, hogy nem lehet letenni.
A zene mindenre gyógyír, mondják. Ebben a történetben újra szól a zene, az örökké áradó, szűnni nem akaró zene. Reménységet, bizakodást ad ebben a mai, zsúfolt világban a zaklatott ifjúságnak, biztos pont lehet az olvasó életében igazából korosztálytól függetlenül . Egy kimeríthetetlen forrás, amelyből építkezni lehet. Csend, ihlet, nosztalgia. Szavai oly könnyedén szállnak tova és mégis örökre velünk maradnak. A szerelem minden színe feltámad előttünk. A csillagokkal utazunk, de olykor a művészet mutatja meg a válaszokat.
Szereplői számtalan heget viselnek, harcolnak a maguk belső vívódásain, azokon, melyek egy külső szemlélőnek láthatatlanok. Kételkedők, megtört szívű útkeresők, erre gyertek, megtanít ugyanis belülről szikrázni, tündükölni. Különös csoda az élet, amit sokszor elfelejtünk. Ugyanakkor objektív, a földön jár, benne mindenki megtalálja kicsit önmagát. Nem nagyon találok rá szavakat. Nehezen jönnek, pedig annyi érzés kavarog bennem az olvasása közben. A cselekményt részletekbe menően nem szeretném taglalni, nem is érdemes, hiszen én mindig sokkal jobban szeretem egy könyv hangulatát megpróbálni átadni.
Őszinte leszek, nehezen kapnak el mostanában úgy igazán könyvek ( a bejegyzés 2023. szeptemberében, az előolvasás után íródik) . Nem kötöttek le a felszínes regények, vágytam valami igazán jóra, tudjátok, hogy van ez. Ezért is kivételesek ezek az előolvasások, hiszen ilyenkor mindig valami olyat olvasok, kiknek szerzőjét ismerem, alkotásmódjával már találkoztam és nem okoznak csalódást. Tudtam, hogy szeretni fogom. Azon szerencsések közé tartozom, akik ismerhetik az Írónőt egy picit közelebbről, amiért nem tudok elég hálás lenni a Gondviselésnek. Minden könyv valamilyen szinten tartalmazza az írót magát, saját, belülről jövő elképesztő értékeit. Tapasztalásait, életre gyakorolt hatásait, benyomásat. Biztos vagyok benne, hogy a világnak szüksége van az ilyen mélységű, egyenes lelkületű regényekre. Titkon remélem, hogy ott lesz a bestseller, top kötetek között, mert rendkívül megérdemli. Amikor elkezdünk olvasni egy új történetet, csak egy üres vászon van előttünk, ami arra vár, hogy megtöltsük, színesítsük. A leggyönyörűbb képpé, alkotássá alakulhat, ha jó időben kezdjük el és megtaláljuk benne a kellő ihletet.
Kép forrása : Stella Albright facebook oldala |
Minden emberi érzés megjelenik benne, fájdalmasan őszintén, ettől olyan valódi és felejthetetlen. A kedvenc zenémhez tudnám hasonlítani, amit örökké hallani, dúdolni fogok. Akkor nyújt hitet, amikor a legnagyobb szükség van rá.
A tragikus, de igazán életszerű emberi sorsokat felvonultató regényben szerepet kap a felnőtté válás mellett gyász, a szülői szerepek, a család és a barátok fontossága. Mélylélektani kategóriába tudnám besorolni, de természetesen a romantika műfajának jellegzetességei is megjelennek benne .
Fájdalmas, örökérvényű történet a szeretetről, hitről, zenéről, mely a lelkünkkel együtt dobbannak. Ez a könyv híd, képes összekötni minden lelket, megfoghatatlan erőt rejt.
Fájó ürességet, az élet okozta hegeket töltötte ki újra. Lelkével borítja be a lelkünket, táncra perdít a zene ritmusára, miközben újranöveszti letört szárnyainkat.
Ezt a könyvet akkor érthetjük meg, ha már megtanultuk értelmezni a hit szavát. Ha már éltünk meg valódi mélységeket. Úgy gyógyít, hogy ponttá változtatja a megmaradt kérdőjeleket.
Tökéletesen megkomponált, kivételes alkotás.
Keserű, fájdalmas, de ugyanakkor gyönyörű és örök élmény. A regény, aminek a végére igenis elhiszed, hogy vannak csodák.
A legnagyobb szívvel ajánlom!
Maradjatok még a bejegyzésnél, ugyanis a legfontosabbak még hátravannak! Olvass bele az idézetek által!
Pontozás / tudnivalók:📚📚
Történet: 5/5***
Karakterek: 5/5***
Borító: 5/5****
Karakterek: 5/5***
Borító: 5/5****
Cím: 5/ 5**
Stílus: 5/5*****
Szórakoztatás: 5/5*******
Vége: 5/5*****
Kiadás: 2023 Álomgyár kiadó
Oldalszám: 448
Kiadás: 2023 Álomgyár kiadó
Oldalszám: 448
Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖
" – Az élet játszótér. Lehet, hogy felépítek egy homokvárat, és valaki lerombolja. Vagy látok egy másikat, ami szebb az enyémnél. Lehet, hogy odébb állok, és építek egy újat. De ha lesz homokváram, ha nem, nem a homokváram határozza meg azt, aki vagyok. Amit felépítek, porként múlik el, de az, akivé válok a Szeretetben, soha. Sokszor, amikor benne vagyunk, nem értjük, mi miért történik. Aztán amikor évek után visszatekintünk, megértjük, hogy valójában minden értünk volt. A világon csak egy Éden van. És én éppen oda tartok. A történetem elején annyiszor feltettem magamnak a kérdést: Ki vagyok én? Végre most már tudom: áldott, elfogadott, megmentett, kiválasztott, megbocsátást nyert, szeretett ember. Azt mondják, a múltat el kell felejtenünk. De ha én nem emlékszem rá, akkor ki fog? Nem akarok felejteni többé. Mindenre emlékezni akarok. Minden egyes pillanatara. Minden sarokra. Minden ablakra. Emlékezni akarok arra, amit éreztem. Emlékezni akarok a szörnyű és boldog képekre is. Emlékezni akarok minderre, akkor is, ha néha még fáj. És legfőképp, emlékezni akarok arra, hogy megéri hinni a Szeretetben. A Szeretet az egyetlen, ami lehetővé tesz mindent. Az egyetlen, amihez tartom magam, a hitem a Szeretetben. A Szeretet él. A Szeretet hatalom. A Szeretet az út. A Szeretet az úr."
" – Isten képes a bukásodon keresztül is dolgozni. Nem vagyunk akkora emberek, hogy az útjába tudunk állni."
" – Igen, de nem mindig jön elsőre a siker, akkor sem, ha jó vagy. És ha mégis, nem mindig álomszerű. A bukás a sikerhez vezető út része. "
" Azok, akikkel megosztod, többek lesznek attól, amit adsz, megváltozik az életük attól, ami benned van, megkoronázzák a munkádat, és értelmet nyer, ezúttal már nem csak benned, de másokban is. Kötelékké válik. Összekapcsol másokkal. A hírnév nem csak a mi életünkre hat, de megannyi emberére is, akik a zenénket hallgatják. Több millió ember szívéhez eljutni óriási felelősség, eljutni viszont ahhoz az egyhez, akit szeretsz, maga a cél. Ha már egyetlen embernek visszaadtad a reményt, minden megérte. "
" – A megoldás nem a feladásban rejlik. Hanem abban, hogy szembenézünk valódi önmagunkkal; azzal, hogy bizony, nem mindig vagyunk jól, nem mindig vagyunk erősek vagy bátrak. És ez így van jól. Szembenézni önmagunkkal ijesztő. "
" – Tudod, ki az igazi lúzer? Aki meg sem próbál győzni, mert fél, hogy veszít. "
„Sose feledd, a zene csak közvetítő erő. Nem maga a zene a szeretet, de utat enged hozzá. Egy út, egy emlékeztető, segít, hogy soha ne felejtkezz el róla. Ezért játsszuk el olyan sokszor együtt, egymás társaságában ülve, egymás szeretetében elidőzve a „halhatatlan kedvesnek” ajánlott Holdfény szonátát, mert együtt éljük át. Ez a lényeg, a kapcsolat, a kötődés, a szeretet, amit felidézünk a zenében, ami halhatatlan. A szeretet a lényeg, fiam. Mindig is az volt.”
" Minden döntés felelősséggel jár. Ha nem hozzuk meg és megpróbáljuk másra hárítani, azzal is döntünk, és olykor életeket formálunk át."
" – Az Instagram nem határoz meg, sem téged, sem a munkád. Csupán egy eszköz, hogy eljuthass azokhoz, akiknek megváltoztathatja az életét, amit te adsz. A közösségi média lélekölő, manipulatív világ, kiszolgáltatottá tesz, lerombolja a képességünket, hogy egy alkotást teljes mélységében befogadjunk. Rákényszerít, hogy folyton másokhoz hasonlítgasd magad. Hosszú távon jelentéktelen. Az eléréseid csak számok. Ami benned van, számokban nem mérhető, életekben azonban igen."
" – A gyász olyan seb, amely begyógyulhat ugyan, de a heg életed végéig nyomot hagy a lelkeden. Elhalványulhat, de örökké a részeddé válik. Elterelheted a figyelmedet róla, de attól még ott marad. Nem tudsz rajta változtatni. Mindenki meghal egyszer, és elveszíteni valakit fáj. A világ legdrágább dolga a szeretet, mert a gyásszal fizetünk érte. "
" Isten néha bezár előttünk ajtókat, amikor épp nincs szükségünk arra a dologra, amikor nem annak van itt az ideje, vagy nem arra kell mennünk. És megnyitja, amikor az a legjobb nekünk. Nekem még azt is jelenti, hogy nem mindig az a legjobb számunkra, amit épp akkor akarunk, vagy hiszünk, hogy jó lenne."
" – Az orvosok valójában nem mi vagyunk, van egy sokkal nagyobb doktor, aki csodákat ír receptre. "
" Az életben csak azt bánod igazán, amit nem tettél meg."
" Együtt építették fel hangról hangra a zene szeretetvárát."
„A szerelem megváltoztatott téged” – mondta neki egyszer Jean-Marc. „De szerelem és szerelem között is van ám különbség” – válaszolta Ray. „Sok embernek fogalma sincs az igaz szerelemről. Nekem sem volt mindaddig, amíg meg nem ismertem Ellie-t. A legtöbb szerelem csupán vágy. Nem több, mint fizikai vonzalom. A valódi viszont nem a szép pofikról vagy a karcsú derékról szól, sokkal több annál. Ez a lelkek kapcsolata. És ha találsz valakit, akinek a lelke gyönyörűbb, mint amivel valaha is találkoztál, akkor ez a szeretet nem változik meg akkor sem, ha az évek leperegnek, mint a homokórában a szemcsék. A test változik, de a lélek örök.”
"– Az élet mindenkinek nehéz – felelte Ellie. – Függetlenül attól, hogy híres vagy, vagy átlagember. Okos vagy buta. Szép vagy csúnya. Az élet mindenkinek nehéz. Ezen nem tudsz változtatni. Az egyetlen, amit befolyásolhatsz, az a hozzáállásod."
" Mintha a zene megkísérelte volna visszaidézni az életet, amit percekkel azelőtt éltek. Baljós hangok szálltak fel, és úgy hagyták el a roncsot, mintha soha nem akarnának visszatérni."
" – Az ember mindig többet és mást akar, akármennyit és akármit is kap."
" – A boldogság nem egy tökéletes, mindent elsöprő érzés. Mindig találunk valamit, ami miatt nem teljes az életünk, de soha nem is lesz tökéletes. Ha ezt elfogadjuk, azt hiszem, ott kezdődik az igazi boldogság."
" A siker mindenki számára mást jelent, kívülről napfény és szivárvány, de belülről kemény munka. A népszerűségnek ára van. Elég, ha arra a néhány emberre hatsz, akik mellé születtél."
" – És ha mégis besokallsz, itt van három dolog, amire emlékezz, mielőtt feladnád. Egy: elmúlik. Kettő: a sikernek ára van. Az egyetlen kérdés, fontos-e annyira számodra, hogy megfizesd ezt az árat. És három: ha ezek után is fel akarod adni, tudd, mi itt leszünk neked, és ugyanúgy szeretünk majd. Én akkor is szeretlek, ha nem nyersz."
" Már sötétedett, az ősz lassan télbe fordult. A hosszú, vánszorgó hónapok során Ray úgy érezte, tökéletesen idomul az új évszakhoz. Az anyja teljesen elmerült a gyászában, a srácok meg ki tudja, milyen érzéseket engedtek szabadjára magukban, miután Ray közölte, a zenekar dalait nem ő írta, lopottak – azt már nem volt mersze megmondani nekik, a halott öccsétől származnak. Azóta egyszer sem keresték.
Megfakultak a napok. Csak suhantak, mint az egymás mellett elhúzó vonatok a vasútállomáson. Értelmét vesztette a reggel és az este, hogy felkel a nap, vagy éppen lenyugszik. Ray újból egyedül érezte magát. Már-már élvezte a sötét ürességet – az elhagyatottság, a szenvedés lassacskán érdemmé vált benne. Valójában egész életében egyedül érezte magát. Bár a barátai korábban mindig mellette voltak, most nem tudtak róla semmit. Jean-Marc esetleg sejtett valamit. Egy egészen kicsit.
Amióta csak emlékezett, egyedül volt."
" Meg kell hoznunk életünk jó és rossz döntéseit, hogy tudjuk, kik vagyunk."
" Néha le kell cserélnünk az álmunkat, mert csak akkor jövünk rá, hogy valójában nem is volt a miénk, amikor valósággá válik. Bárhová is vezet ez minket, én benne vagyok."
" – Az út kanyargós és göröngyös, de bármi lesz is, mi, együtt felmegyünk a hegy tetejére…"
" A zenében sosem számít, ki kicsoda."
" Azt mondják, a megpróbáltatások idején nyilvánul meg az emberi lélek nagysága. "
" Az bánja csak a születésnapjait, hogy még egy évvel öregebb lett, aki sosem élt igazán."
" – A sikereink valójában nem érnek annyit, Jean… Az igazi magaslat nem ez. Hanem hogy a szakmai sikerek mellett legyenek személyesek is, a kapcsolataink."
" Mert az igazi otthont nem a tárgyak adják. Nem egymásra pakolt téglák alkotják.
– Hanem a zene? – kérdezte Jean-Marc.
– Azt hittem. De mégsem. A szeretet építi fel. "
" – A szívünkben végtelen sok hely van. De az élet döntések sorozata, tesó. Néha bárhogy döntünk, veszítünk. Az, hogy elment, nem jelenti, hogy nem szeret. Csak egy kis időt kért, nem egy egész életet. Tudnia kell, képes vagy-e várni rá, számíthat-e arra, aki egykor benned élt."
" Ray akkor jött rá, az élet mindenkivel elbánik. Mindenki traumatizált. Csak mindannyian azt hisszük, a mi fájdalmunk a legnagyobb. A szeretetről és a megbocsátásról prédikáló emberekről azt tartotta, bizonyára sohasem tapasztaltak meg igazi veszteséget. Hogy hinni nem több, mint naiv ábránd, ami elkendőzi az igazságot, és néhány napig segít elhitetni velünk, hogy az élet tényleg szép, a világ jó hely, és nem lesz semmi baj. "
" A baj beüt, mint egy vad, nyári villám. És amit abban a percben porrá éget, már sosem lesz újra a régi. "
" A zene különös hatalom, megfoghatatlan erőt rejt. "
" Tudta, ha megnyitja magában azt a félelmetes, ezernyi lakattal lezárt ajtót, azzal a fájdalomnak is utat enged. Mert érezni fáj."
" Az igazi szeretet felszakít régi sebeket. Fájdalommal jár. Önfeláldozással."
" […] Életeket menteni a zenével. Őrültségnek hangzik?
Ray megrázta a fejét.
– Ha csak egyetlen életet menthetnék meg, már minden megérte."
" A lelkébe szeretett bele, amely nem ismert sem kort, sem időt."
" Nem az számít, ki voltál, vagy ki vagy. Az számít, ki akarsz lenni. Kit akarsz látni a tükörben?"
Előrendelési, egyedi (kedvezményes) link : ide kattintva érhető el.
További kulisszatitkok, érdekességek, részletek a regénnyel és a szerzővel kapcsolatban :
Jó olvasást!
♥
Ne feledjétek a mottót, nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre
Előző bejegyzésem : Harmadik - negyedéves - olvasmányösszegző
Előző könyvajánló : Sarah-Adams-Gyakorlat-teszi-a-mestert
A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell
Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.
Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
Instagram: ktssyedina
Facebook : ktssyedina
Moly.hu : dontforgettosmileandread
Pinterest : ktssyedina
Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!
A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges.
Minden jog fenntartva
2017-2023
Copyrigth,© Kutasi Edina