Sziasztok!
Szeretettel üdvözöllek Benneteket 2024. első blogbejegyzésében! Jó újra itt lenni, írni. Ugyanakkor elsőkörben szeretném mégegyszer megköszönni, hogy akkor is életben tartjátok és sok ezren olvassátok ezt a blogot, amikor engem szólít a hivatás, és kevés időt tudok az oldalaim tartalommal való megtöltésére szánni. Így volt ez a vizsgaidőszakban is. Most viszont, egy nagyon hosszú és fárasztó vizsgaidőszak után jövök, hogy meséljek az eddigi év egyik legjobb könyvélményéről. Olvasni ugyanis természetesen olvastam (az ajánló írás és olvasás olykor nem jár kéz a kézben) , eddig minden nap. Most pedig azt az időszakomat élem, ami a kreatív énemé, könyvajánlókat írok, bepótolom, kipótolom az eddig piszkozatban levőket, alkotok és miegymás, ami a hobbimmal kapcsolatos .
Így elérkezettnek láttam az időt egy vadiúj könyvajánlóhoz is. Többen írtátok, hogy nagyon érdekel benneteket a mai ajánló középpontjában álló kötet, így nézzük is.
Fülszöveg:
A helyszín egy falu Cotswoldsban, Gloucestershire-ben – a Karácsonyi képeslapok igazi kikapcsolódás, távol levő ismerősökről szóló, ünnepi, meghitt, örömteli ínyencség Karen Swan Sunday Times bestsellerszerzőtől.Ha pont azt mondod, amit kell, minden megváltozhat…Natasha és Rob újra megtalálja a boldogságot házasságukban az ünnepek alatt, a „ha most se megy, akkor elválunk” vakáció alatt, de az idill rövid életű – lányuk kedvenc plüssének nyoma vész a hazaúton. A kicsi vigasztalhatatlan, Natasha próbálja vigasztalni, és közben a közösségi médiában kér segítséget. A plüssállat csodával határos módon megkerül, de addigra már egy Duffy nevű fickó kabalája, aki több ezer kilométerrel odébb, Nepálban túrázik.Duffy megígéri Natashának, hogy rendszeresen küld képeket, és kettejük levelezése hamarosan komolyra fordul. Natasha néha úgy érzi, a világ túlsó végén levő idegen férfi jobban megérti őt, mint a férje, aki ott fekszik mellette az ágyban.Telnek a hetek, Duffy egyre mélyebben behatol a hegyek közé, és Natasha úgy érzi, a férfi kissé megváltozott. Aztán egy nap nem jön több üzenet. Natasha csak ekkor töpreng el rajta – noha már túl késő – vajon miért is volt szüksége kabalaállatra a férfinak.
Januárban két igazán kiemelkedő könyvet olvastam, abból az egyik a hónap kedvence volt, a másik pedig ez . Karen Swan egyúttal pedig a hónap felfedezettje is a számomra. Semmiképp sem egy romantikus chicklit kötetről van szó, sokkal több ez, mint egy könnyed regény. S nem is egy elcsépelt romantikus történet, sőt, azt kell mondanom, igazán varázslatos, egyedi és kiemelkedő a palettán.
Csavaros, izgalmas, rengeteg titok van benne, ami napvilágot lát, az utolsó oldalaknál is meg tudott lepni, megkockáztatom a mélylélektant is. Jó volt elmélyedni benne esténként, a vizsgaidőszakom monoton tanulós napjait tette szebbé, gyönyörű tájakon , kiváló írásmóddal.
Hatalmas élmény volt olvasni, örülök, hogy erre most került sor, mert bár karácsony szerepel a címében, sokkal inkább téli olvasmány. Ünnepeket csak nyomokban tartalmaz, így az előttünk álló hetekre is kiváló választás lehet! Nagyon ajánlom Nektek így mostanra is!
Főszereplőnk, Natasha és férje, Rob újra megtalálja a boldogságot házasságukban az ünnepek alatt, a „ha most se megy, akkor elválunk” vakáció alatt a Maldív - szigeteken . Beszélgetéseik az elmúlt héten a festői környezetben sikerre vezetnek, az őszinte szavak tapaszként fedték be a megsebzett szíveiket. Minden a helyén és hamarosan újra otthon vannak.
Idilljük azonban hamar elillan, lányuk kedvenc plüss tehenének ugyanis az utolsó reggeli rohanásban nyoma vész a hazaúton. A kicsi, Mabel, vigasztalhatatlan, mindannyian tudjuk, mit jelent egy kisgyermeknek elválaszthatatlan kedvence.
Csakhogy a plüss tehén, Moolah, időközben valaki más talizmánja lesz, Duffy oldalán. A férfi hihetetlen expedícióra készül, s kabalájául fogadja a szállásán a függöny mögül mosolygó kis jószágot. Ő lesz a szerencsetárgya.
Natasha minden erejével a plüsst keresi, hogy felszárítsa kislánya könnyeit. 3 lehetősége marad: visszamegy a szállásra, azon az útvonalon, ahol elhagyhatták, felkeresi az üzletet Franciaországban, ahol vette, ám ennek már három éve, vagy… Vagy az online tér adta lehetőségeket kihasználva, könyvklubja unszolására posztolja a Facebookra esetüket. Remény csillaga felvillan, hogy talán valaki meghallja a néma kiáltásukat.
Álmában sem gondolja, de a posztot hírességek hada osztja meg és pár nap múlva már milliók olvassák és keresik Moolah-t, hogy egy összetört kislány szívét megvigasztalhassa. 16 millió lájkkal később a poszt elérheti célját?
Kép forrása : 21.század kiadó Facebook oldala |
Rövid időn belül a cselekmények két szálon futnak. Nepálban és az angliai Frome-ban. A két cselekményszál pedig sem tartalmilag, sem témájában, mélységében nem is lehetne különbözőbb. Mégis, legszebb, minden érzékszervre ható.
Duffy nemsokkal később ugyanis életjelet ad magáról és a plüss Moolah-ról. Különleges üzenet ez, mely cunamit indít el.
" Kedves Mabel!Örömmel közlöm, hogy Moolah él és virul, és élvezi a Himalája friss levegőjét. Üdvözletét küldi neked, és sajnálja, ha aggódtál, de csak egy kis vakációra vágyott. Hamarosanhazatér, amint látta a világ legnagyobb hegyeit. Az emberek azért jönnek ide, hogy megérintsék az eget, de mindannyian tudjuk, hogy a tehén átugrotta a holdat, így ő is szívesen tenne egy próbát. Ígérem, hogy vigyázok rá.Üdvözlettel: Duffy (a tehenek barátja)Utóirat. Mabel, Moolah arra kér, hogy most aludj sokat, mert sok mesélnivalója lesz, és nem szeretné, hogy elaludj, amikor majd hallgatod."
A gyermeki örömet nem lehet megjátszani, a kislány szeme ragyog és alig várja, hogy újra viszontláthassa kis barátját. Ahhoz azonban még sok száz oldalt és megannyi történést kell átélni szereplőinknek, s nekünk, olvasóknak is , akik visszafojtott lélegzettel figyelik az eseményeket.
Plusz pont a E/3 narrációért, még különlegesebb volt, jól állt neki, remekül adta át az érzelmeket így is és talán még közelebb is hozta az olvasót.
A vastag hóréteg alatt súlyos terhek, elfeledett emlékek, elhallgatott titkok rejtőznek. Feláldozott életek, rossz döntések. Helyre lehet hozni a most szavaival?
Élet és halál között.
Sok ezer kilométerre egymástól.
Ez az egész olyan rendkívüli. Egyedi, páratlan , s mesebeli. De a mesének is végeszakad egyszer, amikor megjelenik a gonosz. Gonosz minden mesébe kell, de vajon itt elnyeri e méltó büntetését? Egyáltalán hogy illik bele Ő egy ilyen szép mesébe?
Az olvasók mellkasán is erősödik a várakozás, mi jöhet még?
400+ oldal, s megannyi felejthetetlen utazás, élmény. Szemtanúi leszünk test és elme küzdelmének, ész és szív háborújának. Ám mindannyian keményen a túlélésre vagyunk beprogramozva. Ugye?
Kalandos, lassan kibontakozó történet. Swan tudja, hogyan kell megragadni az olvasókat, és átadni az érzelmeket. Lenyűgöző mese, mely akár igaz is lehetne.
A karakterek izgalmasak, álmokat kergetnek, mindannyian sebzettek, zaklatottak , ezért olyan valódiak. A cselekmény pedig épp ezért annyira szívmelengető, szól életről, veszteségről, szerelemről, barátságról, kapcsolatokról , reményről, tragédiáról, önismeretről és romantikáról. Összetett regény, már-már kriminálisan csavaros, de én úgy szerettem boncolgatni a szálakat. Számomra kiszámíthatatlan volt, nem tudtam megjósolni mi következik, a nagy fordulatoktól pedig olykor csak néztem magam elé.
Édes, megindító, hangulatos és felemelő! Romantikus menekülés a mindennapok nyers valóságából.
Annyi minden van ebben a történetben!
Le is zárom, mielőtt túl sokat mesélnék...
Első olvasásom volt az írónőtől, de biztosan nem az utolsó.
Olvassátok!
Pontozás / tudnivalók:📚📚
Történet: 5/5
Karakterek: 5/4
Borító: 5/5****
Karakterek: 5/4
Borító: 5/5****
Cím: 5/ 5***
Stílus: 5/5**
Szórakoztatás: 5/5*
Vége: 5/5*
Kiadás: 2023. 21.század kiadó
Oldalszám: 432
Kiadás: 2023. 21.század kiadó
Oldalszám: 432
Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖
" Lazán veszem a dolgokat. Szeretném magamba szívni az egészet. A többi alkalommal csak az volt a célom , hogy feljussak , hogy lerohanjam. - Megrázta a fejét. - Ezúttal jól fogom csinálni. "
" Megnyomta küldés gombot, és figyelte a forgó kék kört. Most már kikerült az irányítása alól. Lehet, hogy a legjobb szándéka ellenére sem jut el a nőhöz. Mindegy. Eltette a telefonját,
folytatta az utat.
Bal láb.
Jobb láb.
A világ elmaradt a háta mögött."
" A test, igen. A fej. De a szív? - Sanani két tenyere közé fogta Duffy fejét. - Szomorú a szemed, barátom."
" Nem is gondolnád, hogy ez a világ leghalálosabb hegye - nézett vissza rá Stevie. - Minden harmadik ember, aki felmegy, nem jön vissza. "
" A hegyeknek megvan a módszerük a túlzott önbizalom kezelésre. "
" Ha az élet ad valamit, azt el kell fogadnom. Mert lesznek más napok, amikor meg elvesz. Fel kell ismernem a lehetőségeket, hogy boldog legyek, és meg kell ragadnom őket, még ha papíron nincs is értelme. "
A könyvet innen is nagyon szépen köszönöm Petrának és a 21.század kiadónak! A kötetet keresd országszerte a könyvesboltokban és online.
Kedvezménnyel a kiadónál is: Ezen a linken.
Kedvezménnyel a kiadónál is: Ezen a linken.
Jó olvasást!
♥
Ne feledjétek a mottót idén sem, nincs időm rossz könyvekre! #nincsidőmrosszkönyvekre
Előző bejegyzésem és könyvajánlóm : Beth-Moran-Szerelem-karácsonyra
A recenziós könyvekről általánosságban szóló írásomat is ajánlom, kérlek, olvasd el hozzá, ha érdekel a téma. Minden-amit-recenziós-posztokról-nálam-tudni- kell
Minden további könyvajánlót megtalálsz a blogon. Érdemes nézelődni a kategória fül alatt is, ahol címkeként szedve látod az összes bejegyzést.
Ahol még megtalálod írásaimat, ajánlóimat és képeimet :
Instagram: ktssyedina
Facebook : ktssyedina
Moly.hu : dontforgettosmileandread
Pinterest : ktssyedina
Threads : ktssyedina
Remélem még találkozunk, én ugyanis
hamarosan jövök!
A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges.
Minden jog fenntartva
2017-2024
Copyrigth,© Kutasi Edina