Emily Párizsban - nézzünk bele a népszerű sorozat hivatalos kézikönyvébe

by - május 13, 2023

 Sziasztok !


Ma egy színesen illusztrált, filmkönyvet szeretnék Nektek közelebbről is bemutatni. Emily in Paris: Paris, J'Adore! Azaz a Partvonal kiadó újdonságával készültem , Emily Párizsban! 

2020-ban bombaként robbant be a sorozat, melyhez most megérkezett a hivatalos kézikönyve is. Nézzünk bele!

„Azt ​hittem, mindent elértem, amit lehetett. Aztán jött Párizs. Az életem Párizsban kezdődött. Mármint az igazi életem.”

Igen, ez bizony Emily Cooper naplószerű kézikönyve a Párizsban eltöltött hónapjairól! Aki követte az Emily Párizsban című sorozatot, tudja, hogy Emily eleinte képtelen volt túltenni magát néhány helyi furcsaságon, de idővel elfogadta, hogy itt nem sikk korán munkába indulni, viszont teljesen normális egy pohár bort elkortyolni reggelire. Megtapasztalta a szerelmet, a barátságot és azt, hogy mennyi élmény vár rá ebben a gyönyörű városban, ha hajlandó kilépni a komfortzónájából. Miközben elmeséli a kalandjait – kezdve azzal, milyen volt Chicagóban hagyni a pasiját, egészen addig, hogyan találta meg a helyét egy francia reklámcégnél –, megismerhetjük párizsi életének minden örömét és bánatát.

A kötet nemcsak élménybeszámoló, hanem különleges párizsi útikalauz és életvezetési kézikönyv is, egyenesen Emilytől! Bennfentes tippeket kaphatunk a francia öltözködésről, gasztronómiáról, munkahelyi etikettről, kultikus párizsi helyszínekről és arról, hol lehet tökéletes szelfit lőni a fények városában. A gyönyörűen illusztrált könyv minden álmodozónak, divat- és Párizs-imádónak erősen ajánlott, a sorozat rajongóinak pedig egyenesen kötelező!



Bevallom, én még csak az első évadot láttam a sorozatból, a második pedig folyamatban van , de nagyon tetszik! Épp a minap beszélgettünk róla a legjobb barátnőmmel, vajon mi lehet a titka a sorozat népszerűségének. Majd mindketten arra a meglátásra jutottunk, hogy az egyszerűsége a nagyszerűsége. Nem akar hatalmas erkölcsi megmondóember lenni, nem fárasztó és nem követhető nehezen. Alig fél órás egy rész, így nem kell hosszú időn át várni, hogy történjen valami. Vicces, szórakoztató, ömlik belőle a francia hangulat. 
Ha ezután a könyv után nem kívánsz meg egy Lattét croissanttal, akkor semmi után sem. Ez a pezsgő életérzés pedig tökéletesen visszaköszön ebben a kötetben. Bonjour, Emily világa! Lezser, szókimondó, tökéletes utikalauz. 

Nem mellesleg szerintem nem lehet elégszer említeni, milyen gyönyörűen kivitelezett, exkluzív ez a kiadás, amihez nagyon gratulálok! 
Készülj fel, hogy megfejted Emilyvel Párizs titkát! De legalábbis megpróbálod... Ugyanis sokszor, sok mindenki írta már meg a franciák mentalitását, szakkönyvek születtek a hogyan élj párizsiul , mégis azt gondolom , igazán csak az tud francia lenni, aki francia . Próbálkozhat vele, de erre születni kell!

A kötet egyébként 8 fejezeten át tárul elénk. 
Emily és a divat Párizsban
Emily és a romantika Párizsban 
Emily és a shopping Párizsban
Emily és a  munka Párizsban

Emily és Párizs titkai
Emily és a francia vidék
Emily és a nyelvi akadályok Párizsban
Emily életre szóló leckéi Párizsban 



Nem tudnék kedvencet választani, mert az egész kötet lett a kedvencem. Így kerek egész. Tanít , informál és szórakoztat. Észreveszed benne a sorozat elemeit, képekkel eleveníted fel az éppen taglalt jeleneteket , mindemellett pedig  rendkívül jól érzed magad olvasás közben, szabad, jó kedélyű és mulattató. 

Mégsem mondanám átiratnak. Az is élvezheti és biztosan kedvet kap egyébként a sorozathoz is, aki eddig még nem látta. Aki Párizs miatt emeli le a polcról, nyert ügye van. Aki színesen illusztrált, könnyed kötetet keres, nyert ügye van. Aki pedig a sorozat miatt darálná le, éppúg fogja szeretni, mint amikor a Netflix streeming csatorna előtt ülve nézte az epizódokat. 

Ismerd meg Emilyvel a szerelem városát, fedezd fel előbb turistaként, majd pedig (szinte) úgy, mint az évek óta ott élők! Less be a kulisszák mögé, ahová maga a stáb fog bevinni! 

Légy jelen a fiatal lány személyiségfejlődésében , értsd meg őt a könyv lapjain át. Vedd fel az ő szemüvegét és élvezd, sodródj az árral. 

Olvass bölcsességeket, kiragadott elemeket a sorozatból, idézd fel a legjobb pillanatokat! 
Impozáns, előkelő és sikkes. 

Én óriási francia imádó voltam, számtalan Eiffel-tornyos plakátom, vászonképem , kis kulcstartóm, tolltartóm ... szerintem mindenem van, ami az ikonikus fővároshoz köthető. Nálam minden út ide vezet. 
Így ha lehet ilyet mondani, duplán élveztem ezt a kötetet.  




El ne felejtsd magaddal vinni, ha Párizsba készülsz, a legjobb útitárs lesz.

Ha a képek nem elég beszédesek, az Instagram oldalamon megtaláltok egy kis belelapozó videót is, nézzétek, szeressétek ! Katt ide a videóhoz

A könyvet hálásan köszönöm a Partvonal kiadónak!
A kiadónál kedvezményesen beszerezhető : lira.hu/ emily-parizsban


Pontozás / tudnivalók:📚📚                   
Történet: 5/5*

Karakterek: 5/ 5 *

Borító: 5/5 ***

Cím: 5/ 5 **

Stílus: 5/5**

Szórakoztatás: 5/5****

Vége: 5/5*

Kiadás: 2023 , Partvonal

Oldalszám: 352

Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖              

Az életem Párizsban kezdődött. Mármint az igazi életem. "

Párizsban az érzések sokkal fontosabbak a pénznél. "

Ez a város folyton-folyvást arra ösztökél, hogy érezzük jól magunkat, ünnepeljünk, és újuljunk meg testben és lélekben. "

Párizsban megtanultam, hogy az ember ezerféleképpen élheti az életét. "

" Emily: Hihetetlen, hogy délelőtt iszom.
Mindy: Nem gond, ez Sancerre. Reggelizőbor." 



Jó olvasást! 

Ne feledjétek a mottót, nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre


Előző könyvajánlóm: Sarah-Adams-Ha-Rómában-jársz

A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell

Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.


Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök! 


A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges. 
Minden jog fenntartva
2017-2023
Copyrigth,© Kutasi Edina 

You May Also Like

0 megjegyzés