Sziasztok!
A novemberi blogposzt szezont mindenképp könyvajánlóval szerettem volna kezdeni. (Mondjuk valószínű folytatni is, de ezt majd látjuk. ;) ) Mindenesetre könyvajánlóból az idei egyik kedvencemet hoztam el.
Ezt a mai könyvet még márciusban olvastam. Azóta, dacára a sok más egyéb kötetnek, amiket már kivégeztem, még mindig tökéletesen vissza tudok emlékezni, nagyon megfogott.
Az Ahol a folyami rákok énekelnek nem egy mindennapi történet! SŐT! A különlegességével veszi le az embert a lábáról. Kivételes és gyönyörű.
Természetesen volt szerepe a nagy hype-nak ami körülötte leng(ett), hogy elolvastam. De már kívülről is annyira szép, éreztem, hogy tetszeni fog! Ritka, amikor a hazai borító jobban tetszik, mint az eredeti, de ez ebben az esetben hatványozottan megvan! Részletgazdag, kidolgozott, minőségi.
(Bár nekem még keményborítóval van meg, azóta láttam, hogy puhakötésben is megjelent. )
Maga a könyv egy lápi lányról szól, Kya történetét meséli el.
(Bár nekem még keményborítóval van meg, azóta láttam, hogy puhakötésben is megjelent. )
Maga a könyv egy lápi lányról szól, Kya történetét meséli el.
Nézzük!😊
Delia Owens regényének helyszínéül Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékét választotta. (Már itt jól hangzik, ugye?)
1950-es, 1960-as években járunk. A történet főhőse, mint ahogy már említettem, Kya Clark , a lápvidéken sorsára hagyott kislány, aki az évek során elszigeteltségben , önellátásra rendelkezik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.
A történet izgalmas fordulatot vesz, amikor is a csendőrség kopogtat Kya lápvidéki otthona ajtaján, hogy kihallgassák, mint gyilkossági gyanúsított. A rejtélyes gyilkosságot követően a helyi lakóközösség felbolydul, és a gyanú csak egyre erősödik a mocsár mellett magányosan élő "Lápi lánnyal " szemben.
Egy szokatlan helyszín, egy szokatlan főhős, ami még érdekesebbé teszi a történetet. Pláne egy gyilkossággal színesítve. Magával rántott azonnal. Kivételes, ahogyan ez a lány helytáll, 8-10 évesen teljesen önellátó lesz, túléli nem csak a forró nyári, de a hideg téli napokat is egyedül.
Mindezeket pedig olyan körülmények között, amihez a mai átlagember már abszolúte nincs hozzászokva, sőt még talán elképzelni se nagyon tudja, milyen egy apró "viskó" szerű házikóban élni egy mocsaras területen , távol a várostól, és a civilizációtól, a természetre hagyatkozva.
Csak úgy sodródtam a történésekkel, közben kizárólag idézetek , gondolatok fotózására, mentésére kaptam elő a telefont... Ez általában is így van ez, de most valahogy mégis merőben más volt... Tipikusan az a könyv, ami baromi jól kizökkent a valóságból, teljesen más világba repít. Kíváncsian vártam a végkifejletet és a boncolást. (Mármint a cselekményét..😉). A lápi lány élete felkavaró, elgondolkodtató , megindító és rendkívül erős. Olyan, amit biztos, hogy többször forgatni fogok, amit egyből kedvencemnek jelöltem, pedig még be sem fejeztem. Egyedisége miatt sokáig emlékezni fogok rá.
A biológus Owens első regénye egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza. Hivatásához hűen gyönyörűek a természeti képek, leírások , olyanok, amiket szívesen olvas az ember.
Képes arra, hogy miközben a rohanó városban és az amúgy sem könnyű napokban olvasod is, kizökkensz onnan, és egészen a lápi világba repülsz vele együtt. Vissza a természethez. Ott ülsz Kya-val a kandalló mellett, vagy vele együtt csónakázol a lápon, figyelve minden szavára, mit tanít neked az ő szemén keresztül a természet és persze Owens.
Sorsszerű, hogy a főszereplője a biológia és a természet világa felé kezd el érdeklődni és ezzel színezi ki sokszor nagyon magányos napjait.
Az egész történet annyira óvatos és nyugalomra, türelemre intő. Kiismerhetetlen, sosem tudod mire számíthatsz, csak sodródsz az árral és a lapokkal.
Örülök, hogy olvashattam, kihagyhatatlan mű. Igazán megérdemli a hype-t.
Szívből ajánlom, így ősszel talán még csodálatosabb hangulatba ejt.
Érdekesség: Nem véletlen került a New York Times bestsellerlistájának első helyére, s vezeti az Amazon sikerlistáját is. Bár csak tavaly ősszel jelent meg, már több mint 2 millió példány kelt el belőle (azóta pedig ez már 12 millió) , Reese Witherspoon (akinek könyves tevékenységeit én is figyelem) is beválogatta könyvklubjának ajánlott olvasmányai közé, sőt: a színésznő produkciós cége filmet forgat a regényből.
Frissítés (2022. 08. 30. ) : A mai nappal frissítem eme csodálatos könyv - reményeim szerint méltó - ajánlóját. Ma ugyanis Réka barátnőmmel karöltve megnéztük a moziban az Ahol a folyami rákok énekelnek filmet. WHOAAA!!! Na de kezdjük a legelején.
Ezt megelőzően szándékosan nem néztem bele semmilyen kritikába, nem olvastam a filmről véleményeket. Sőt, a saját ajánlómat sem olvastam vissza, ami részben hiba volt, részben meg mégsem. Ugyanis saját magamat is meglepve, szinte mindenre emlékeztem és a film jelenetei folyamán jöttek vissza az izgalmas események sora. Engem teljesen levett a lábamról, már az első vágóképekkel. Gyönyörű a táj, igazán méltó volt az Owens által megálmodott világhoz. A színészi játék szerintem elképesztő volt, minden szempontból. Daisy Edgar-Jones tól nem ez az első alakítása, amit volt szerencsém látni, kivételes tehetséggel megáldott színésznő, nagyon hamar a kedvenceim közé ugrott, az ebben a filmben nyújtott alakítása pedig csak méginkább hozzájárult ehhez.
Nagyon - nagyon találó volt mindenki , én is így képzeltem el őket, tehát abszolút olyan volt, mintha "hazatértem" volna és régi ismerősökkel találkoztam volna újra. Mind a gyermekkort idéző szereplők, mind a két főszereplő fiú ( Tate - Taylor John Smith, Chase - Harris Dickinson) , mind az ügyvéd (Tom Milton - David Strathairn) alakítása kiemelkedő volt. De feltudnám ide sorolni a teljes szereplőgárdát. Reese Witherspoon kiváló producer, a könyv általi alázata kiváltképp átjött a filmvásznon. Semmit nem szeretett volna megváltoztatni, bízom benne, hogy a legjobb adaptációk között fogják emlegetni még jó sokáig, mert megérdemli. Vagyis bíztam, egészen addig, amíg rákeresve ( a film teljesen a hatalmába kerített, szinte egész este csakis ezen járt az agyam, ilyen hirtelen felindulásból pötyögöm még e sorokat is, ugyanis teljesen a hatása alatt vagyok még mindig..) nem olvastam sok (főképp külföldi) negatív kritikát... Csak fogtam a fejem... Ez egy csodálatos és könyvhű film volt. Minden megvan benne, ami miatt én speciál beleszerettem a könyvbe: gyönyörű és tényleg meseszép , természetfilmeket idéző táj, titok és misztikum. Hatalmas piros pont jár azért, hogy a végén levő csattanót ugyanolyan titok övezte végig, akárcsak a regényben. Kya három korszaka (a pici lányt Jojo Regina - játszotta, elképesztően tehetséges és imádnivaló) volt megjelenítve, remekül. Meg kell még említenem a zenét is, páratlanul szép volt. Nekem a lélektani szál is teljesen rendben volt. Sőt! Annyira lenyűgözött, hogy nem egyszer csak azt vettem észre, hogy bizony megkönnyezem a jeleneteket. Ritka az ilyen. Rendkívülien, egyedien mély, teli érzelemmel.
Bátran és jó szívvel ajánlom a filmet és a könyvet egyaránt. És egy jó példának: a barátosném még nem olvasta (de a film után mindenképpen fogja!) a könyvet, de ugyanúgy végigizgulta, mint én, aki viszont olvasta. Mindkettőnknek nagyon tetszett és őszintén ajánljuk.
Nekem pedig természetesen megjött a kedvem az újraolvasáshoz, amit kivételesen szerintem az új, filmborítós könyvváltozattal fogok megejteni, amint beszerzem. I m á d t a m. Örök kedvencem marad, úgy érzem, a mozi pedig csak hozzátett ehhez az élményhez. Bárcsak minden adaptáció ilyen lenne!
Köszönöm! *-* |
Pontozás, tudnivalók: 📚📚📌
Történet: 5/5***
Karakterek : 5/5
Borító : csillagos 5
Cím: 5/5
Stílus: 5/5
Szórakoztatás: 5/5 - tanító , inspiráló, kivételesen gyönyörű
Kiadás: 2019
Oldalszám: 426
Történet: 5/5***
Karakterek : 5/5
Borító : csillagos 5
Cím: 5/5
Stílus: 5/5
Szórakoztatás: 5/5 - tanító , inspiráló, kivételesen gyönyörű
Kiadás: 2019
Oldalszám: 426
Idézetek, kedvenc részek:📑🔖📎
" Mennyit hajlandó az ember feladni azért, hogy legyőzze a magányt?"
"Ahogy ott feküdtek , a mama megszólalt: - Jól figyeljetek, mert ez egy életre szóló tanulság. Igen, zátonyra futottunk, de mit tehetünk, mi lányok? Viccet csináltunk belőle, nevettünk rajta. A lánytestvérek, a barátnők már csak ilyenek. Összetartanak, még a sárban is, a sárban főleg."
" - Emlékszel, hogy amikor elolvastad az első mondatot, azt mondtad, hogy egyes szavak sokkal többet jelentenek? - kérdezte Tate egyik nap, amikor épp a patakparton ültek.
- Igen, emlékszem, miért?
- Hát, ez leginkább a versekre igaz. A versekben a szavak nem egyszerűen csak jelentenek valamit, hanem érzelmeket is felkavarnak. Néha még meg is nevettetik az embert."
- Igen, emlékszem, miért?
- Hát, ez leginkább a versekre igaz. A versekben a szavak nem egyszerűen csak jelentenek valamit, hanem érzelmeket is felkavarnak. Néha még meg is nevettetik az embert."
" A csapdába esett szerelem
Ketrecbe zárt vadállat,
Önnön húsát rágja.
A szerelemnek szabadság kell,
Hogy ott érjen partot, ahol ő akar,
És lélegezzen."
Ketrecbe zárt vadállat,
Önnön húsát rágja.
A szerelemnek szabadság kell,
Hogy ott érjen partot, ahol ő akar,
És lélegezzen."
" Most engednem kell.
Elengedni téged.
A szerelem túl sokszor
Késztet maradásra.
Túl ritkán ad okot
A csendes távozásra."
Elengedni téged.
A szerelem túl sokszor
Késztet maradásra.
Túl ritkán ad okot
A csendes távozásra."
" - Az meg mit jelent, hogy ott, ahol a folyami rákok énekelnek? A mama is mindig ezt mondta. - Kyának most eszébe jutott, a mama mindig arra biztatta, fedezze fel a lápvidéket: Menj jó messzire, amilyen messzire csak tudsz, és még azon is túl, oda, ahol a folyami rákok énekelnek. - Ez csak annyit jelent, hogy messze, kint a bozótosban, ahol még érinthetetlen a természet. "
" Néha olyannak kell elfogadni a dolgokat, amilyenek."
"(...) a fantáziának a magány a legjobb táptalaja (...) "
" Ha valaki érti, mi az a magány, a hold biztosan."
" Talán vannak álmok, amiknek el kell enyészniük."
" Újabb darabot adott fel önmagából, csak hogy megtartson valakit. "
" - Én nem tudtam, hogy a szavak ennyi mindent jelentenek. Nem tudtam, hogy egy mondatba ennyi minden belefér."
" Miért a sérülteknek, a még mindig vérzőknek kell magukra vállalni, a megbocsátás terhét?"
" Elszigetelten élni egy dolog - félelemben élni egészen más. "
" Ha az ember számít valakire, annak mindig rossz vége lesz. "
" Csak az épít kalyibát pálmafák mögé egy ingoványban, aki menekül valaki elől, vagy az útja végére ért."
" A biológia szemében a jó és a rossz ugyanaz a szín, csak más megvilágításban."
" Engem is többször átvertek, ejtettek, megaláztak már. Ismerjük be, a szerelem sokszor nem működik. De még ha kudarc is a vége, akkor is odaköt a másikhoz, és igazából ez a lényeg, a kötődések. "
" (...) nem rohanhatsz el folyton! Néha muszáj megbeszélni a dolgokat. Szembenézni velük."
" Kya, akit milliónyi egyedül töltött perc tanított, azt hitte, ismeri a magányt."
" Az élet megtanított arra, hogyan kell péppé zúzni és lefagyasztani az érzéseket. De a magánynak saját iránytűje van. "
Olvassátok mindenképp.💖
A szokásosnál kicsit most több idézettel zártam ezt az ajánlót (és még ennél is többel tudtam volna), mert muszáj volt megpróbálnom átadni eme fantasztikus könyv hangulatából, érzékeltetni, milyen is az Ahol a folyami rákok énekelnek!
Előző bejegyzésem: Nicola-Yoon-minden-minden
Hálás köszönet, hogy olvastok és életben tartjátok ezt a blogot!
Ne feledjétek a mottót, nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre
Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.
Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!
A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges.
Minden jog fenntartva
Copyrigth,© Kutasi Edina 2017-2022