Sziasztok!
Ma egy fergeteges könyvsorozattal készültem hozzátok!
Ma egy fergeteges könyvsorozattal készültem hozzátok!
Ilyen könyvek mellett sétálunk el gyanútlanul a túlhypolt könyvek felé…. Miért?!
Velősen indítom ezt a mai ajánlót azt hiszem. Hihetetlen, hogy ez a könyv már majdnem két éve megjelent és én még nem találkoztam vele, helyette olyan "bestsellereket" olvastam, amik mellett ez is bőven megállná a helyét… Sőt, túl is szárnyalja és sokkal nagyobb olvasmányélményt ad. Gazdagít!
Hát mi volt ez?!!!
Először is hadd gratuláljak az írónőnek, Gina, hatalmasat alkottál, köszönöm itt is, sokadszorra, hogy olvashattam!
Március elején még ilyen szűkszavúan ugyan, de örömmel nyilatkoztam és pózoltam vele |
" Adélt, a kreatív nőt, ragyogó feleséget és odaadó anyát a tenyerén hordozza az élet – olyan mindennapokat él, amiről más csak álmodik. De vajon ő is erről álmodott? Mit adhat számára az a hagyományaiban vadidegen világ, amiben egy napon felébred? A szerepeitől megfosztott európai nőből a szokatlan arab díszletek között koronázatlan királynő lesz. Távol az otthonától és saját kötöttségeitől Adél önmagává válik – nagyszabású utazás egy fényes villa négy fala között. Ez a fajta rabság, ami magában hordozza a teljes (fizikai és szellemi) szabadság ígéretét, időnként valamennyiünkre ráférne, hogy megvilágosodjunk: nem mi vagyunk bezárva, csak az ajtó.Major Gina első regénye egyszerre fordulatos kalandregény – helyenként vérrel, pőre szexualitással, mindvégig megosztó karakterekkel – és megindító belső monológ arról, mi mindent bír el egy nő. Akár a szomszédban, akár a világ másik végén."
Most pedig én is felvázolom röviden miről is szól az új kedvenc könyvem! Főszereplőnk Adél, aki csodálatos életet él Budapesten. Megvan a kellő egzisztenciája, szerető férj, harmonikus kapcsolat és szerelmük gyümölcse, Anica, is ott szaladgál mellettük. Kreatív , csodálatra méltó üzletasszony. Minden megvan, amiről álmodhatott.
Egy nap azonban, gyanútlanul indul munkába, majd minden elsötétül…
Ahol felébred, az viszont szürreális.. Én nem tudom mit tennék a helyében… először biztosan elnevetném magam, hogy még nem ébredtem fel az álmomból, s túl élénk a fantáziám, hogy az arab emirátusokban vagyok…
Csakhogy vele ez tényleg megtörtént… De miért? Mivel tud ő, európai nő, szolgálni ebben a számára is új világban.. Egyáltalán miért ő? Ki figyelt fel rá is miért? Hogyan? Számtalan kérdés és titok fogalmazódik meg bennünk a könyv elején. Ezekre majd csak szépen sorban kapunk választ.
(Egyébként valahogy sokkal jobbak azok a könyvek, amelynek van epilógusa, első fejezet előtti fejezettel indulnak , amely egy kiragadott részlet valamelyik későbbiből. Itt is így volt és már akkor éreztem, ez most valami nagyon más történet lesz, nem a megszokott, nem az, amivel tele vannak a boltok polcai, nem egy tucatregény. Már ott éreztem. Tényleg, szerintem, aki sokat olvas, egy idő után ráérez erre. Nem is csalódtam a megérzéseimben, sőt, valami egészen elképesztő folytatást kaptam.)
A kérdés innentől kezdve csak az, hogyan boldogul Adél ebben az idegen , sokkal materialistább világban , ahol meg kell küzdenie a női jogért, aranykönyvért. Mindentől távol, ami fontos (volt) neki.
Ez egy hatalmas lelki utazás, feljődés is lesz a számára, pedig nem utazik, ott az arab villa elképzelhetetlen pompájának falain belül tesz hihetetlen felfedezéseket. Önmagáról. Az elme játéka.
"Ez a fajta rabság, ami magában hordozza a teljes (fizikai és szellemi) szabadság ígéretét, időnként valamennyiünkre ráférne, hogy megvilágosodjunk: nem mi vagyunk bezárva, csak az ajtó."
Fordulatos, izgalmas történet mindarról, mennyi mindent bír el egy nő bárhol a világban.. Még akkor is, ha ennek esetünkben az Egyesült Arab Emírségek szolgálnak helyszínül.
Szerettem a mesélői minőséget, mert ez kérem, minőség. Az utolsó porszemig le volt írva minden. És ez nem a megszokott töltsük meg a sorokat mesélés, ez nagyon is kell ahhoz, hogy ott legyél fejben. Ahogy ezt a világot leírja, az nekem páratlan volt. Egy igazi élmény volt. Megelevenedtek előttem a képsorok, ott volt előttem a villa, a part és a káprázatosabbnál káprázatosabb dísztermek, lakosztályok. A helyszínek.
Tudom, hogy van más, hasonló világban játszódó történet a piacon. Olvastam. De! Engem ez jobban meggyőzött..
Méltán az a film ugrik be, ami egy ilyen történetről szól…(A tiltott nő… Bár merőben más -teljesen más- cselekmény, a képi világ ott is megigéző..)
Én a legjobbkor kerültem ebbe a világba bele. Kiszakított kicsit a való világból, napjaink szörnyűségei elől nyújtott menekvést.
Méltán az a film ugrik be, ami egy ilyen történetről szól…(A tiltott nő… Bár merőben más -teljesen más- cselekmény, a képi világ ott is megigéző..)
Én a legjobbkor kerültem ebbe a világba bele. Kiszakított kicsit a való világból, napjaink szörnyűségei elől nyújtott menekvést.
Szereplőket nagyon szerettem, mindenkinek tényleg megvolt a szerepe, mint egy jól megrendezett filmben. Tele volt izgalommal, tele volt történéssel. Pörögtek az események. Nem titok, de az egyik kedvenc részem, amikor a könyvek címei és sokszor borítója értelmet kap. Itt is volt egy jelenet, amelytől kezdve kulcsfontosságú volt az Aranykönyv. (Bár tény, hogy a második részben nagyobb prioritást élvez és tény, hogy kapott már szerepet akkor is, amikor még nem tulajdonítottunk neki nagy szerepet. ) Jó tanács! Figyelj minden apró részletre és gondolkodj, agyalj Adéllal. Érdemes, hisz sokszor a saját élethelyzetedbe is adhat tanácsot.
Imádtam, hogy először csak finoman van adagolva minden, hanyagoltuk az in medias res kezdést (ha az epilógust levesszük), amiért nagy köszönet járt. Így kezdődött el, a minden bizonnyal kerek egész történet.
Annyira szépen van felépítve. Szerettem a feszültséget, ami az egész könyvet átszőtte. Tetszett, hogy gondolkodásra késztetett, hogy nyomoztam, hogy mindig volt min agyalni közben. (Ami a történettel kapcsolatos.) Régi érzés jött elő bennem, amikor krimiket olvasok, mindig mindent tudni akarok. Itt sem volt ez másképp.
Az írásmód megér még egy bekezdést! Gina tökéletesen és kellően nyers, szókimondó könyve lett ez. Kíméletlen és nem kertel a regény. Nem félt tabu, szőnyeg alá söpört témákkal sem foglalkozni, ilyen maga a teljes arab világ bemutatása, a férfi központú társadalom, a nők helyzete ebben. Fűszerezve mindezt cseppnyi maffia szállal, gazdag kereskedőkkel, nagyon találó.
Természetes, hogy függővége lett az első résznek. Nem is vártam sokáig, hisz voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy azonnal kézbe tudtam venni a második részt.
" A családjától – akarata ellenére – messzire vetődött Adéllal a szabadulást jelentő, bonyolult játékot űz a sors. A ravasz feladványok az olvasót is önismereti utazásra hívják, ami közben óhatatlanul felmerül a kérdés: mitől otthon az otthon? Az által, hogy ott élnek a szeretteink, vagy attól, hogy pontosan oda illünk? A különös gonddal megalkotott, tökéletes külsőségek mögött a leggyakrabban riasztó erők munkálkodnak. A luxus olykor csak gazdagon hímzett lepel valami oltári nagy csúfságon, vagy épp feltétel nélküli bizalom – amit oly könnyű eltékozolni.A nagy sikerű Aranykönyv után megérkezett A gyémántkalitka meghökkentő fordulatokban bővelkedő második része, az Orrery.Major Gina regényének folytatása felkap, elvisz magával, és csak bízni lehet benne, hogy emlékezni fogsz mindarra, ami útközben történik.A fojtogató hagyományai által elsötétített arab világban Adél maga a fény. De ugyan van-e ereje bevilágítani a haza vezető utat
A perzselő napfényben feltűnő lenyűgöző arcél képes lesz elnyerni a szeretett nő szívét tisztességes módszerekkel? Avagy nem marad más, mint tisztességtelenül játszani?"
Megmondom őszintén, nagyon , mondhatni megugorhatatlan magasságokban volt az első rész után a mérce. De, sikerrel vette. Az Orrery- ben minden megvan, ami még inkább segít, hogy teljesen a sorozat rajongójává válj! Ügyesen belecsempészve egy új elbeszélővel. Méghozzá az otthon maradókéval. Mi történt otthon, mialatt és miután Adél eltűnt. Váratlan események sora, kalandvágy, hősiesség, mérhetetlen szeretet egymás iránt. Csak, hogy pár jelzővel illessem.
A második kötet még érzelmesebb, még-még-még izgalmasabb. Tele olyan feladványokkal és rejtélyekkel, ami arra késztet, te is tedd próbára magad. (Persze, csak olvasás közben...)
Zseniális!! Aki ilyen világot, ilyen aprólékosan tud kreálni, az minden bizonnyal hatalmas tehetség! Ez vitathatatlan. Ha olvassátok, megértitek.
(Remélem lesz még további könyve!)
Az a helyzet állt elő, hogy ha akarnék sem tudnék hibát találni benne. Nagyon méltó helyet foglal el az egyik kedvenc polcomon. S biztosra veszem, hogy jó pár meglepetést és izgalmat tartogat még a számunkra az írónő! Alig várom a harmadik részt! Ha jól tudom, erre novemberig kell várni.
Olvassátok, olvassátok és olvassátok, mert ezt IGAZÁN ÉRDEMES!!! (Bár mindig ezt mondom , tudom, de megértitek . A rabjai lesztek..)
Jöjjenek a szokott részek, ismét sok-sok idézettel, hogy belelessetek kicsit a regény világába. De nem győzöm hangsúlyozni, vegyétek kezetekbe ezt a páratlan, gyémántkalitka sorozatot, ha valami igazán jó és értékes könyvélményre vágytok. Valami olyanra, ami más.
Az írónő elérhetőségei:
Instagram: https://www.instagram.com/majorgina.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/majorgina.hu
Honlap: https://majorgina.hu/
S , ha jól láttam meg is tudjátok rendelni mindkét kötetet akciósan!!!
+1 ráadás interjú, melyet a Debrecen televízió készített: link
Pontozás / tudnivalók:📚📚
Történet: 5/5**
Karakterek: 5/5*
Borító: 5/5*
Cím: 5/ 5
Stílus: 5/5***- még még még
Karakterek: 5/5*
Borító: 5/5*
Cím: 5/ 5
Stílus: 5/5***- még még még
Szórakoztatás: 5/5*
Vége: 5/5*
Kiadás: 2020, 2021 Gina Grafika
Oldalszám: 502 & 450
Kiadás: 2020, 2021 Gina Grafika
Oldalszám: 502 & 450
Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖
"A zacskó tartalma megmutatja magát a padlón, alig pár méterre tőlem. Több tucatnyi briliáns volt benne. Az ár, a juss, amivel megvehető egy nő tisztessége és szabadsága."
"-Csak elhivatottságra van szüksége egy orvosnak, semmi egyébre!"
"– A kulcs, vagyis a megoldás a teljességben rejlik. A teljességet több oldalról meg lehet vizsgálni, de ad további segítséget a következő sorral. Csillagoktól a teremtésig, azaz a csillagászatból kell kiindulni. A Nap, a Hold és a Föld arányaiban sokszor megjelenik a 108.
– Hogyan jelenik meg?– A Föld és a Nap közötti távolság a Nap átmérőjének 108-szorosa. A Föld és a Hold közötti távolság a Hold átmérőjének 108-szorosa. A Nap pedig a Föld átmérőjének 108-szorosa.
– Ezt nem is tudtam.
– Pedig szereted a csillagászatot, ahogyan én is."
"A szeretet tárgya nem változó; a döntés változhat. Mi felelünk a választott partnerünkért és a gyermekeink sorsáért is."
"– Madár egy gyémántkalitkában?
Ezt a helyet nem is lehet máshoz hasonlítani. Zayed hangosan felnevet.– Igen, madárka vagy, ami akár el is szállhat.
– Miért jönne vissza, ha elszállhat?
– Azért, mert itt jó sora van, itt boldog, mindene megvan, amiről valaha álmodott.
Az előételt két pincér szervírozza.
– És ha máshol is ugyanilyen jó sora van a madárkának, miért választaná ezt a kalitkát? – az ételre nézek, majd Zayedre. Türelmetlenül várom a reakcióját.
– Hiszen most mondtad, Adél! Más kalitkák aranyból vannak – jelentőségteljesen felnéz, felém hajol és szinte suttog-, ezt azonban gyémántok díszítik."
"Ez valóban egy luxusbörtön. Részletesen kidolgozott, átgondolt és látszólag tökéletesen kivitelezett gyémántkalitka. Felegyenesedek, hogy körbejárjak egyet a szobában. Körbe-körbe sétálok a baldachinos ágy körül, ami a helyiség középén áll.
Pár kör megtétele után megállok a csodásan keretezett tükör előtt, az ággyal szemben. Látni benne az egész szobát, csodás kézimunkával készítették a fehérre festet keretét. Impozáns darab, remekül illik ide. Karaktert ad a szobának."" A korláthoz sétálok, és lenézek a mélybe. A medence kivilágított vize hullámzik csendesen az udvaron. Ezúttal tovább látok. De csak a zöld kert sejlik a sötétben. A déli épület is takarásban marad a teraszra épített fal okán, ami az egyik széles kanapé mögött emelkedik. A Perzsa-öböl messzeségébe veszek, ahogy a horizontot kémlelem a sötétségbe veszett vízen át. Elveszik a határvonal, a Hold sem ad egy kis fényt, hogy eligazodjak. Milyen végtelen; a távolság nem felmérhető. Életemben nem éreztem még ilyen magányosnak magam! Hangya vagyok egy játszótéren. Senki észre sem vesz, hogy a segítségemre legyen. Teljességgel magamra vagyok utalva. "
"– A világ összes kincse sem ér fel a szeretettel, amit a családom adhat."
" – Az idősebb arab generáció nem volt olyan felvilágosult, – mint a mostaniak. A mai napig érződik a konzervatív gondolkodás. A törvényeink is nagyon mások voltak; lassan zajlik a modernizáció. A nőknek nincsenek jogaik. A férfi határoz mindenről. Egyáltalán nem is anyakönyvezték a lány gyermekeket.
Nabilának nem volt alternatív életre választási joga. Arab földön egy fiatal lány nem gondolhat csak úgy egyet, és dönthet költözés mellett.
Elborzasztanak a tények."
– Mindent elkövet, hogy a környezetében élők elégedettek legyenek!
– Nekem nincs rá szükségem, ezeknek a nőknek viszont van. A ti kultúrátok támogatja a többnejűséget, a miénk nem. Számomra hihetetlen, hogy a társ fogalma osztódhat. Nem lehet fejlődni és tartós értékek szerint élni, ha az embernek nem egy partnere van."
" - Amil is boldoggá fog tenni, és a családodnak nem esik bántódása!
Ez abszurd!– Mindent elkövet, hogy a környezetében élők elégedettek legyenek!
– Nekem nincs rá szükségem, ezeknek a nőknek viszont van. A ti kultúrátok támogatja a többnejűséget, a miénk nem. Számomra hihetetlen, hogy a társ fogalma osztódhat. Nem lehet fejlődni és tartós értékek szerint élni, ha az embernek nem egy partnere van."
" Napsütésre ébredek. Elfelejtettem besötétíteni este. Az elmúlt napokhoz képest most valahogy jobban aludtam. Ahogy letettem tegnap fejem a párnára, el is szunnyadtam. Az őr sem zavart az ajtó előtt, vagy a rabság tudata. Valóban olyan ez, akár egy gyémántkalitka. Én, mint a lakója, minden földi jóban részesülök, csak a szabadságot vonták meg tőlem. Ki- kilátok a világra. Repkedhetek, énekelhetek, de csak a korlátaimon belül."
" – Igen, szeretem. A tenger hatalmas úr, a víz felett nincs ember, aki uralkodhatna. Mindenen áthatol, elképesztő ereje van. Az úszással részesévé válhatok."
" A finom csipke alsóneműből nem sok maradt. Leveti őket, és belép a zuhanyfülkébe. Lemossa magáról a mocskot. De sajnos a lelki sebekre a víz nem lesz gyógyír. "
" Érintése és a dallam kombinációja vérpezsdítő. Mozdulatai megmagyarázhatatlan izgalmat hoznak magával. „Nincs vesztegetnivaló időnk!" ismétli a szöveg. E pillanatban nem érdekel sem a percek forgása, sem a föld forgása. A szenvedély felszabadít, a tánc és a rég nem hallott zene szárnyakat ad. Sajnálom, hogy vége szakad a dalnak.
– Látod?! Megint megtudtam rólad valamit. A tánc felfedi a nem kikényszerített valóságot! állít meg, és bár – magához közel tart, a szemembe néz – Tökéletes összhang van köztünk."
– Látod?! Megint megtudtam rólad valamit. A tánc felfedi a nem kikényszerített valóságot! állít meg, és bár – magához közel tart, a szemembe néz – Tökéletes összhang van köztünk."
" Jó lenne ismerni a jövőt! Akkor átlátnám, hogy hol követek el a hibákat, és mit kellene másként tennem. "
"Miért csinálod ezt?
-Mert éhes vagyok - feleli vigyorral az arcán.
-Tudod, hogy nem erre gondoltam!
– Hm – nyögi két falat között, játékosan.
– Miért fontosak az ékszerek? Miért kell hordanom őket, Amil?
-Szerinted?
Megint hárít!
– Mert te így akarod.
– Talált, Adél!
– De miért? Nem vagyok a brillektől több vagy jobb!
– Nem, valóban nem. Viszont egy nő, egy ízig-vérig nő megérdemli a csillogást. Minden lehetséges eszköz a rendelkezésemre áll, hogy királynőnek kijáró luxust biztosítsak a számodra. Ennek pedig szerves részét képezik a high jewellery termékek. Arról nem is beszélve – hátradől a karosszékben, és átéléssel kezdi mondandóját –, hogy van valami megmagyarázhatatlan érzékiség abban – az ajkamon, majd a nyakamon pihenteti tekintetét –, ahogy egy kívánatos testrészre simul – leheletnyi szünetet tart – a fényben szikrázó ékszer. "
-Tudod, hogy nem erre gondoltam!
– Hm – nyögi két falat között, játékosan.
– Miért fontosak az ékszerek? Miért kell hordanom őket, Amil?
-Szerinted?
Megint hárít!
– Mert te így akarod.
– Talált, Adél!
– De miért? Nem vagyok a brillektől több vagy jobb!
– Nem, valóban nem. Viszont egy nő, egy ízig-vérig nő megérdemli a csillogást. Minden lehetséges eszköz a rendelkezésemre áll, hogy királynőnek kijáró luxust biztosítsak a számodra. Ennek pedig szerves részét képezik a high jewellery termékek. Arról nem is beszélve – hátradől a karosszékben, és átéléssel kezdi mondandóját –, hogy van valami megmagyarázhatatlan érzékiség abban – az ajkamon, majd a nyakamon pihenteti tekintetét –, ahogy egy kívánatos testrészre simul – leheletnyi szünetet tart – a fényben szikrázó ékszer. "
" Vigyázz apádra, drága kislányom! Legyél erős és ne engedd őt összeroskadni! Nagyon szeretlek titeket! Egyre fáradtabbnak érzem a testem, de tovább szelem a vizet. Át kell képjem a saját korlátaimat, csak így van esélyem. "
" Az idő kereke forog,Ahogy az életé is.Nem áll meg, nem vár rád.Rabság vagy szabadság?A kulcs a teljességben rejlik,Csillagoktól a teremtésig. "
"Nem fog elengedni! Egy szerelmes férfi, aki mindig mindent megkap, nem fogja elereszteni a madárkáját, amíg csengő hangját nem hallatja. Nem, én nem hiszem, hogy meg fog válni tőlem, csak mert nem adom be a derekam. "
" - Mit szeretsz annyira a férjedben?.
– Ezt nagyon nehéz megfogalmazni, Amil!
– Van időnk!
– Na, igen, az van! Mit is mondhatnék neki? – Szeretem az eszét, az élet hozta szituációkra adott válaszait. Azt is szeretem, ahogy kezeli az embereket, neki mindenki egyenrangú, nem kevesebb vagy több. Fikarcnyi irigység sincs benne, sőt, nagylelkű. A távolba mélyedve fejtem ki a véleményem, de ahogy visszanézek Amilra, feszült figyelemmel hallgat. "
– Ezt nagyon nehéz megfogalmazni, Amil!
– Van időnk!
– Na, igen, az van! Mit is mondhatnék neki? – Szeretem az eszét, az élet hozta szituációkra adott válaszait. Azt is szeretem, ahogy kezeli az embereket, neki mindenki egyenrangú, nem kevesebb vagy több. Fikarcnyi irigység sincs benne, sőt, nagylelkű. A távolba mélyedve fejtem ki a véleményem, de ahogy visszanézek Amilra, feszült figyelemmel hallgat. "
" – Minden percet élvezek, amit a társaságodban tölthetek – jegyzi meg.
Hiába a flört, nem ér el vele mást, mint hogy elgondolkodok: változtatnom kellene a modoromon. Akkor biztos nem lenne élvezetes a társaságom. Viszont hiába köpnék egyet a padlóra, és flegmán, lekezelően beszélnék,rendkívül átlátszó lenne. Az alapprobléma mégis az, hogy nem tudnám megtenni. Ráadásul nem vagyok meggyőződve róla, hogy Amil megundorodna tólem. Ahhoz teljesen meg kellene változnom.
– Pedig nem sok vizet zavarok.
-Dehogyisnem! – cáfol rá.
– Azt mondtad, ismered a hely történetét, és lenyűgöz. Miért is?
-…mert amíg az én országomban a nőket eltiporták, és megalázott sorsot éltek át, addig itt épületeket húztak fel a tiszteletükre. A Panteon Szent Genovéva nevéhez fűződik, aki, bár szinten nehéz sorsú nő volt, megérintette a népet erényeivel. Erényekkel, amik manapság már feledésbe merültek vagy értéktelenné lettek.
– Mik voltak ezek?
– A hit, böjtölés, türelem, nagylelkűség, egyszerűség, egyetértés, fegyelmezettség, ártatlanság, szeretet, tisztaság, igazságosság és értelem.
– Hazudsz magadnak. Előlem menekülsz! Adj végre energiát a benned megszületett vágynak!
– Nem született meg bennem semmmi.
– Becsapod magad, de előtt vagy utóbb te is be fogod ismerni, igazam van.
– A döntéseinknek következményei vannak, Amil. Ha engedünk a vágyainknak, az is egy döntés, ami hazugságokat, képmutatást és fájdalmat szül. Ha pedig ellenállunk, az lehet nehéz és kínzó, de olyan értékeket támogat, mint a hűség, tisztesség és becsület. A megcsalás az én értékrendembe nem fér bele, Amil, ha tud róla a férjem, ha nem.
– Adél, ez nem így működik!
– A te világodban talán nem.
– Nem tartoztam senkinek hűséggel.
– De én igen!
– Egy esetben nem, Adél.
– Mi volna az? – ráncba szalad homlokom.
-Ha özvegy lennél.
– Hogy micsoda?- döbbent le a felvetése. – Mit akarsz ezzel mondani? Ugye, nem történt Bennel semmi?
– Nem, Ben jól van.
– Akkor miért… "
– Látom, jól ismered a történetét! "
" – Hazudsz!
– Tessék?– Hazudsz magadnak. Előlem menekülsz! Adj végre energiát a benned megszületett vágynak!
– Nem született meg bennem semmmi.
– Becsapod magad, de előtt vagy utóbb te is be fogod ismerni, igazam van.
– A döntéseinknek következményei vannak, Amil. Ha engedünk a vágyainknak, az is egy döntés, ami hazugságokat, képmutatást és fájdalmat szül. Ha pedig ellenállunk, az lehet nehéz és kínzó, de olyan értékeket támogat, mint a hűség, tisztesség és becsület. A megcsalás az én értékrendembe nem fér bele, Amil, ha tud róla a férjem, ha nem.
– Adél, ez nem így működik!
– A te világodban talán nem.
– Nem tartoztam senkinek hűséggel.
– De én igen!
– Egy esetben nem, Adél.
– Mi volna az? – ráncba szalad homlokom.
-Ha özvegy lennél.
– Hogy micsoda?- döbbent le a felvetése. – Mit akarsz ezzel mondani? Ugye, nem történt Bennel semmi?
– Nem, Ben jól van.
– Akkor miért… "
" – Értem márazálmodozóvonalat. Mindvágyunkvalamire.
– Igen, de ez vágyálom, és nem tesz boldoggá a kergetése.
– Nem is kergeted! "
– Igen, de ez vágyálom, és nem tesz boldoggá a kergetése.
– Nem is kergeted! "
A második részből:
" – A jelenem a múltamból épített vár, és most ültetem el a jövőm magjait. Hogy nézhetnék tükörbe, ha erőt adnék annak, amiről beszélsz? Van könnyű út, igen, de én a nehezet választom, mert csak akkor őrizhetem meg a büszkeségem. "
"– A halálban ne keresd az értelmet, Ben. Csak megtörténik. A felelősség kérdése azonban a tiéd: hogyan dolgozod fel élőként. "
" Gyakorolj könyörületet! A karma mindig utolér! Légy kedves, mert az mindig kifizetődik! "
" A szerelem eddig ismeretlen fogalom volt a számomra, Adél. Most először értem, hogy egy férfi miért akarja az oldalán tudni, az élete részévé tenni a szeretett nőt. "
" – Nem. Nem félek tőle, de szokatlan ez az egész. – - Az új dolgok megismerése csak a komfortzónád bővítése, ami a fejlődést segíti. Nézd végig, Adél! Nem veszítesz vele semmit! Új élménnyel gazdagodsz általa. Ne utasítsd hát vissza! "
" – Igen, Adél. Arab földön tiltott nyilvános helyen kimutatni az érzéseket fizikailag. Ez a hely arra szolgál, hogy kizárja a nyilvánosságot. A világ a falakon kívül maradt. Senki nem létezik rajtunk kívül. Itt csak te és én vagyunk.
– És mi van az üvegen túl?
– Színház. "
– És mi van az üvegen túl?
– Színház. "
" Látnod kellett a saját szemeddel! A dolgok változnak, semmi sem állandó! "
" A gyermek maga a menedék, a létezésünk célja – fűzi hozzá bölcsen. "
" A kettőssége egyensúlyt teremt, és békét. "
" Ez nemcsak egy dal, hanem egy vallomás is. Semmi nem történik hiába. Nincsenek véletlenek. Nem véletlenül választottam őt magam mellé. "
S a végére. Nagyon köszönöm, hogy elolvastátok, hogy egyáltalán olvastok. Remélem sok hasznos tartalommal tudok szolgálni, bízom benne, hogy inspirállak benneteket és hozzásegíthetek az ajánlóimmal, posztjaimmal és elemzéseimmel a tudatos olvasás felé.
S a végére. Nagyon köszönöm, hogy elolvastátok, hogy egyáltalán olvastok. Remélem sok hasznos tartalommal tudok szolgálni, bízom benne, hogy inspirállak benneteket és hozzásegíthetek az ajánlóimmal, posztjaimmal és elemzéseimmel a tudatos olvasás felé.
Mindig hatalmas öröm azt olvasni, hogy célba ért egy-egy olvasmányélmény leírása, volt értelme és általam ismerhettek meg köteteket. Ezzel is így lesz, tudom és érzem.
Jó olvasást!
A bejegyzés bármely részletének felhasználásához a szerző írásbeli engedélye szükséges.
Minden jog fenntartva
Copyrigth,© Kutasi Edina 2017-2022