Sziasztok!
Ma egy rendhagyó poszttal érkeztem! Nemrégiben megkeresett Christine Anne Colman író, aki elküldte nekem Megsebzetten című könyvét. Ma ezt vesézzük ki egy kicsit!
A könyv kalandosan érkezett meg hozzám, instán meséltem is róla Nektek, hiszen sajnos a postásunk nem hozta fel a csomagot, így nekem kellett érte átutazni a fél várost, hogy felvegyem. De sebaj, annál nagyobb izgalommal vettem végre a kezembe. Mindez szeptember utolsó napjaiban volt. Terveim szerint átcsúszott volna októberre is az olvasat, de hát ez esetben én terveztem a könyv pedig végzett. Mondanom sem kell, hogy ez maga volt a 332 oldalnyi tömör csoda. Sok mindenre megtanított, többek között küzdeni, túllépni. Nem vagyok egy sírós fajta, kevés az a könyv, aminek olvasása közben beindulnak a könnycsatornáim, de ez ilyen volt. Ugyanakkor rengeteg nevettem is, mosolyogtam a jeleneteken. Különleges, egyedi kötet, tele érzelmekkel. Az utolsó fejezetekben egy hatalmas dupla csavarral, a lelkesedés a köszönetnyilvánítás utolsó pontjáig kitart és garantált!
A történet egy visszaemlékezéssel kezdődik, főszereplőnk Katlyn Ellison élete legnehezebb mozzanataiba kapunk betekintést. Vele megtörtént az, amitől minden nő retteg!Megerőszakolták! Folyamatosan rémálmok gyötrik és nem tud szabadulni attól az estétől, ami életét fenekestül felforgatta: szakított szerelmével és elköltözött. Végre kap egy új lehetőség az élettől, ugyanis behívják állásinterjúra a J&J divatházba. Úgy véli ez lehet végre az új kezdet, és boldogtalan napjai után végre egyenesbe jöhet a sorsa! Az élet azonban nem ilyen egyszerű, mint azt mindig tapasztaljuk, hiszen számtalan meglepetést tartogat még!
Essen egy pár szó J&J ről: a két alapító tag Jason Kleyton és barátja, Joe. Előbbi volt Katlyn nagy szerelme. A szakításuk okozta sokk után Jason jó döntést hozott és megalapította a barátjával ezt a divatházat. Mondhatnánk, hogy egy jól menő üzletembernek az élete játszi könnyedség, napjai tele vannak pezsgéssel, de ez az Ő esetében nem így van! A mindennapjai unalmasak és szürkék, mióta Katlyn váratlanul bejelentette, hogy megcsalta és minden magyarázat nélkül otthagyta. Egyhangúság és boldogtalanság, amivel a legjobban lehet jellemezni. Szörnyen hiányzik neki a barátnője, az évek alatt még inkább bebizonyosodott számára, hogy ő a nagy Ő! A megbántottság, mit sem ér , ha még mindig erős érzelmek fűzik a lányhoz. A remény akkor csillan fel újra, amikor Katlyn titkárnői jelentkezését találja az asztalán! A sok év után végre választ kaphat a kérdéseire, így kérdés nélkül felveszi a lányt a céghez. A bibi csak annyi, hogy tudja, ha Katlyn megtudja, hogy ő a főnök, nem írja alá a szerződést és újra lelép az életéből. Így hát ügyesen kicselezi és eléri , hogy a lány elkezdjen náluk dolgozni.
Mint minden titokra azonban előbb-utóbb fény derül. Itt ez előbb megtörtént, innentől pedig kezdetét veszi a bonyodalmak sorozata, Katlyn szembesül a ténnyel, miszerint Jason az a bizonyos soha nem látott főnök úr!
"Kezdetét veszi kettejük harca, amiben a másik körül keringve csatároznak egymással, de a szerelem és szenvedély, ami évekig ott rejtőzött bennük, most ismét lángra kap, és azzal fenyeget, hogy elemészti őket.
Küzdelmük során akadályokba ütköznek." De vajon képesek e leküzdeni mindezeket, vagy újra messzire sodorja őket egymástól az élet? Természetesen, nem árulom el!
Az írónő elérte a történettel, hogy teljesen beleképzeljem maga. Én is ott voltam New Yorkban , a szereplőkkel együtt róttam az utcákat, leültem Katlyn mellé a kanapéra meghallgatni őt, és végig azon gondolkodtam én milyen tanácsokkal láttam volna el őt. Beleképzeltem magam a felemlített élethelyzetekbe. Talán azért is tetszett ennyire, mert valós és nagyon is élethű szituációkat vetett papírra, nem köntörfalazva, hanem egyedien, igazian leírva azt. Ezek mind rólunk , de egyaránt nekünk is szólnak.
Nem tudom tudtátok e, de egy nagyon fiatal íróról beszélünk és mégis hihetetlenül pazar kötetet adott ki! A történettől nem szabadulsz egy könnyen, letenni nem nagyon tudod, sőt utána még hosszú ideig veled lesz! Olyan élményt ad, ami elkísér még nagyon hosszú ideig. Bár szeptemberben olvastam, mai napig konkrétan emlékszem mindenre, ami benne történt, pedig azóta már végeztem pár könyvvel. No nem is véletlen lett a hónap kedvence a kötet!
Kivételes stílusban megírt, összeszedett regény, a váltott szemszög nagyon tetszett. Így nem csak Katlyn szemüvegén keresztül ismerhettük a történetet, hanem Jason szemeivel is láttunk. Remekül kidolgozott cselekményszál, egy percig sem unatkozol mellette. Két nap alatt elolvastam, mert annyira vártam már, hogy hova fogunk eljutni és mi lesz a vége. Nagyon nagyon szurkoltam a párosunknak, megszerettem őket. Drámából nem volt hiány és még az utolsó oldalakra is jutott belőle bőven. Várom már a következő részt, remélem feloldozást kapnak a szereplők, ennyi tragédia után!
Igényes, gyönyörű borító, találó címmel megspékelve. Bár a sorozatnak ez a második része, ettől teljesen függetlenül is lehet olvasni, tapasztalat!
Az egész egy érzelmi utazás, és mint általában minden útnak, nem akarod , hogy vége legyen, maradni akarsz, de egyszer mindennek vége szakad..... Kivéve a lelkesedésemnek, ami azóta is megvan a könyvvel kapcsolatban! Mert ritka az ilyen könyv, ami ennyire egyben van!
Köszönöm , Kriszti az élményt, megtisztelő, hogy olvashattam!
Ajánlom mindenkinek , de legfőképp Neked, aki megoldást, kiutat keresel vagy csak olvasnál egy jót!
"A pénz nem minden, ezt szerintem te is tudod. Nem vehetsz rajta boldogságot, szeretetet, megbocsájtást. Ezek mind belőlünk fakadnak, nem vásárolhatóak meg."
"Egy harcosnak mi a leghőbb vágya? Hogy küzdhessen. Igen, és harcos vagyok, és küzdeni fogok. Küzdöttem már a túlélésért, most pedig küzdeni fogok a boldogságomért."
"Mert néha ott keressük a menedéket, ahol a legtöbb fájdalmat kaptuk."
"Kinézek a sötét égboltra. Az éjszakát megvilágítják a ragyogó csillagok, milliónyi apró pötty az univerzum végtelenül hatalmas egén. A Hold, mint hű védőjük, ott pihen mellettük, és szürkés fényével nyújt egy kis reményt, hogy az élet sötét oldala is tartogathat számunkra valami szépet."
"Mennyire igazságtalan tud lenni az élet! Mintha próbára akarná tenni a tűrőképességünket meg a kitartásunkat."
"És ekkor rájövök: a család a legfontosabb. "
Ma egy rendhagyó poszttal érkeztem! Nemrégiben megkeresett Christine Anne Colman író, aki elküldte nekem Megsebzetten című könyvét. Ma ezt vesézzük ki egy kicsit!
A könyv kalandosan érkezett meg hozzám, instán meséltem is róla Nektek, hiszen sajnos a postásunk nem hozta fel a csomagot, így nekem kellett érte átutazni a fél várost, hogy felvegyem. De sebaj, annál nagyobb izgalommal vettem végre a kezembe. Mindez szeptember utolsó napjaiban volt. Terveim szerint átcsúszott volna októberre is az olvasat, de hát ez esetben én terveztem a könyv pedig végzett. Mondanom sem kell, hogy ez maga volt a 332 oldalnyi tömör csoda. Sok mindenre megtanított, többek között küzdeni, túllépni. Nem vagyok egy sírós fajta, kevés az a könyv, aminek olvasása közben beindulnak a könnycsatornáim, de ez ilyen volt. Ugyanakkor rengeteg nevettem is, mosolyogtam a jeleneteken. Különleges, egyedi kötet, tele érzelmekkel. Az utolsó fejezetekben egy hatalmas dupla csavarral, a lelkesedés a köszönetnyilvánítás utolsó pontjáig kitart és garantált!
A történet egy visszaemlékezéssel kezdődik, főszereplőnk Katlyn Ellison élete legnehezebb mozzanataiba kapunk betekintést. Vele megtörtént az, amitől minden nő retteg!
Essen egy pár szó J&J ről: a két alapító tag Jason Kleyton és barátja, Joe. Előbbi volt Katlyn nagy szerelme. A szakításuk okozta sokk után Jason jó döntést hozott és megalapította a barátjával ezt a divatházat. Mondhatnánk, hogy egy jól menő üzletembernek az élete játszi könnyedség, napjai tele vannak pezsgéssel, de ez az Ő esetében nem így van! A mindennapjai unalmasak és szürkék, mióta Katlyn váratlanul bejelentette, hogy megcsalta és minden magyarázat nélkül otthagyta. Egyhangúság és boldogtalanság, amivel a legjobban lehet jellemezni. Szörnyen hiányzik neki a barátnője, az évek alatt még inkább bebizonyosodott számára, hogy ő a nagy Ő! A megbántottság, mit sem ér , ha még mindig erős érzelmek fűzik a lányhoz. A remény akkor csillan fel újra, amikor Katlyn titkárnői jelentkezését találja az asztalán! A sok év után végre választ kaphat a kérdéseire, így kérdés nélkül felveszi a lányt a céghez. A bibi csak annyi, hogy tudja, ha Katlyn megtudja, hogy ő a főnök, nem írja alá a szerződést és újra lelép az életéből. Így hát ügyesen kicselezi és eléri , hogy a lány elkezdjen náluk dolgozni.
Mint minden titokra azonban előbb-utóbb fény derül. Itt ez előbb megtörtént, innentől pedig kezdetét veszi a bonyodalmak sorozata, Katlyn szembesül a ténnyel, miszerint Jason az a bizonyos soha nem látott főnök úr!
"Kezdetét veszi kettejük harca, amiben a másik körül keringve csatároznak egymással, de a szerelem és szenvedély, ami évekig ott rejtőzött bennük, most ismét lángra kap, és azzal fenyeget, hogy elemészti őket.
Küzdelmük során akadályokba ütköznek." De vajon képesek e leküzdeni mindezeket, vagy újra messzire sodorja őket egymástól az élet? Természetesen, nem árulom el!
Nem tudom tudtátok e, de egy nagyon fiatal íróról beszélünk és mégis hihetetlenül pazar kötetet adott ki! A történettől nem szabadulsz egy könnyen, letenni nem nagyon tudod, sőt utána még hosszú ideig veled lesz! Olyan élményt ad, ami elkísér még nagyon hosszú ideig. Bár szeptemberben olvastam, mai napig konkrétan emlékszem mindenre, ami benne történt, pedig azóta már végeztem pár könyvvel. No nem is véletlen lett a hónap kedvence a kötet!
Kivételes stílusban megírt, összeszedett regény, a váltott szemszög nagyon tetszett. Így nem csak Katlyn szemüvegén keresztül ismerhettük a történetet, hanem Jason szemeivel is láttunk. Remekül kidolgozott cselekményszál, egy percig sem unatkozol mellette. Két nap alatt elolvastam, mert annyira vártam már, hogy hova fogunk eljutni és mi lesz a vége. Nagyon nagyon szurkoltam a párosunknak, megszerettem őket. Drámából nem volt hiány és még az utolsó oldalakra is jutott belőle bőven. Várom már a következő részt, remélem feloldozást kapnak a szereplők, ennyi tragédia után!
Igényes, gyönyörű borító, találó címmel megspékelve. Bár a sorozatnak ez a második része, ettől teljesen függetlenül is lehet olvasni, tapasztalat!
Az egész egy érzelmi utazás, és mint általában minden útnak, nem akarod , hogy vége legyen, maradni akarsz, de egyszer mindennek vége szakad..... Kivéve a lelkesedésemnek, ami azóta is megvan a könyvvel kapcsolatban! Mert ritka az ilyen könyv, ami ennyire egyben van!
Köszönöm , Kriszti az élményt, megtisztelő, hogy olvashattam!
Ajánlom mindenkinek , de legfőképp Neked, aki megoldást, kiutat keresel vagy csak olvasnál egy jót!
Pontozás / tudnivalók:📚📚
Történet:
5/5*
Karakterek: 5/5
Borító: 5/5
Cím: 5/5*
Stílus: 5/5**
Karakterek: 5/5
Borító: 5/5
Cím: 5/5*
Stílus: 5/5**
Szórakoztatás: 5/5
Vége:
5/5
Kiadás: 2019
Oldalszám:332
Idézetek / kedvenc részek 🕮🔖 Kiadás: 2019
Oldalszám:332
"A pénz nem minden, ezt szerintem te is tudod. Nem vehetsz rajta boldogságot, szeretetet, megbocsájtást. Ezek mind belőlünk fakadnak, nem vásárolhatóak meg."
"Egy harcosnak mi a leghőbb vágya? Hogy küzdhessen. Igen, és harcos vagyok, és küzdeni fogok. Küzdöttem már a túlélésért, most pedig küzdeni fogok a boldogságomért."
"Mert néha ott keressük a menedéket, ahol a legtöbb fájdalmat kaptuk."
"Kinézek a sötét égboltra. Az éjszakát megvilágítják a ragyogó csillagok, milliónyi apró pötty az univerzum végtelenül hatalmas egén. A Hold, mint hű védőjük, ott pihen mellettük, és szürkés fényével nyújt egy kis reményt, hogy az élet sötét oldala is tartogathat számunkra valami szépet."
"Mennyire igazságtalan tud lenni az élet! Mintha próbára akarná tenni a tűrőképességünket meg a kitartásunkat."
"És ekkor rájövök: a család a legfontosabb. "
Ha úgy gondoljátok, hogy a bejegyzés tetszett nektek, kérlek, jelezzétek
egy kommenttel. Nagy örömmel venném, ha megosztanátok, hogy minél több emberhez
eljusson. Köszönöm! ♥
Hamarosan jövök, addig is legyen szép hetetek!