Sziasztok!
Nem mással fogok a mai posztban szólni hozzátok, mint egy kérdezz-felelekkel!
Instagramon kérdeztelek benneteket, mire vagytok kíváncsiak! Rögtön az első kérdés volt, hogy miért blogposzt formájában fogom a válaszokat megírni! Nos, ez rém egyszerű! Kicsit személyesebb és kötetlenebb lesz ez a mai poszt, így tényleg , csak azok számára szeretném megosztani, akiket érint és érdekel!
Őszinte leszek, nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen kedves , érdeklődő és figyelmes közösséget alkotunk, hálás vagyok ezért! Nem érkezett annyira sok kérdés, de amik jöttek, nagyon izgalmasak, megpróbálok minél többre válaszolni, de azért kicsit maximalizálom, hogy ne unjuk meg egymást sem ;) !
Nézzük is!
Az első és legelső kérdés, hogy hova járok!
Idén szeptember óta immár általános orvos szakon folytattam a tanulmányaimat. A figyelmesebbek kérdezték már tőlem, hogy miért váltottam, illetve, váltottam e szakot. Igen, váltottam, életem egyik legnehezebb döntései közé tartozott, de épp emiatt 2020 egy csodás év volt tanulmányi szempontból. Sikeresen lezártam az első félévemet is. Amikor pedig ezt a bejegyzést írom, pillanatokon belül bejelentkezem a másodikra is, amit már nagyon várok.
Egy külön instagramot is vezetek már az elkövetkezendő éveknek! Ez egyfajta naplóként szolgál, hogy kicsit kötetlenebben tudjam elmenteni emlékeimet, gondolataimat. (Ide kattintva elérhetitek).
Valaki azt is kérdezte, milyen színűre van a neptunom állítva: jelenleg bordóra.
Hogy tetszik az egyetem?
Ez a következő kérdés, ami szorosan témába vág! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy eddig minden tetszik, hisz az első félév sehol sem arról szól, hogy mennyire jókat tanulsz. Inkább túl kell élni .. De ha eldöntöd fejben, hogy márpedig ezen túlleszel, megcsinálod, akkor megcsinálod . Így voltam én is, bár több kudarcot is átéltem, tanultam belőle sokat, és sikeresen, nagyon jó eredményekkel tudtam magam mögött hagyni ezt az első szemesztert. Úgyhogy köszönöm, tetszik, várom az új kihívásokat!
Mit tanácsolsz leendő egyetemistáknak?
Mivel már -összesen- három egyetemi félévet tudhatok magam mögött, így van némi tapasztalatom, amit megoszthatok, a teljesség igénye nélkül: találd meg a saját tanulási technikádat, ami merőben el fog térni a gimiben megszokottól.. Eleinte járj be előadásokra, jegyzetelj, figyelj, tapasztalj, mit hogy kérnek számon stb. A legfontosabb , amit mi egyetemisták gyakorta elfelejtünk, majd egy-egy húzós vizsgaidőszak után újra megfogadjuk: tanulj a szorgalmi -évközi- időszakban! Hidd el, nagyban megkönnyíti majd a vizsgákra való felkészülést! Amit lehet, próbálj meg a lehetőségeidhez mérten kiváltani. Találd meg azért a balanszt a szórakozás-tanulás-család-barátok-énidő ötös között!
Hogyan találjam meg a motivációm:
Nem tudom ez pontosan mire vonatkozott, de úgy általánosságban megpróbálok rá válaszolni. Minden fejben dől el, szokás mondani! Muszáj, hogy előtted legyen, mit miért csinálsz. Ha kell, ragaszd tele a célra vonatkozó képekkel a falad, cserélj hátteret a telefonodon, kövess olyan személyeket , akik motiválnak és inspirálnak!( Ez utóbbi amúgy is örök érvényű).
Képesek vagyunk elérni, amit akarunk, ha teszünk érte, hiszünk önmagunkban (és Istenben). Gondold végig miért akarsz tenni, dolgozni, tanulni és nem lesz kérdés a motiváció!
Hogy jutottál el oda, ahol most tartasz?
Hittel, szeretettel, reménnyel és kitartással. Nem volt egyenes az út, de hisz nem az számít, hanem, hogy célirányba tartok.
Ha minden nap csak egy kicsit haladsz előre, már annyival is közelebb vagy. :)
Egyetem témát elhagyva kanyarodjunk a könyvek felé:
Hány könyvet szeretnél elolvasni ebben az évben?
Fhu na ez egy nagyon jó kérdés, amire magam sem tudom a választ! Tavaly összesen nyolcvan könyvet olvastam el, (amiről érkezik majd egy bejegyzés , tényleg...) ami abszolút személyes rekord. Idén igazából ugyanazt fogom csinálni, amit tavaly. Egyetemre járok, mellette pedig (próbálok) élek.
Benne vagyok a napi 50 oldal kihívásban, de igazából ez egy elvárás is magam felé. Bár van, hogy nem jön össze, de annak mindig oka van. Ha mégis egy számot kell mondani, akkor egy ötven könyvvel azért minimum szeretnék gazdagodni.
2020 kedvencei |
Kik a kedvenc magyar íróid és tőlük melyik könyvek?
Ez egy nagyon-nagyon jó kérdés! Két kedvenc hazai szerzőm van: Leiner Laura és Papp Csilla. Laurától a Bízz bennem az aktuális kedvenc, Csillától pedig a HA/MAR.
Továbbá Hargitai Miklós: És bocsásd meg vétkeinket, Edith Eva Eger : Az ajándék
Kik a kedvenc íróid ?
Külföldi szerzőkkel ha ki kell egészíteni a következő pontot: Colleen Hoover, Raphaelle Giordano, Rupi Kaur
Melyik könyv volt a legkedvencebb könyved?
Az egyik legnehezebb kérdés szerintem a könyvmolyok között. Van egy pár all time favourite könyvem, de ezeket egy max hármas listára tudom leszűkíteni, hangulattól függően. Mindegyik annyira más- más miatt lett kedvencem.
Moly.hu-n egyébként itt egy lista a kedvenceimről: https://moly.hu/tagok/dontforgettosmileandread/kedvenc-konyvek .
(Ez itt egy szép molyos promó is, -szép volt, Edina- , de gyertek, nagyon aktív vagyok ezen a felületen, mindig hamarabb jelzem mit olvasok, hogy tetszett, mint bármelyik insta felületemen. )
Mi a leggyönyörűbb hely, ahova elutaztál gondolatban egy könyvvel?
Ez a kérdés a jelenlegi helyzetben még inkább tetszett, hisz most jóformán csak könyvekben utazom! Kettő ugrott be kapásból : Szerb Antal : Utas és holdvilág : Olaszország és Helen Pollard Rózsakert sorozatának helyszíne: Franciaország, a mesésen szép, Loire-völgyi panzió: a Cour des Roses.
( Ez a
A további kérdések főképp olyanok voltak, melyeket már megválaszoltam korábbi kérdezz felelekekben, vagy ismétlődtek. (Highlightokba megtaláljátok.)
Illetve többen érdeklődtetek, hogy szuperál a telefonom, miért erre váltottam stb.
Köszönöm, remekül megvagyunk, a kamerájával nehezen tudok betelni! Pazar kis készülék, de még azért jócskán ismerkedünk egymással.
(Samsung Galaxy S20 FE). És hogy miért Samsung? Mert mióta az eszemet tudom -elégedett- samsungos vagyok..
Köszönöm szépen , hogy velem tartottatok, örülök, hogy itt voltatok!
Az egyetemistáknak, csodás , sikeres tavaszi félévet kívánok, érettségizők, diákok, kitartást!
Aki pedig más tábort erősít: Boldog új évet és minden szépet, jót!
Hamarosan eléri a blog a 80 EZER kattintsát! Hihetetlen!
Köszi, hogy olvastok, igyekszem gyakrabban jönni!
Köszi, hogy olvastok, igyekszem gyakrabban jönni!
Előző bejegyzésem: /karácsonyi-könyvajánló
Témába vágó: cikkek, bejegyzések
Edina
A bejegyzés bármely részletének felhasználáshoz a szerző írásbeli engedélye szükséges.
Minden jog fenntartva
Copyrigth,© Kutasi Edina 2017-2021
Minden jog fenntartva
Copyrigth,© Kutasi Edina 2017-2021